Vulkán. Tó. Láp?

Fazakas Bea
Becsült olvasási idő: 2 perc

Hússütéssel egybekötött fürdőzés fémjelezte a gyermekkorom Szent Anna-tavas élményeit, hiszen akkoriban még nem voltak tilosak a fent említett tevékenységek. Habár, nem jártam túl gyakran a Közép- és Kelet-Európa egyetlen vulkáni eredetű tavának körzetében, mégis megmaradtak emlékeimben a víz közelében terjengő jellegzetes illatok.
De a nyüzsgés-mozgásra, az emberek sokaságára is emlékszem, voltak, akik csak napozással töltötték az időt. Sok volt az ember, a vízben és a parton is. A gyermekek sem maradtak ki a sorból, sokáig együtt játszodtunk és azon tanakodtunk, hogy vajon ki fog-e törni a vulkán? Mi lesz a vízzel, a lávával? 


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés


Habár a víz milyenségéről nincsenek emlékeim, nem tudom, hogy húsz éve úszkáltak-e ezüstkárászok a tóban, valószínűnek tartom, hogy nem. Most azonban számos példány fellelhető a habok között.
Erről az elmúlt napokban is meggyőződhettem, hiszen kolozsvári barátokkal látogattunk el a Tusnádfürdő közelében fellelhető tóhoz. A kora délelőtti látogatásunkkor nyoma sem volt a régi emlékeim bizonyítékainak, ám ez egyáltalán nem hiányzott. Gyalog sétáltunk le a helyszínre, ahol olyan mértékű nyugalom és szépség tárult elénk, hogy az örökmozgó kisfiam is megtorpant pár perc erejéig.
Főleg akkor, amikor észrevette a halak ficánkolását a vízben. A zöld víz láttán elgondolkodtam, hogy vajon bekövetkezik-e a jóslat, tényleg a Mohos-tó sorsára jut-e? Mert ha ez bekövetkezik, a Szent Anna-tóból nem marad más csak egy láp.
Az ezüstkárász ugyanis nem őshonos faj és hozzájárul a tó vizének elalgásodásához. A vízminőség romlásához nemcsak az említett hal jelenléte járult hozzá, hanem a fürdőzők is, akik éveken át bőrükre kent naptejjel szennyezték a tavat. Nem hiába vetettek véget 2018-ban ennek a tevékenységnek.
Nem tudom, hogy mi lesz húsz év múlva, milyen állapotban fogadja majd a látogatókat ez a Natura 2000-es környezetvédelmi terület, amely még zöld vízzel is bámulatos hatást kelt, de bízom abban, hogy a jövő generációi is azon morfondíroznak majd gyermekkorukban a Szent Anna-tó közelében, hogy lehet-e számítani vulkánkitörésre.
Ha ez így lesz, azt jeleni, hogy a tó nem szűnt meg létezni, a gyermeki fantáziát pedig még hosszú évekig felvillanyozza a víz és a láva különös egyvelege.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!