Ha magas az inzulinszint

HN-információ
Kanadai tudósoknak először sikerült kimutatniuk állatkísérletekben a kapcsolatot a magas inzulinszint és a hasnyálmirigyrák között. A Cell Metabolism című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányukban a Brit Columbia Egyetem kutatói csökkentették az inzulinszintet olyan egereknél, amelyeket hajlamossá tettek hasnyálmirigyrák kialakulására, és azt találták, hogy ez az alacsonyabb szint megvédte az egereket a betegség kialakulásától. Felfedezésük elvezethet a hasnyálmirigyrák korai felismeréséhez és megelőzéséhez emberekben – olvasható a medicalxpres.com orvostudományi hírportálon. „A hasnyálmirigyrákot nehéz felismerni és túl gyakran nagyon későn diagnosztizálják, ez az egyik legmagasabb halálozással járó daganatos betegség, a betegek kevesebb mint 5 százaléka él öt évig és az elhízás növekedésével a betegség gyakorisága egyre nő” – idézte az egyetem közleménye James Johnson professzort, a tanulmány társszerzőjét. Egyre gyakoribb a hiperin­zuli­né­mia, amikor a hasnyálmirigy több inzulint termel, mint amire szükség van ahhoz, hogy a vérből a sejtekbe szállítsa a cukrot. Ez az elhízott emberek több mint egyharmadánál fennáll, de étrenddel és megfelelő életmóddal kezelni lehet.




Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!