szórványos felhőzet
kevés felhő
Valóságok
Ismételten megbizonyosodtam arról, hogy mi, romániai magyarok két valóságot élünk: közösségünk valóságát és az ország valóságát. A kettő pedig nem föltétlenül fedi egymást. A bukaresti, kolozsvári, temesvári stb. tüntetésekkel azonosulni tudunk magyarként is, de idegenkedünk a székelyföldi városokban hasonló megmozduláson részt venni. Holott közösségünk tagjainak többsége bizonyára éppen úgy elítéli a PSD-kormány működése elején tanúsított orcátlanságát, mint az utcára vonulók; éppen úgy akarja a szerencsétlen tizenhármas sürgősségi kormányrendelet életbe léptetésének megakadályozását, mint a tüntető tömeg; és éppen úgy elege van az arrogáns politizálásból és politikusokból, mint a nagyvárosok köztereit ellepő tömegnek. Hogy itt mégsem tudunk mellszélességgel azonosulni a mi tüntetőinkkel, azzal magyarázható, hogy a korrupcióellenes harc ürügyén vagy annak járulékos veszteségeként közösségünket érintő restitúciós döntéseket semmisítettek meg, s az is nyom a latban, hogy a közösségi vezetőink elleni korrupciós eljárások mögött sokan politikai bosszút, leszámolást vélnek felfedezni, a kisebbségi politikusok hiteltelenítésére tett kísérletet látnak.
Az államfő a tüntetők szemében most a pozitív hős, Dragnea PSD-vezér ellentéte, aki másodszor talált fogást immár a szociáldemokrata kormányon: míg alig több mint egy éve Ponta kormányát bírta lemondásra az utca nyomására, most a szerencsétlen tizenhármas sürgősségi rendelet érvénytelenítését érte el ugyancsak az utcára vonuló tömegek segítségével. Számunkra azonban árnyalja a képet az a tény, hogy kisebbségi államfőnk a romániai kisebbségek helyzetének rendezettségét, megoldottságát kürtöli szét a nagyvilágban úton-útfélen, ezek a megnyilatkozásai pedig azt eredményezték, hogy a magyarság enyhén szólva kételkedik megnyilvánulásaiban, tetteiben, megnyilatkozásaiban.
Bukarestet nézve egyszerű és tiszta a kép: az utcán vannak a jó fiúk, a kormánypalotában pedig a rosszak. A jófiúk mögött áll az államfő, az igazságszolgáltatás, a parlamenti ellenzék. A rosszfiúk a kormánykoalíciót képező pártok képviselői. A Székelyföldön szemlélve a történéseket: nem annyira éles a határ a rosszfiúk és a jófiúk között, a dolgok sokkal árnyaltabbak. Itt nincs fehér és fekete, csupán a szürke számtalan árnyalata közül lehet választani.
A valóság látszólag ugyanaz. A valóságról kialakított kép azonban közösségenként változik. Ezért tűnik úgy, mintha egyszerre két valóságot élnénk meg. Én azonban annak szurkolok, hogy a Bukarestben utcára vonulók által képviselt értékrend győzedelmeskedjen, s egy olyan politikai osztály kerüljön hatalomra, amelynek tagjai számára a miniszter szó visszanyeri eredeti jelentését: ’szolga’, azaz a hivatalt vállaló személy szolgálatra szegődik el mandátuma idejére, s nem önös vagy szűk csoportérdekeit hajhássza mérhetetlen arroganciával. Ha ez megtörténik, talán van esély arra is, hogy a hazai valóság és a székelyföldi valóság közelítsen egymáshoz.
Sarány István
