Nie jestem Polakiem!

Kopacz Gyula
Becsült olvasási idő: 2 perc

Csupán a fenti mondatot sikerült megtanulnom len­gyelül, ám ezt gyakran kellett ismételnem. Nem, nem félek a lengyelektől, csak egy kissé tartok tőlük, mint turista az éhes medvétől.
Huszonhat és fél éve volt lehetőségem Stuttgartban részt venni egy világifjúsági találkozón, az utazás viszontagságai máig élnek bennem – akkor még a román állampolgárok csak vízummal utazhattak Hegyeshalomtól nyugat irányába –, ahogyan az ott eltöltött öt nap is. Az eseményen voltunk vagy húsz­ezren, nem ez a lényeg, hanem az, hogy egy csoport lengyel fiatal mellé kerültünk, mosolyogva mutatkoztunk be egymásnak és közöltük, ki honnan érkezett. Nevem hallatán az angol nyelvet hamar lengyelre cserélte egy krakkói fiatal, hiába mondtam neki, közöm nincs a népéhez: román állampolgár, ámde Erdélyben született magyar anyanyelvű székely vagyok. Ezt természetesen nem akarta megérteni, mi több, erősítette, hogy Lengyelországban sok a Kopacz nevű ember, s biztosan élnek ott őseim. Ugyan megfordultak őseim Lengyelországban az 1970-es évek elején, de csak turistaként, ők viszont nem a Kopacz nemzetségből valók voltak. Nos, a stuttgarti eset óta kerülöm a lengyeleket, de immár a címben szereplő kijelentést azóta mindig ismételem, ha „polszka” emberrel találkozom.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés


A napokban megállt mellettem egy lengyel rendszámú autó. Láttam, ahogyan a vezetője kiszáll a járműből és felém indul, én pedig elővettem minden lengyeltudásomat és kinyögtem: Nie jestem Polakiem! Ő értetlenül rám nézett, majd ékes magyarsággal félénken megszólalt. Udvariasan válaszoltam kérdésére, mi több, kérését is teljesítettem, majd váltottunk egypár szót.
A helyzet az, hogy az elmúlt időszakban egyre több lengyel rendszámú autót látok a megyében, és gondolom, nem mind turisták használják. Többek között a „lengyelek” a késő esti órákban a be­vásárlóközpontok parkolóiban előszeretettel szoktak autósportot űzni, ami amúgy azonkívül, hogy tör­vénytelen, még veszélyes is.
Ami a megyében lengyel, az az ország déli részén bolgár, de ahogy utazásaim során észrevettem, van német és svéd is, akitől nemcsak a közúton, hanem a parkolókban is félni kell. Driftelésben bajnokok.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!