Keresztutak, égő nyírfa, füstölés
Az egyik, bőrön is megjelenő rontás oko­zójának például az úgynevezett öntést tartották: ehhez kilencféle szemes terményből készített főzetet kellett egy keresztútnál elhinteni, s aki abba belelépett, annak bőrét mérges pattanások, kelések, furunkulusok (szőrtüszőknél keletkező gennygóc, tályog) lepték el. Természe­tesen erre is ismertek gyógymódot: rongydarabokkal betekert fadarabokat dörzsöltek a beteg sebeibe, amiket szétszórtak egy keresztúton – aki pedig feljárta, arra átragadt a betegség. 
Udvarhelyszék havasi tanyavilágában számos bőrbetegségre tudták a megfelelő orvosságot, melyek tudományát kisebb terjedelmű írásos emlékek is őrzik. Hegyi József siklódi gyűjtése szerint az ebsemereg (viszkető vörös folt a bőrön, melyről a bukovinai székelyek úgy tartották, hogy kutyanyalás okozza) gyógyításához égő nyírfát kell egy hideg vashoz tartani, amire az égő nyírfából olajszerű nedv rakódik le, és a kiütéses bőrt azzal kell bekötni. A kurvaköszvény és a faranc (szifilisz és egyéb nemi betegségek okozta bőrkiütések) ellen a kukoricacsuszával való füstölést és a tejben főzött „szapullathamuval” való kezelést használták, míg rühességre a következő kence volt használatos: „A fehér kutyafa héjának a sárgáját kovásszal kell éleszteni, a kovász vízzel annyira kell legyen hígítva, mint a közönséges kenyértésztát szokás, azután jó sok kutyfahéjsárgát kell tenni bele, s ha jól megéledt, zsírral vigyítve, a testre annyiszor kell kenni, amíg használ.” 
Fenyőkúton a „szökdöső pokolvart” (lépfene okozta hólyagos elváltozás a bőrön, mogyoró nagyságú, tüzes kelésekkel jár) régen vöröshagymahéjban olvasztott fenyőszurokkal orvosolták, amit a hagyma szárával a beteg sebeire kötöztek. Más tájegységeken a fekélyes, gennyes sebet különféle gyógynövények – cickafark, hunyorfű, torma, hagymázfű, vénuszköldöke – főzetével kenegették.

Ráolvasás és szenteltvíz
Sóvidéki feljegyzésekből a napjainkban orbáncnak nevezett, Szent Antal tüze névre keresztelt betegség gyógymódja is kiderül: a beteg mellett piros kukorica­szemeket kellett égetni, azzal kellett megfüstölni a bőrét. Erdélyi Zsuzsanna archaikus népi imádságokat számba vevő gyűjtéséből ráolvasó imát is ismerünk, amivel „a tüzet kiűzték” a betegből: „Elindult Szent Antal hét fiával, hét lányával, hetvenhétféle unokájával, tüzes orbáncos dagadt sebeivel, fene farkasaival, vad oroszlánjaival, hogy Jusztinának gyenge szüvit elszorítom, piros vérit megiszom. Térj meg, Szent Antal, eriggy el az erdőkre, ott a vad oroszlánoknak gyönge szüviket szorítsd el, piros vérüket ott idd meg!”
Szemölcsök eltávolítására a vérehulló fecskefüvet tartották az egyik legjobb orvosságnak: sárga nedvével kellett naponta kétszer bekenni a szemölcsöt, míg el nem szárad. Homoródalmásról viszont más gyógymódot is ismerünk: „Házi kenyérre keresztben gyapotcérnát kellett kötni, majd a kenyeret a ház eresze alá elásni, ahol lefolyik az ereszlé. A sümőcsös kéz hátával kellett a földet a kenyér felett lelapogatni, majd két hétig a földben hagyni.” Ekcéma kezelésére a korpalisztes borogatást használták korábban: minden éjjelre hűsítő, áztatott korpát kellett az ekcémás bőrre tenni, amíg vissza nem húzódott a gyulladás. Mezőségen a szenesvízben való fürösztést is használták különféle bőrgyulladások és kiütések kezelésére, de a szenteltvízzel és a rezessel való kezelés is hatásos volt. Utóbbit kizárólag olyan megbetegedéseknél használták, melyek nem jártak együtt kisebesedéssel. 
Megyénkben ugyanakkor a gyógyfürdők és gyógyvizek használatának is nagy jelentőséget tulajdonítottak, sokféle borvizet és meszes forrásvizet használtak borogatásként: a homoródfürdői borvizeket, a nyúládi Urusos-kút vizét és a borszéki Tündérferedő vizét is használták bőrproblémák kezelésére.