Alapvető ellátottság nélkül
Az országban 486 községben nincs gyógyszertár – közli a megdöbbentő tényt egy, a napokban megjelent tanulmány, amely az egészségügyi minisztérium adatbázisa alapján dolgozva vitte térképre ezeknek az egységeknek az elhelyezkedését az ország különböző részein. Míg a nagyvárosokban néhány lépésre egymástól több patikát találunk, sok településen a kiváltandó gyógyszerekért utazniuk kell az ott élőknek.
Legyen gyógyszertár, családorvosi rendelő, óvoda és iskola, legalább egy vegyesüzlet – ezek az alapvető igények, amikor valaki falura költözik, mert bármennyire is szeretjük a természet csendjét és a lassúbb életformát, az egészségügyi ellátás és a tanintézmények közelisége fontos, bárhol éljünk.
A HartaFarmacii.ro oldalon megyékre leosztva elérhető a gyógyszertárral nem rendelkező települések listája. A hiányosság több mint 800 ezer lakost érint, és az is megtudható, hogy ezeken a településeken mekkora a 65 év feletti lakosok aránya. Nem lényegtelen, hogy az idősek számára jelenti a legnagyobb nehézséget máshová utazni, vagy megkérni valakit, hogy kiváltsa számukra a gyógyszereket.
A szakemberek szerint a gyógyszertárak hiánya vidéki környezetben többféle következménnyel járhat. Egyrészt megvan a veszélye annak, hogy az ilyen tekintetben elszigetelt településen élők felhalmozzák a készleteket, ezáltal lejárt szavatosságú gyógyszereket is fogyaszthatnak, másrészt folyamodhatnak gyógyszerek helyett a népi gyógymódokhoz, de az is előfordulhat, hogy mások receptjére kiváltott gyógyszereket használnak.
A helyzetet tovább súlyosbítja az orvoshiány, amely nemcsak a családorvosi, hanem a szakorvosi ellátásban is megmutatkozik, és ugyanilyen egyenlőtlen eloszlásban van jelen: a romániai orvosok fele néhány megyében „tömörül”, máshol pedig az alapvető ellátás is akadozik. Hargita megye ilyen aspektusban a lista végén van – azaz csak hét településen nincs gyógyszertár, családorvosi rendelők mindenhol vannak.
Ugyanakkor sok helyen több orvosra, rendelőre lenne szükség.
A szakemberek által megfogalmazott aggályok mellett nincs terv a helyzet orvoslására. Hogyan lehet egy vállalkozást meggyőzni, hogy egy apró faluban nyisson kirendeltséget, ahol borítékolhatóan nem lesz akkora nyeresége, mint egy nagyváros sokadik patikájaként? Hogyan lehet népszerűbbé tenni a családorvosi hivatást, és ösztönözni a tanulmányaikat befejező fiatal orvosokat arra, hogy enyhítsék a hiányt és ott nyissanak rendelőt, ahol valóban szükség van rá? Miért nincsen több és átfogóbb egészségtudatosító kampány, a félreesőbb településeket célzó programok, ahol orvos-beteg kommunikációval, helyes gyógyszerhasználattal és életmóddal kapcsolatos információk terjedhetnének? Mert ha ezekre a hiányosságokra valós megoldási lehetőségek születnének, nem kellene aggódni a népi gyógymódokhoz való visszatérés lehetősége miatt, hiszen az részét képezhetné egy egészségtudatos szemléletnek.

