Mert nincs
Mostanság a reggelek nehezebbek. Nyáron inkább az esték. A hosszú napokon könnyen kinyújtható a munka, hiszen adott, hogy ha a lámpa világít, még mindig lehet egy órán át dolgozni. Fagyban vagy esőben, térdelve a hideg murván lényegesen kevesebb ember bosszantja a szomszédját hegesztéssel meg favágással este hét után. Így az esték annak is könnyebbek, aki bosszant, és annak is, akit bosszantana.
Csak ezzel az átállással minden évben van egy kis baj: mintha a nagynyavalya is ráülne az ember nyakára, és ebben a borús, gallérforgató időben egyszerűen nem lenne kedve csinálni semmit. Mert nincs. Pont. Nincs indok, nincs ok-okozat, nem beteg a gyermek, nem csalta meg a felesége a pszichológussal és kivételesen az október óta karácsonyi limlommal roskadásig pakolt kirakatok sem zavarják. Legfeljebb az, hogy mindig valami következetes és furfangos történetet kell kitalálni a gyereknek, hogy miért nem vihetjük haza a tíz rénszarvasból, szánból, két Mikulásból és karácsonyfából álló szettet. Pofonegyszerű a válasz: mert ez egy nagy marhaság, csak azért ilyen színes és van elöl, mert azt akarják, hogy addig toporzékoljatok előtte, míg kínunkban is megvesszük, mert ugyanaz a marketingfogás, amiért a péksütemények és az édességek a bevásárlóközpontok bejáratánál vannak, a hentespult és az olaj pedig maratoni távra hátul.
Ez lenne a monológ, ami végig a fejben marad, gyereknek ilyet nyilván nem mondunk, és nyilván nem a feleségünk előtt. De nincs semmi gond, az emberfia végig kiegyensúlyozott, nem ordít senkivel, nem káromkodik lehúzott ablakkal a figyelmetlen járókelőkkel és azokkal, akik nem jeleznek a körforgalomból kifelé. Azon sem, hogy pont kifogyott a kávéfőzőből a víz, pont esik és pont defektet kapott és pont késik a fizetése. Pont. Csak nincs kedve csinálni semmit. Mert nincs. Pont.

