Nincs olyan szakma, mesterség, amelyben a dolgozó egyén ne­hézségeit ne lehetne megérteni. Mégis vannak helyzetek, ame­lyek megdöbbentenek és elgon­dolkoztatnak azon, hogy az illető munkás, beosztott vajon a megfelelő helyen van-e, azt a munkát végzi-e, amelyre hivatott, vagy csupán a megélhetés miatt választotta. Emlékezzünk csak és kizárólag olyan helyzetekre, amikor ügyfélként nem úgy bánnak velünk, ahogyan azt mi szeretnénk, ahogy azt mi elvárnánk vagy éppen ahogy illene.

Ügyintézés közben idegesítő, ha éppen érdeklődésed közben, a választ várva a pulton túli dolgozónak megcsörren a tele­fonja, néz téged, és „Igen, szívem” a következő, amit tőle hallasz, és ezt nem neked, hanem a hívó félnek mondja, majd hosszasan ecseteli, hogy a hűtő melyik polcán van a paprikás csirke a kuktában, hol találja a kenyeret, és vigyázzon, nehogy a késsel megvágja magát. Végül a „puszi, drágaságom, és tanulj, kérlek” után kinyomja a telefont, mosolyogva leteszi, hozzád for­dul és megkérdi, hogy miben segíthet. Te pedig megismételheted gyorsan a telefonbeszélgetése előtt elmondottakat, de sietve, nehogy megcsörrenjen a telefon, mert „szívem” nem tudja az ebédet megmelegíteni.
A napokban egy üzletbe tértem be konkrét vásárlási szándékkal. A kiszolgáló egy másik vevővel volt elfoglalva, én pedig ezalatt a kívánt termékekkel szemezgettem, hátha el tudom dönteni, melyiket válasszam. Jó tíz percet követően, miután a kiszolgáló a másik vásárlóval az időjárástól a világpolitikai helyzet kitárgyalásáig minden­ről kész­ségesen elcsevegett, mél­tóztattam köszönésemmel meg­szakítani a dumájukat. Ekkor hangzott el a bűvös kérdés: mit akar? Mármint én, hogy mit is akarok? Vásárolni, de még nem döntöttem el, hogy melyik termék legyen az. „Jó, akkor amíg maga nézelődik, addig én eszek!” Kissé megdöbbentem, majd jó étvágyat kívántam és távoztam a boltból, ahol biztosan nem vásáro­lok majd a közeljövőben. Nem akarom többé zavarni, hadd legyen ideje a kiszolgálónak enni.