Hirdetés

Kirúg a hámból a város

Színes programkavalkáddal, különleges tárlatokkal és koncertekkel csalogatja a környék lakóit és az érdeklődőket ezen a héten Szentegyháza. Tűzzsonglőrtől a vadászkiállításon át a Pokolgép-koncertig választékos kínálat áll a látogatók rendelkezésére, hogy kikapcsolódjanak és felüdüljenek a július 11–16. közt zajló Szentegyházi Napokon.

Pál Emil
Becsült olvasási idő: 4 perc
Kirúg a hámból a város
Színes programkínálat. A családi és sportrendezvények mellett Pokolgép-koncert is lesz Fotó: Szentegyházi Napok közösségi oldala

Aki a szentegyházi polgármesteri hivatal honlapját vagy a sajtóhíreket követi, jobbára arról értesül, hogy a város több pontján fejlesztések, beruházások vagy karbantartások folynak, ám a város csak látszólag változott építőteleppé. A héten ugyanis elkezdődtek a Szentegyházi Napok, ahol kicsik és nagyok egyaránt válogathatnak programok sokasága közül, és mint kiderült, a helyieken kívül még a vendégeknek is lesz lehetőségük leparkolni az autóikkal. 

Nem lesz gond a parkolással

Lapunk megkeresésére Lőrincz Csaba polgármester elmondta, annak ellenére, hogy sok, a városnapok rendezvényhelyszíneihez közeli útszakaszon végeznek javításokat, ezek nem fogják akadályozni a forgalmat, illetve nem befolyásolják a városnapon részt vevők jókedvét.

– Megegyeztünk a kivitelező céggel, hogy a Köztársaság utcát a Madarasi-Hargitára vezető úttal összekötő Bartosok hídjának a kiszélesítését csütörtökig befejezik, hogy kényelmesebb legyen megközelíteni a Május 1. téren zajló programokat, koncerteket – nyilatkozta Lőrincz. A polgármester szerint a programok összeállítását tekintve elsősorban a szentegyházi lakosokra és fiatalokra voltak tekintettel, ezért több díjátadót, sportversenyt és főzőversenyt is meghirdettek. Az elöljárót a városnapok alatti parkolási lehetőségekről is megkérdeztük. Elmondta: erre a célra több területet is felszabadítottak.

– A Május 1. tér ugyan le lesz zárva, lehetőség lesz rá, hogy a közelben, az iskolaudvaron és a Tavasz utcában, a Velence Kft. által felajánlott területen tudjanak leparkolni az autóval érkezők – sorolta a polgármester.

Programkínálat
A városi mulatság szabadtéri filmvetítéssel kezdődött el kedden, szerdán este Ray Cooney Hárman párban című színházi előadását vitte színre a Ködszurkáló Kisszínház. Csütörtök délután öttől a búvárkodás rejtelmeiben merülhetnek el a kíváncsiskodók a Napsugár Panziónál, majd a szentkeresztbányai Jézus Szíve-templomban hallgathatják meg László Attila koncertjét. Péntek délután vadászkiállítással és fuvolaszóval folytatódik a rendezvénysorozat, 18 órától Bedő Imre közgazdász fog előadást tartani Pénz és/vagy Élet címmel, majd egész este a Friday Rehab biztosítja a talpalávalót, megspékelve egy tűzzsonglőr, Török Csongor előadásával. Szombaton indul be igazán a Szentegyházi Napok programáradata, reggel 9 órától kezdődik a főzőverseny és különféle sportvetélkedők, de a délelőtt folyamán több tárlatmegnyitó, zenés műsorok és parkolóavató is lesz. A szombati koncertek sorát a helyi filharmónia kezdi, majd sorban a Gold Band, a Disperzit együttes, Zoltán Erika, Mano&Gregor és Dj Laszii lépnek fel. A vasárnap ünnepi szentmisével kezdődik 9 órakor, ezt követően tömegfutás, kerékpárverseny és streetball várja a sportolni vágyókat. Délelőtt 11 órától kézműves- és zenés gyermekprogramokkal kedveskednek a szervezők a családosoknak, a falmászástól a pártakészítésig számos tevékenység fogja biztosítani a hasznos időtöltést. Ugyancsak vasárnap lesz Folkműsor. Fellép a Boróka és a Spontánc néptáncegyüttes, a muzsikát a Szentegyházi Népi Együttes biztosítja. Koncertekből sem lesz hiány a hét utolsó napján, a Május 1. téren fellép Opra Levente és Tankó Csilla, a Boróka és a Férfiak, a Kartal együttes és a Pokolgép. A rendezvénysorozat tűzijátékkal ér véget.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!