Csíkszereda legrégebbi városrészében, Tap­lo­cán járunk Sárig István építész és családja otthonában. Az épület utcafrontos elhelyezése és tömege a hagyományos ház archetípust idézi, utcavonalra merőleges gerincű nyeregtetővel. Homlokzata nem akar kitűnni a szomszédok közül, mégis elég néhány percet eltölteni előtte, hogy kiderüljön: ez nem egyszerűen egy hagyományos családi ház, hanem egy építész gondolkodásának lenyomata.

Építészként saját otthont tervezni kivételes lehetőség

A legritkább építészeti helyzetek egyike, amikor a ház megrendelője és tervezője ugyanaz a személy – így minden döntés egyszerre születik szívből és szakmai meggyőződésből. 

– Megadatott a lehetőség, hogy a városban, mégis annak egyik legrégebbi, falusias szövetében találjunk rá arra a helyre, ahol elképzeltük az életünket – mondja.

A telek nem üresen várta új gazdáit, állt rajta egy hetvenes években épült, háromosztatú lakóház és egy hozzá csatlakozó fásszín. Az épület ugyan nem számított műemléknek, mégis jól képviselte a 20. század második felének csíkszeredai székely falusi építészetét. Megőrizte a hagyományos háztípus arányait, miközben szerkezeti megoldásain már érződött a korszak modernizálódó építési szemlélete.

– Építészként annak örültünk a legjobban, hogy nem üres telket vásároltunk. Már volt itt egy történet, amit tovább lehetett írni – meséli István. Feltett szándékunk volt felújítani és megmenteni a meglévő házat, de a megelőző munkálatok után a ház állapota kijózanító hatással bírt. A vakolat leverése után kiderült, hogy másodlagosan felhasznált faanyagból épült, az alsó gerendák korhadtak, a szárazon rakott kőalap több helyen megsüllyedt, a pince száraz kőből rakott falai pedig beomlottak. Gazdaságilag és építészetileg sem volt indokolható a megmentése.

– Talán ez volt a legnehezebb döntés, de végül ugyanarra a nyomvonalra építettük vissza az új házat.

Műemléki környezetben kortárs választ adni

Taploca Csíkszereda legrégebbi városrésze. Régészeti lelőhely, ahol műemléki jóváhagyással lehet építeni, így minden új beavatkozás különös érzékenységet kíván. A tervezés legnagyobb kérdése az volt: hogyan lehet egy fiatal család igényeinek megfelelő, a hely szellemét megőrző, de mégis kortárs építészetet egyaránt megjelenítő épületet létrehozni. Másodlagos volt az építészeti stílus, inkább egy szemléletet próbáltak meghatározni. Olyan építészetet, amely a népi hagyományokat és a kortárs gondolkodást kapcsolja össze. Ez a szemlélet kívülről rögtön felismerhető. Az utcafront felé a hagyományos székely ház archetípusa jelenik meg: utcára néző törtfehér homlokzat, közepén egy háromosztatú ablaknyílással, hódfarkú kerámia cseréptető, ismerős arányokkal. A kert felé azonban teljesen más világ tárul elénk. A ház megnyílik a fénynek, a terasznak, a családi életnek. A régi fásszín helyére egy lapostetős, kortárs épületrész lett kialakítva, kertre néző nagy üvegezett felületekkel, lécezett fa burkolatával alkot egységet a hagyományos ház tömegével. A két épületrész rokon egymással, az összekötő kapocs az anyaghasználat: a fa, a kő és a vakolt felületek párbeszéde.

– Számomra a modern székely házak ereje talán éppen méretbeli visszafogottságukban rejlik: az eresz magassága, a fal és a tető aránya olyan természetes léptéket teremt, amelyben a ház nem nehezedik az emberre, hanem vele együtt él, belépve viszont táguló, nyitott és világos. Nem a reprezentáció, hanem a tér őszintesége és a vizuális kapcsolatok a fő szempont – mondja István.

A történelem szó szerint a ház alatt rejtőzött

Az építkezés kezdetén régészeti felügyelet mellett dolgoztak. A feltárás során ugyan kevés lelet került elő, de egy felfedezés különösen megragadta az építészt. Hatvan centiméterrel a mai talajszint alatt egy középkori lakóház tűzhelyének maradványait találták meg.

– Számomra ez volt az építkezés egyik legszebb pillanata. Az általunk tervezett és épített kandalló pontosan ugyanarra a helyre került, ahol évszázadokkal ezelőtt egy másik család tűzhelye állt. Azt szoktam mondani, hogy nem új történetet kezdtünk, hanem ugyanannak a történetnek a következő fejezetét nyitottuk meg. Ez a gondolat talán mindennél jobban kifejezi a ház szellemiségét.

Belül nagyobb, mint kívül

A hagyományos háromosztatú székely házak egyik legnagyobb értéke az egyszerűségük. Ugyanakkor éppen ez jelenti a legnagyobb kihívást is, amikor egy mai család életére kell őket újragondolni. Hogyan lehet úgy megtartani a régi alaprajzi logikát, hogy közben világos, tágas, korszerű otthon szülessen? Sárig István szerint a válasz nem föltétlen a nagyobb alapterületben rejlik.

– Mi mindig olyan házat szerettünk volna, amely kívül visszafogott, belül viszont meglepetést okoz. Nagyon sokan mondják, amikor belépnek, hogy kívülről sokkal kisebbnek gondolták. Ez tudatos tervezői döntés volt. Az utcafront felé zártabb homlokzat fogadja az érkezőt, míg az udvar irányába a ház fokozatosan megnyílik. A nagy üvegfelületek, a kerttel kialakított vizuális kapcsolatok és az egymásba folyó terek miatt az embernek az az érzése támad, mintha a lakótér messze túlnyúlna a falakon. A régi tiszta szoba megmaradt, de új szerepet kapott. Ma vendégszobaként szolgál, mellette helyet kapott egy kisebb gépészeti helyiség és egy vendégmosdó is. A hajdani pitvarból étkező lett, a korábban beépített tornác helyére pedig a ház egyik legfontosabb tere került: a konyha. Innen belátni szinte az egész házat. Látszik az udvar, a nappali, az étkező, a tetőtéri játszórész, a lépcső. Ha a gyerekek fent játszanak, egyetlen szóval meg lehet szólítani őket, miközben odalent készül az ebéd. A soros alaprajzi elrendezés folytatásában a hajdani szoba helyett a nappalit találjuk és a fásszín helyén ma már lezárásként a szülői hálószoba, gardrób és az ehhez kapcsolódó saját fürdőszoba lett kialakítva. A szülők hálója a nappalitól egy nagy méretű fehér tolóajtóval választható el, de leginkább nyitva van és a nappali meghosszabbításaként értelmezhető.

– Fontos volt számunkra, hogy a lehető legtöbbet láthassuk egymást. Ne legyenek elszigetelt helyiségek. A családi élet akkor működik jól, ha a terek is segítik az együttlétet. Ez a gondolat minden részletben visszaköszön. A nappali nem külön világ, hanem természetes folytatása a konyhának és az étkezőnek. A tetőtér sem egy lépcsővel összekötött különálló tér, hanem az ebédlő és konyhai rész függőleges bővülése, aminek eszközéül egy méretes mennyezeti kivágás és a rá szerelt kifeszített térhálót használtunk, ezáltal biztosítva vizuális kapcsolatot a felső szinttel. A lépcső kialakításánál fontos szempont volt, hogy a lehető legkevesebb helyet vegye el a közös térből. Megoldásként egy lebegő, fém huzalokkal függesztett, súlytalannak tűnő tömörfa lépcső került beépítésre. A lépcső alatti belső rész alá északra tájolt éléskamra lett kialakítva.

A ház együtt nőtt a családdal

Kevés épület története fonódik össze ennyire a benne élők életével. Amikor a tervek készültek, még nem voltak gyerekek. A beton öntése viszont már egy apró kézlenyomattal ért véget, amely azóta is őrzi az építés személyes pillanatát. Megszületett első kisfiuk, így egyszerre „épült” az otthon és a család, természetesen meghatározva az építés ütemét is – mondja mosolyogva István.
2024 óta lakja a házat a család. Költözés előtt megszületett a legkisebb gyerekük is. Ma már három kisfiú tölti meg élettel a tereket. 
A tetőtér eleve úgy készült, hogy a gyerekeké legyen. Két tágas szoba, fürdő, közös játszó- és tanulórész kapott helyet benne. A szülők eredetileg azt tervezték, hogy a gyerekek rövid időn belül birtokba veszik az emeletet.

– Rég elkészültek a szobák, de még mindig inkább velünk alszanak, s ha ők nem, akkor meg mi velük – nevet a házaspár.

Részletekben rejlő modernitás

A hőtechnikailag is kiemelkedő fa nyílászárók rejtett tokszerkezettel készültek, így nincs éles határ fal és ablak között, kint és bent között, mintha a fal egyetlen mozdulattal nyílna meg a kert felé.

– Azt szerettük volna, hogy az épület ne idegen tárgyként álljon a környezetben, hanem csendes folytatásává váljon az udvarnak. Ugyanez a szemlélet jelenik meg odabent is. A filomuro, vagyis a falsíkba simuló, rejtett tokos ajtók szinte láthatatlanná válnak, csak a kilincs, és egy vékony fuga árulja el, hogy a tömör felület valójában átjárót rejt. A tér így folytonossá válik, a nyugalom és a letisztultság érzése pedig meghatározza az épület karakterét. A belsőépítészetben végig jelen van a fa, áttetsző kezelést kapva nem dekorációként, nem nosztalgikus utalásként, hanem épületszerkezetek, illetve bútorok anyagaként. A bútorokat is ennek szellemében tervezték: tömör, illetve rétegelt fabútorok, őszinte szerkezetek, egyszerű formák, a letisztultságot segítő festett MDF bútorokkal harmóniában társulnak.

A külső faburkolatokat szándékosan nem kezelték. Az idő múlásával a fa természetes módon megszürkül, patinát kap, ellenállóbbá válik. Nem elfedi az idő nyomát, hanem együtt öregszik a házzal.

Ausztria nyugati tartományában az elmúlt évtizedekben olyan építészeti szemlélet alakult ki, amely a természetes anyagokat, a letisztult formákat és a helyi hagyományok kortárs újraértelmezését állítja középpontba. Ez a gondolkodás nagy hatással volt Sárig Istvánra is.

A mai családi házak tervezésénél már nem elegendő csupán tereket létrehozni. Egy épületnek hosszú távon is fenntarthatónak kell lennie: kevés energiát fogyasszon, jól működjön, és úgy alkalmazkodjon az évszakok változásához, hogy közben a lehető legkevesebb energiára legyen szüksége. 

– Fontos szempont volt, hogy az épület egyszerűen kivitelezhető legyen. Előnyben részesítettük a szárazépítési technológiákat és azokat a szerkezeti megoldásokat, amelyek a lehető legkisebb környezeti beavatkozással járnak. A falak, a tető és a padlószerkezet rétegrendje, a megfelelő hőszigetelés, a háromrétegű nyílászárók, a korszerű szellőztetőrendszer és a napelemes rendszer együtt eredményezik azt, hogy az épület energiaigénye rendkívül alacsony. Az volt a célunk, hogy közel nulla energiaigényű házat hozzunk létre.

A fűtést padlófűtés biztosítja, amelyet gázüzemű rendszer táplál, a nappali középpontjában álló kandalló pedig nemcsak hangulatot teremt, hanem a hidegebb estéken kiegészítő hőforrásként is szolgál.

A nyári komfort legalább ilyen fontos volt. A lapostető túlnyúlásai árnyékot adnak, a lécezett faburkolat mögött folyamatos légrés biztosítja a természetes szellőzést, a nagy üvegfelületeket pedig úgy tájolták, hogy télen mélyen beengedjék a napsugarakat, nyáron viszont a tető már árnyékot vessen rájuk. Árnyékolásként lécezett csúszó árnyékolót is terveztek a nagyobb üvegfelületek elé. Ez az a fajta építészet, amely nem legyőzni akarja a természetet, hanem együttműködik vele.

A kert sem díszlet

A ház története nem ér véget a falaknál. Amikor kilépünk a teraszra, elsőként egy öreg almafa vonja magára a figyelmet. Már a telek megvásárlásakor itt állt. Kissé korhadt, odvas törzse alapján sokan kivágták volna, de a családnak fontos volt, hogy megmaradjon. Mellette a kerekeskút, amely az építkezés kezdetén omladozó állapotban volt, de sikerült megmenteni. Ma már elektromos szivattyú is működik benne, de a hagyományos szerkezetet is meghagyták.

– Nem ivóvíznek használjuk, inkább öntözésre, a gyerekek leginkább játszáshoz használják. Számunkra a kút fontos kelléke az udvarnak, az öreg almafával együtt őrzik a székely udvar képét.

Vorarlberg Taplocán

Beszélgetésünk során többször szóba kerül Vorarlberg neve. Az osztrák tartomány ma Európa egyik legismertebb regionális építészeti műhelye, ahol a faépítészet, a helyi hagyományok és a kortárs minimalizmus különleges egységet alkot. Sárig István számára ez a gondolkodásmód a leginkább közelebb álló a székely házak újragondolásához: kimagasló minőségű kortárs faépítészet, ahol a helyi anyagok őszinte használata a fő szempontok egyike. 

– E szemlélet mentén próbáltunk maradni. A mi házunkhoz a fa helyi erdőkből származik, helyi műhelyben, a helyi szakember vagy épp általunk megmunkálva, a teraszok kőburkolata a közeli vidékről származik. Az anyagokat természetesen használtuk és a természetes öregedésük nem elvesz, hanem hozzátesz az esztétikához.

Bent a padlóra szürke linóleum került, amely visszafogott hátteret ad a természetes anyagoknak. A falak egyszerűek, a részletek nem hivalkodnak, semmi sem akar többnek látszani annál, ami. Talán ez a ház legnagyobb erénye.

A modern székely ház

Napjainkban sok szó esik arról, hogyan nézzen ki a huszonegyedik századi székely ház. Vannak, akik a régi formák pontos másolásában látják a megoldást, mások teljesen hátat fordítanak a hagyományoknak. Sárig István egy köztes utat igyekezett választani. A múltbeli székely házat nem másolta le, de nem is tagadta meg. Megértette, majd saját korának nyelvére fordította. Ezért kerülhetett ugyanabba az épületbe egy középkori tűzhely helyére épített kandalló, rejtett tokszerkezetű üvegfal és egy közel nulla energiaigényű gépészeti rendszer. Mindezt kiegészíti a házhoz közel álló százéves almafa, illetve kerekeskút. A ház egyszerre kötődik a helyhez és néz előre. És valószínűleg ez minden jól megtervezett otthon legnagyobb dicsérete. Nem az, hogy szép, nem az, hogy korszerű, hanem az, hogy évek múltán sem válik szűkké, idegenné vagy elavulttá, hanem együtt változik azokkal, akik benne élnek, legfontosabb fejezeteit azok írják nap mint nap, akik benne nevetnek, játszanak, dolgoznak és hazatérnek.