Ismerem a viccet, miszerint: „ha drágul az üzemanyag, ha nem, akkor is 50 lejre tankolunk”. Csakhogy egy ideje már az a kérdés, hogy az 50 lejjel meddig jutunk.
Egy teli tank személygépkocsi esetében 500–600 lej körül van, nyilván a gépjármű tankjának űrtartalmától is függ. Egy háztartásban ha két autóval rendelkezünk, ez könnyen havi ezer lej vagy a fölötti költséget is jelenthet, feltéve, hogy valahogy kibírjuk a következő hónapig a tankolással. 

Figyelem az utakat, a közlekedési szokásainkat, de egyelőre nem látok kevesebb autót a forgalomban. Úgy tűnik, sokaknak még futja benzinre, gázolajra és egy kis reményre, hogy lesz kőolaj még olcsóbban.
Persze lehet mondani, hogy akkor járjunk többet busszal. Csakhogy aki faluról jár be dolgozni, gyermeket visz iskolába, edzésre, orvoshoz vagy éppen bevásárolni, annak az autó sokszor nem úri hóbort, hanem a mindennapi élet része. Marad tehát a számolgatás: melyik út fér még bele, melyik tankolást lehet eltolni, és vajon meddig világít még úgy a műszerfalon a benzinkút ikonja, hogy nem kell azonnal pánikba esni. Vajon az üzemanyagárak elszállása már az a pont, amikor tömegesen fordulunk az elektromos autók felé? Ezzel önmagában nem lenne semmi gond. Csakhogy közben küszöbön az elektromos áram újabb drágulása is, a mi fotovoltaikus rendszerünk pedig még meglehetősen gyerekcipőben jár. Mire megtérül, lehet, hogy már azt számoljuk, mennyibe kerül az áram, amivel az autót töltjük. Akkor ehhez jön még lakhatás, havi számlák, élelem, és ott vagyunk az eladósodás küszöbén.

Lassan tényleg ott tartunk, hogy túlzás nélkül jobban járunk, ha gyalog járunk. Igaz, akkor a cipő kopik. De legalább nem kell tankolni. Egyelőre.