– Saját vállalkozást vezet. De hogyan jött az életébe a lelki segítés?

– Az életem egy szakaszában mély válságon mentem keresztül, ami teljesen új irányba indított el. Nyolc évvel ezelőtt váltam el a feleségemtől, és ez olyan mélypont volt az életemben, hogy mindenbe próbáltam kapaszkodni. A reménytelennek tűnő keresés közepette Isten és a hitem segítségével találtam meg azt a biztos pontot, ami elindított egy új úton.

– Mi jelentette a fordulópontot a lelki gyógyulás irányába? 

– Fél évig csak céltalanul lebegtem, majd egy zarándoklat során mély istentapasztalatban volt részem, ahol világossá vált számomra, hogy el kell mélyítenem a kapcsolatom Istennel. Ezután találkoztam a KALOT Egyesület képzésével. Sokáig csak ismerkedtem vele, imádkoztam, tanulmányoztam, végül jelentkeztem. Amikor megkérdezték, miért szeretnék részt venni, meglepődtek. A legtöbb jelentkező segítő szakmában dolgozik: papok, orvosok és pedagógusok érdeklődnek leginkább. Én csak annyit mondtam: „Gyógyulni jöttem.” Ez a mondat önmagában is sok mindent elmond.

– Mit kapott a képzéstől? Megtalálta, amit keresett?

– A képzés során – főként az önismereti részt követően – olyan mély tapasztalásban volt részem, ami mindent átírt bennem. Rájöttem, hogy mindaz, amit addig átéltem, már le van írva, Isten a gyakorlatban már korábban megtanított ezekre a dolgokra. Ez volt az a pont, amikor megértettem: akkora kegyelmi ajándékot kaptam, amit nem tarthatok meg magamnak – kezdenem kell vele valamit.

– Ekkor született meg a Férfi Lélekműhely gondolata?

– A műhely konkrét ötlete akkor még nem fogalmazódott meg, inkább csak az a vágy ébredt bennem, hogy segítsek másoknak is. A válásomat követően még legalább egy évig teljesen magamba zárkóztam, majd további két év tudatos munkára volt szükségem ahhoz, hogy megerősödjem. A műhely ebből a tapasztalatból nőtt ki. Egy ideig a KALOT-on belül egy vegyes – férfiak és nők számára nyitott – lelki egészségklub működött, de idővel a férfiak lemorzsolódtak, és ekkor jött az ötlet, hogy az egyesület égisze alatt indítsunk kifejezetten férfiaknak szóló foglalkozásokat. S ha már férfiaknak szól, akkor legyen „műhely” a neve, ahol mindenki dolgozhat saját magán, a lelkén, az életén. 2021 tavaszán indultunk el tizenöt fővel, kétszeri meghirdetés után.
– Hogyan működik a műhely, hogy folynak a találkozások?

– A Férfi Lélekműhely évente két ciklusban működik: tavasszal, húsvét előtt tíz héttel kezdünk, és ősszel, karácsony előtt tíz héttel újabb foglalkozás indul. Hétfő esténként találkozunk, alkalmanként körülbelül két órát töltünk együtt. A foglalkozások elméleti és gyakorlati részből állnak, kis csoportokban dolgozunk. Minden évadnak van egy vezérgondolata, egy mottója, amit a Szentírásból választunk, a legutóbbi ilyen mottónk például a „Hidd el, hogy elhiheted!” volt. Ez adja meg az adott évad gerincét, ehhez kapcsolódnak a vendégek által hozott témák. Nincsenek kötelezettségek, elvárások, ez egy olyan közeg, ahol mindenki szabadon önmaga lehet. Nincs tabusítás, már az első alkalommal lefektetjük a találkozások bizalmi és etikai szabályrendszerét.

– Mit gondol, miért van szükség ma külön férfiaknak szóló lelki foglalkozásra?

– A világ rohan, a férfiaknak számtalan szerepben kell helytállniuk: társként, férjként, apaként, munkatársként. Ezek a szerepek rengeteg energiát felemésztenek, és kevés lehetőség van, ahol igazán önmagunk lehetünk – a műhelyünk ilyen. Ráadásul férfiként gyakran belénk nevelik, hogy „egyedül is meg kell oldani”, a székely férfi például inkább belehal, de úgysem kér segítséget. Pedig valójában akkor vagyunk igazán erősek, amikor fel merjük vállalni a gyengeségünket. Amikor valaki képes kimondani, hogy mivel küzd, már azzal energiát szabadít fel, és elindítja a belső változást.

– Mi a jellemző, melyik korosztály érdeklődik leginkább a foglalkozások iránt?

– A legfiatalabb tagunk 33 éves, a legidősebb 68. A résztvevők többsége a 40-es és 50-es éveiben jár, ami nem véletlen. Ez az az életszakasz, amikor sok férfi már mindent elért, amit akart, de mégis úgy érzi, hiányzik valami – a pszichológia ezt hívja életközepi válságnak. A gyermekek kirepülnek, a házastársakkal való kapcsolat gyakran megfogyatkozik, főként, ha az addigi élet inkább a gyermekekre épült. Ilyenkor felmerül a kérdés: nem az számít már, hogy mit várok az élettől, hanem az, hogy mit vár tőlem az élet. Ekkor jön el az idő az elengedésre, a befelé fordulásra, a valódi kiteljesedésre.

– Hogy látja, megéri a befektetett munka? Mi motiválja a további tevékenységekre?

– A legszebb az, amikor látom a változást az emberekben. Az, ahogy egy-egy történet, közös tapasztalat formálja őket. A legnagyobb dolog talán az, amikor valaki meg meri fogalmazni, hogy mi fáj neki. Ez már önmagában gyógyító. A csoportban olyan kapcsolatok alakulnak ki, amelyek a valódi bajban is megtartanak. Az ősember is tudta: a mamutot csak együtt lehet elejteni. Ez a közösség biztonságot ad, összefogást, egymásra való odafigyelést. Van, hova tartozni, ez talán az egyik legfontosabb egy férfi életében.

– Ön szerint mit jelent férfinak lenni?

– Férfinak lenni számomra azt jelenti, hogy jelen vagyok. Nemcsak fizikailag, hanem lelkileg, érzelmileg is. Hogy vállalom a felelősséget, de nem akarok mindent egyedül vinni. Hogy keresem a helyem, a szerepeim között önmagamat, és igyekszem hitelesen megélni azt. A férfiminták, amiket otthonról hozunk, sokszor már nem működnek ebben a világban. A mai férfinak nemcsak pénzt kell hazavinnie, hanem jelen kell lennie a gyerekek nevelésében, a családi kapcsolatokban és önmaga megismerésében egyaránt.

– Melyek a jövőbeni tervek, merre halad a műhely?

– Ősszel két csoporttal folytatjuk: a meglévő, már mélyebbre jutott közösséggel továbbra is hétfőnként találkozunk, míg a kezdő csoport számára október közepétől, szerdánként indítunk foglalkozásokat. A cél, hogy egyre többen tapasztalják meg: nem vagyunk egyedül, nem kell mindent magunkban tartani. Amit önmagunkon dolgozunk és feldolgozunk, azt már nem adjuk tovább a gyermekeinknek, így törhetjük meg a rossz beidegződéseket, és formálhatunk egy egészségesebb jövőt.