– Mi inspirálta arra, hogy a belsőépítészetet válassza hivatásául?

– Már öt-hat éves koromból is vannak emlékeim arról, hogy a szomszédban látott – akkoriban nagyon exkluzívnak számító – Luceafăr szekrénysort rajzoltam le, és újra meg újra „átterveztem”. Édesapám egy állami bútoripari vállalatnál volt igazgató, így nálunk otthon gyakran megfordultak olyan katalógusok és reklámanyagok – például IKEA magazinok –, amelyek akkoriban igazi ritkaságnak számítottak. Én pedig órákon át lapozgattam őket, és sokszor rajzoltam vagy másoltam belőlük részleteket. Édesanyám textilekkel és bőrrel dolgozott, és kiváló érzéke volt a színek és anyagok kombinálásához, ízlésesen, elegánsan öltözködött, emellett figyelt arra is, hogy apró részletekkel otthonosabbá tegye a negyedik emeleti panellakásunkat.

A vakációk alatt sok időt töltöttem a nagyapám műhelyében is – a fűrészpor illata máig kedves emlék számomra. Később édesapámnak is gyakran segítettem: csempéztünk, tapétáztunk, bútorokat rendeztünk át, és már akkor foglalkoztatott a gondolat, hogyan lehetne egy tér jobban működő vagy szebb. A döntést végül viszonylag későn, a gimnázium végén hoztam meg. Matematika–fizika osztályba jártam, amikor meghívást kaptam Kolozsvárra Kubanek Lászlótól, egy végzős designhallgatók diplomamunkáiból rendezett kiállításra. Ott értettem meg igazán, hogy a belsőépítészetben a kreativitás és a gyakorlati gondolkodás egyszerre van jelen. Ez a sokrétűség nagyon közel áll hozzám – akkor éreztem először, hogy ez az az út, amelyet szeretnék választani.

– Milyen hatással volt Székelyudvarhely és a székelyföldi környezet a szakmai látásmódjára?

– Székelyföldön nagyon erős a kapcsolat a természettel és a természetes anyagokkal. A hagyományos építészet arányai és anyaghasználata mind hatással vannak a vizuális kultúránkra. A fa, a kő vagy a kézműves részletek olyan elemek, amelyekkel itt nap mint nap találkozunk. Ezeket érdemes megfigyelni és tanulmányozni, mert inspirációként szolgálhatnak a kortárs tervezésben is. Nem a motívumok egyszerű átvétele a cél, hanem az alapelvek megértése: hogyan működnek az arányok, az anyaghasználat vagy a szerkezeti megoldások. Ezeket lehet aztán egy mai koncepcióba beépítve újraértelmezni.

Számomra fontos, hogy egy térnek legyen lelke, és kapcsolódjon a környezetéhez. Nem mindegy, milyen tájból lépünk be egy házba – a külső és a belső világ közötti kapcsolat sokat hozzátesz az élményhez. Külföldi utazások során is igyekszem nyitott szemmel járni: inspirációt gyűjteni, új megoldásokat megfigyelni, és tanulni abból, hogyan lehet bátrabban használni anyagokat, textúrákat vagy térszervezési megoldásokat.

– Hogyan fogalmazná meg saját tervezői filozófiáját?

– Számomra a jó belső tér akkor működik igazán, ha egyszerre esztétikus, kiegyensúlyozott, funkcionális, környezetbe illő és személyes. Nem a trendek követése a legfontosabb, hanem az, hogy a tér valóban a benne élő vagy dolgozó emberekről szóljon, tükrözze a személyiségüket, és komfortos környezetet teremtsen számukra. Különösen fontosnak tartom a hangsúlypontok és az egyensúly szerepét. 

Egy olyan tér, ahol minden elem azonos hangsúlyt kap, könnyen unalmassá válhat. A tér akkor válik igazán izgalmassá, ha van benne egy karakteres fókuszpont – például egy markáns bútordarab, egy különleges falszín, egy festmény vagy akár egy hangsúlyos kandalló. Ez az elem rendezi maga köré a többi részletet, és segít megteremteni a vizuális egyensúlyt. A tervezés során nagy figyelmet fordítok az arányokra és a fényre is. A tér mérete, a belmagasság, a természetes fény mennyisége, a bútorok tömege és arányai, valamint a textilek és burkolatok mintái mind befolyásolják a végső összhangot. Tervezőként az időtálló megoldásokban hiszek: a természetes anyagokban, az arányos terekben és a visszafogott, harmonikus részletekben, amelyek hosszú távon is értéket képviselnek.

– Hogyan lehet a székely népi motívumokat vagy anyaghasználatot kortárs enteriőrbe illeszteni anélkül, hogy az túlzóvá válna?

– A kulcs a mértékletesség. Nem feltétlenül kell egy teljes motívumrendszert használni; sokszor elég egy textúra, egy anyag vagy egy finom részlet. A helyi identitás az anyaghasználaton keresztül is megjelenhet: egy robusztus tölgyfa étkezőasztal, egy kézzel szőtt textil vagy egy örökölt bútordarab – például egy lóca vagy festett láda – nagyon szépen működhet egy letisztult térben kontrasztként. Akár egy bontott gerendából készült pad vagy konzolasztal is karaktert adhat az enteriőrnek. Így a hagyomány jelen marad a térben, de nem válik túlzóvá vagy giccsessé, és nem teremt múzeumi hangulatot sem. Inkább finom utalásként jelenik meg, amely gazdagítja a teret.

– Tapasztalata szerint a megrendelők inkább a letisztult modern irányt keresik, vagy nyitottak a hagyományos elemekre is?

– A megkeresések nagyon vegyesek. A legtöbben a letisztult, modern irányt keresik, de gyakran van igény arra is, hogy ebbe valamilyen természetes vagy helyi jellegű elem kerüljön, ami egyediséget ad a térnek. Ugyanakkor sokan szeretnék követni az aktuális trendeket is. Ezek azonban néhány év alatt könnyen túlhasználtakká válhatnak, ezért érdemes inkább könnyen cserélhető elemekben – például textilekben vagy dekorációban – megjeleníteni őket. Ami egy magazinban vagy egy internetes oldalon jól mutat, nem biztos, hogy a mindennapi életben is ugyanúgy működik. Ezért fontos, hogy a megrendelők azt válasszák, ami valóban közel áll hozzájuk, és az életmódjukhoz is illik. Tervezőként ebben próbálok segíteni: megtalálni az egyensúlyt az egyéni igények és az aktuális irányzatok között.

– Hogyan kezeli, ha a családtagok ízlése eltér egymástól?

– Ez nagyon gyakori helyzet. Előfordul, hogy az egyik fél dominánsabb, ilyenkor a belsőépítész egy kicsit valóban párterapeuta is. Igyekszem olyan alapkoncepciót kialakítani, amely mindkét fél számára elfogadható. Erre lehet aztán felépíteni a részleteket. A cél mindig egy olyan kompromisszum megtalálása, amelyben a család minden tagja magáénak érzi az otthont, és valóban azt érzi, hogy hazaérkezett.

– Egy étterem belső tervezésénél mi az elsődleges szempont: hangulat, funkcionalitás vagy márkaépítés?

– Ideális esetben mindhárom egymásra épül. A térnek tükröznie kell az étterem koncepcióját és karakterét, ugyanakkor praktikusnak és jól működőnek kell lennie a személyzet számára is. A kiszolgálás ergonomikus működése legalább annyira fontos, mint az atmoszféra. Emellett olyan hangulatot kell teremteni, amelyben a vendégek szívesen időznek, és ahová szívesen visszatérnek.

– Milyen trendeket lát jelenleg a vendéglátóhelyek enteriőrjeiben?

– Az éttermek ma egyre inkább igyekeznek kitűnni a tömegből. A túl steril, egységes terek helyett inkább karakteres, személyes hangulatú enteriőrök jelennek meg, amelyek mögött valamilyen történet vagy koncepció áll.
A gasztronómiában is erős trend a gyökerekhez való visszatérés: a helyi és szezonális alapanyagok használata, a természetközeliség, valamint a régió hagyományainak hangsúlyozása. Ez a szemlélet a designban is megjelenik. A biophilic design – vagyis a természetközeli tervezés – egyre nagyobb szerepet kap. A zöld növények, valamint a természetes anyagok, mint a fa, a kő vagy a terrakotta, melegebb és otthonosabb hangulatot teremtenek. Sok étterem ma már szinte nappali jellegű atmoszférát alakít ki.

– Hogyan változtak az irodai térrel kapcsolatos igények az elmúlt években?

– Az ergonómia továbbra is alapelvárás, de ma már sokkal nagyobb hangsúlyt kap a rugalmasság is. Az irodát ma nem csupán munkahelyként értelmezzük, hanem közösségi térként is. A jól megtervezett iroda különböző munkamódokat támogat: megjelennek a fókuszált munkára alkalmas csendes zónák, a csapatmunkára és megbeszélésekre szolgáló terek, valamint a pihenésre vagy informális beszélgetésekre alkalmas közösségi helyek.

– Mi jelenti a legnagyobb kihívást egy belsőépítész számára a mai piaci környezetben?

– Talán az egyik legnagyobb kihívás az, hogy a kreatív elképzeléseket összehangoljuk a költségkerettel. Az anyagok és berendezések árának folyamatos változása ezt gyakran megnehezíti. Mindezt a határidőkkel és a kivitelezési lehetőségekkel is össze kell hangolni. Emellett a gyorsan változó trendek között olyan megoldásokat kell találni, amelyek időtállóak és hosszú távon is működnek.

– Volt olyan projektje, amely szakmailag mérföldkőnek számít?

– Minden tervező életében vannak olyan projektek, amelyek különösen közel állnak hozzá. Nehéz egyetlen munkát kiemelni, de számomra ilyen volt egy Ivóban található hétvégi ház, amelyet néhány évvel ezelőtt egy külföldi házaspár számára terveztem. Ebben a projektben sok tekintetben szabad kezet kaptam, így lehetőségem volt új megoldásokat kipróbálni. A megrendelők nyitottak voltak a kísérletezésre, ami szakmailag nagyon inspiráló és emlékezetes tapasztalat volt.

– Milyen irányba tart a belsőépítészet Erdélyben?

– A nemzetközi trendek és a kortárs design kis késéssel ugyan, de nálunk is meghatározzák a fő irányvonalakat. A tervezők felelőssége azonban az, hogy ne csupán másoljuk ezeket, hanem a helyi identitást is beemeljük a terekbe. Különösen a turizmusban fontos, hogy egy panzió, vendégház vagy étterem a látogatóknak valami egyedit mutasson, valami olyat, ami a helyhez kötődik. Szerencsére a megrendelők egyre többet utaznak, inspirálódnak, és egyre tudatosabbak. Az ízlésvilág folyamatosan fejlődik, és nő az igény az átgondolt, minőségi tervezésre és kivitelezésre. Ezzel párhuzamosan egyre több tehetséges tervező jelenik meg a szakmában, ami egészséges versenyt teremt, és mindannyiunkat megújulásra ösztönöz.