– Tanárnő, zenész, személyi edző. Mi az a közös pont, ami ezt a három szerepet összeköti az életében?

– Talán azt mondanám, hogy mindhárom területen emberekkel foglalkozom. Ezek számomra figyelemről, jelenlétről és mélyebb kapcsolódásról szólnak. Az iskolában különböző korosztályú gyermekeket tanítok már több mint öt éve, az edzőteremben felnőttekkel dolgozom, a zenében pedig egy közösség része vagyok. Mindenhol segítek, tanítok valamit – nemcsak szakmailag, hanem emberileg is. Ez az, ami igazán közel áll hozzám, és ami miatt hosszú távon is el tudom képzelni magam ezekben a szerepekben.

– Mit tanít önnek a zene és a ROLE zenekar?

– A zene alázatra és kitartásra tanít, arra, hogy a fejlődés lassú folyamat, és a befektetett munka sokszor láthatatlan marad. Megtanultam türelmesebb lenni önmagammal, elfogadtam, hogy nem minden sikerül elsőre. A zenekari közegben, amelynek 2017 óta része vagyok, azt is megtapasztaltam, mit jelent alkalmazkodni, egymásra figyelni és együtt dolgozni. A közös próbák és fellépések során olyan kapcsolatok alakultak ki, amelyek által a ROLE számomra egy második családot jelent.

– Volt olyan időszak, amikor úgy érezte, választania kell a különböző szerepek közül?

– Igen, sokszor. Jelenleg két intézményben tanítok, három helyszínen tartok csoportos edzéseket, edzőteremben is dolgozom, miközben a zenekari munka is folyamatos jelenlétet igényel. Egyedülálló anyaként ez fizikailag és lelkileg is megterhelő. Vannak időszakok, amikor egyszerűen elfáradok, és elgondolkodom azon, hogy talán valamit abba kellene hagyni. Ilyenkor általában a túlterheltség beszél belőlem, és mindig történik valami apró, de fontos dolog – egy sikerélmény, egy kedves visszajelzés vagy egy emberi pillanat –, ami emlékeztet arra, miért is csinálom mindezeket. Ezek a kis reménysugarak segítenek abban, hogy ne mondjak le egyik szerepemről sem, mert mindegyik hozzátesz ahhoz, aki most vagyok.

– Emberekkel dolgozni nem egyszerű… Mi motiválja abban, hogy kitartson?

– A legnagyobb motivációt számomra mindig a visszajelzések adják: amikor látom azt, hogy egy kisgyermek magabiztosabbá válik a hangszerén, egy diák túllép a saját határain, vagy edzés után valaki felszabadultan, mosolyogva megy haza. Ezek a pillanatok erősítenek meg abban, hogy jó helyen vagyok, és valóban szükség van arra, amit csinálok. Fontos számomra az is, hogy az emberek bizalommal fordulnak hozzám, és ezt a bizalmat felelősséggel kezelem.

– Ha visszatekint az eddigi útjára, melyik szakma hozta a legnagyobb személyes fejlődést?

– Nehéz lenne egyértelműen választani, mert mindegyik terület másképp formált. A sport talán mégis a legnagyobb személyes változást hozta, mert egészen más élethelyzetben talált rám. 2020-ban, az anyaságom után jelent meg az életemben, eleinte személyes fordulópontként: vissza akartam találni önmagamhoz. Később fokozatosan szakmai úttá vált. Amikor edzőként kezdtem el dolgozni, már kialakult életem volt, a sport mégis új belső akadályokat hozott felszínre, amelyeket le kellett küzdenem. Így nemcsak szakmai irány lett, hanem egy újabb belső építkezés is. Közben egyre inkább tudatosult bennem, hogy a sport és a zene nem külön világok. Zenészként pontosan tudom, milyen terhelést jelent a hangszeres játék a testnek, különösen a gerinc és a vállöv számára, az edzői tudással viszont sokat lehet ezen segíteni. Úgy érzem, a két terület kölcsönösen támogatja egymást.

– Ebben a pörgős életvitelben mi jelenti önnek az „énidőt”?

– Az énidő számomra leginkább a sporthoz kötődik: amikor mozgok, és nem másokért, hanem magamért teszem, az mentálisan is sokat segít, egyfajta belső menedék. Ugyanilyen fontos az a minőségi idő, amit a lányommal tölthetek – ezek a közös délutánok és hétvégék töltenek fel igazán. Az olvasás is az énidőm része, még ha erről kevesen is tudnak: mindig van nálam egy könyv, ami segít kiszakadni a mindennapok pörgéséből. Megpihenni viszont nehezen tudok. Nem tanultam meg nemet mondani, így a pihenés sokszor inkább kényszerből jön. Ha egy vasárnapot otthon tölthetek, az már pihenésnek számít.

– Miben méri a siker fogalmát?

– A siker számomra nem látványos eredményeket vagy díjakat jelent, sokkal inkább az apró, mindennapi célok elérését. Amikor egy gyermek először szólaltatja meg a hangszerét, amikor egy tanítvány sikeresen felvételizik, vizsgázik, vagy amikor edzés után valaki azt mondja, hogy jobban érzi magát a testében és lelkileg is – ezek mind sikerek. Számomra a siker az, amikor az energia, amit belefektetek, visszajön pozitív visszajelzés formájában.

– Mit üzenne azoknak, akik azt érzik, hogy több irányba is húzza őket a szívük, de nem tudnak választani?

– Nem feltétlenül gondolom, hogy mindig választani kell. Lehet több dolgot is egyensúlyban tartani, még akkor is, ha közben hullámvölgyek vannak. Ha mégis döntéshelyzet adódik, érdemes arra figyelni, mi az, ami igazán feltölt, és honnan érkezik a legtöbb pozitív visszajelzés. A szívünk általában tudja, merre érdemes továbbmenni.

– Hogyan látja, a jövőben is képes lesz vállalni a számtalan kihívást? Milyen célok vezérlik most, ebben az életszakaszban?

– Jelenleg több minden van fókuszban egyszerre, de ezek inkább egymásra épülnek. A magánéletemben fontos időszakot élek: egy otthon megteremtése van folyamatban, ami számomra stabilitást jelent. Emellett szakmailag is szeretnék tovább fejlődni. Régóta foglalkoztat a sportterápia, amely szervesen kapcsolódik mindahhoz, amit eddig csináltam – a sporthoz, a testtudathoz és a zenéhez. Nem egy teljesen új utat keresek, hanem egy olyan szakmai kiegészítést, amellyel még tudatosabban és felelősebben segíthetek azoknak, akik hozzám fordulnak.