A tábor vasárnapi zárónapján a résztvevők istentiszteleteken, az elkészült munkák bemutatóján, szakmai előadásokon és kerekasztal-beszélgetésen tekintettek vissza az elmúlt tíz nap eredményeire. Ez volt a második alkalom, hogy a két szomszédos település nemzetközi építőtábornak adott otthont. Tavaly az abásfalvi pavilon épült fel, az idei tábor pedig már erre az alapra épített tovább, mind szó szerinti, mind átvitt értelemben.

A tavalyi pavilon után újabb megvalósítások születtek

Az idei munkának két fő helyszíne volt: Homoródke­mény­falván a tavaly elkészült abásfalvi pavilon köré készítettek olyan mobil bútorcsaládot – padokat, asztalokat és székeket –, amelyet a közösség különböző rendezvényeken használhat majd. A bútorokat úgy tervezték meg, hogy könnyen egymásba illeszthetők, kis helyen tárolhatók és egyszerűen szállíthatók legyenek.

Ezzel párhuzamosan Abás­falván egy új, különleges kapu készült a Horváth-ház udvarára. A tervezők nem hagyományos, zárt székely kapuban gondolkodtak, hanem egy nyitottabb, áttört szerkezetben, amely egyszerre illeszkedik a helyi épített örökséghez és képviseli a kortárs építészet szemléletét.

Közösségi igényekre válaszoltak

Márton Ildikó építész, a tábor szervezője lapunknak elmondta: idén tizennyolc hallgató vett részt a munkában. A résztvevők között elsőéves egyetemisták is voltak, akik a tanév során készített terveiket valósíthatták meg a helyszínen.

– Tudatosan kisebb léptékű feladatokat választottunk, hogy biztosan elkészüljenek, ugyanakkor valódi igényekre adjanak választ

– fogalmazott.

Mint mondta, a bútorokat a két település közösen használhatja majd. Ha valamelyik faluban nagyobb rendezvényt szerveznek, a berendezések kölcsönözhetők lesznek egymás között. Ez a régi falusi összefogás hagyományát idézi, amikor a családok hasonló padokat és asztalokat készíttettek, hogy közös ünnepeken együtt használhassák azokat.

Összefogott az egész közösség

A szervező szerint talán ennél is fontosabb, hogy a tábor valódi közösségformáló eseménnyé vált.

A tavalyi tábor még teljes egészében Abásfalván zajlott, idén azonban a résztvevők Homo­ród­keményfalvára költöztek át, ahol a hosszú évek óta üresen álló papilakot közös munkával tették ismét lakhatóvá. A helybeliek minden várakozást felülmúló számban kapcsolódtak be a kalákába.

– Arra számítottunk, hogy nyolc-tíz ember jön majd segíteni, végül huszonöt felnőtt és hét gyermek dolgozott együtt

– idézte fel Márton Ildikó.

A szervező szerint külön öröm volt látni, hogy a közös munka után a gyerekek spontán mozizást szerveztek, a felnőttek pedig estéről estére, olykor bográcsozás mellett beszélgettek. Abásfalviak, keményfalviak, győriek, bajaiak és udvarhelyiek ültek egy asztalhoz, ami jól mutatta, hogy a tábor valóban közösségeket kapcsol össze.

A hagyomány és a kortárs építészet találkozása

A kaput tervező csapatot a Széchenyi István Egyetem oktatója, Ungerhofer Dániel vezette. Mint elmondta, nem másolatot szerettek volna készíteni a régi székelykapukból, hanem olyan alkotást, amely tiszteletben tartja a hagyományt, ugyanakkor mai építészeti nyelven szólal meg.

A kapu félig áttört szerkezetű lett, így nem választja el teljesen az udvart az utcától, inkább hívogatja az embereket. A faelemek közé olyan mintázatok kerültek, amelyeket a hallgatók a helyszínen gyűjtöttek össze. A motívumokat nem könyvekből vették, hanem helyi hímzéseken, varrottasokon, függönyökön és templomi textíliákon keresték.

– Győrben, egy tervezőasztal mellett nem lehet eldönteni, milyen motívum illik ide. Ehhez itt kellett járni a falut, megismerni az embereket és a tárgyi örökséget

– fogalmazott az oktató.

A terv csak a kezdet

Ungerhofer Dániel szerint éppen az ilyen táborok legnagyobb értéke, hogy a hallgatók gyakorlatban is kipróbálhatják magukat. Az egyetemen egy terv gyakran csak makett vagy látványterv marad, itt azonban minden részletet saját kezűleg kellett elkészíteniük. A faanyag gyalulásától kezdve a szerkezet összeállításán át egészen a helyszíni problémák megoldásáig minden feladat rájuk hárult.

– Amikor valamit saját kézzel kell megépíteni, azonnal kiderül, mi működik, és mi nem. Ezek a tapasztalatok sokkal többet érnek bármelyik tantermi gyakorlatnál

– hangsúlyozta.

A bútorcsalád terveit Lajtai Levente, a győri egyetem építészhallgatója készítette. Koncepció­jának lényege, hogy a padok, székek és asztalok rendkívül kis helyen tárolhatók legyenek: az elemek egymásba csúsztathatók, a bakok és az asztallapok külön-külön is kompakt módon rakhatók egymásra. A bútorok nemcsak a pavilon közösségi használatát segítik, hanem a gyermektáborok, egyházi rendezvények és falusi események lebonyolítását is. Ugyanolyan bútorok készültek mindkét település számára, így szükség esetén átvihetők egyik faluból a másikba, tovább erősítve Abásfalva és Homoródkeményfalva kapcsolatát.

Szakmai fórum az örökségvédelemről

A tábor zárónapja nemcsak az elkészült munkák átadásáról szólt, a két településen tartott istentiszteletek után a résztvevők megtekinthették a bútorokat és az új kaput, majd Abásfalván szakmai konferencia következett.

Az eseményen örökségvédelmi előadások hangzottak el, köztük a magyarországi óvodai örökségvédelmi program bemutatása, valamint Veöreös András, az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottságának elnöke tartott előadást a falvak épített értékeiről. Ezt követően építészek, örökségvédelmi szakemberek és helyiek beszélgettek Abásfalva és Homoródkeményfalva jövőjéről, valamint arról, hogyan lehet hosszú távon megőrizni és új funkcióval megtölteni a hagyományos falusi épületállományt.

Hosszú távú együttműködésben gondolkodnak

A szervezők szerint a tábor messze túlmutat egy tíznapos nyári rendezvényen. Már most sikerült olyan szakmai kapcsolatokat kialakítani, amelyek a jövőben is segíthetik a két település fejlődését. Ebbe illeszkedik a magyarországi INTBAU szervezettel megkezdett együttműködés is, amelynek célja a hagyományos épített örökség értékeinek megőrzése és új lehetőségek felkutatása.

A második Nemzetközi Építőtábor így ismét bebizonyította, hogy az építészet jóval több lehet puszta tervezésnél vagy kivitelezésnél. Képes közösséget teremteni, hidat építeni generációk, szakmák és települések között. Az Abásfalván és Homoródkeményfalván eltöltött tíz nap végére nemcsak egy új kapu és egy bútorcsalád készült el, hanem olyan kapcsolatok is születtek, amelyek remélhetőleg még hosszú ideig meghatározzák a két falu közös életét.