„Jó napot, azonnal segítség kell!” – mondja határozottan, esetleg kétségbeesetten a hang a telefonban. Ismerős, mégis furcsán steril. Nem dadog, nem téveszt, nem kérdez vissza. Csak sürget. Aki leteszi, gyakran csak percekkel később döbben rá: nem emberrel beszélt, hanem mesterséges intelligenciával.
A csalók új kedvence a mes­teséges intelligencia és az általa kínált lehetőségek. Persze most is egy lépéssel mindenki előtt járnak. Már nem kell remegő hangú „unoka”, rosszul megírt e-mail vagy gyanús nyelvtan. Elég néhány másodpercnyi hangfelvétel a közösségi ol­da­lakról, és a gép tökéletesen utánozza a rokon, a főnök vagy akár a banki ügyintéző hangját. A szöveg hibátlan, a történet kerek, a nyomásgyakorlás vér­fagyasztóan profi.

A módszer egyszerű: pánikot keltenek. „Zároltuk a számlá­ját.” „Baleset történt.” „Azonnal pénzt kell utalni.” A cél nem a gondolkodás, hanem az ösztön. Mire az ember meggondolhat­ná a történteket, már kattintott, adatot adott meg, pénzt utalt. A leg­nagyobb veszély éppen ebben rejlik: a mesterséges intelligencia nem tűnik gyanúsnak. Udvarias, következetes, fáradhatatlan. Nem ideges, nem siet el semmit – csak minket siettet. És miközben egyre okosabb, mi hajlamosak vagyunk egyre figyelmetlenebbek lenni.
A védekezés mégis megle­pően régivágású. Gyanakvás, visszahívás, kérdésfeltevés kell. Esetleg egy családi jelszó, amit a gép nem ismer. Mert bármilyen fejlett is a technológia, egy dol­got még nem tud: helyettünk gondolkodni. A mesterséges in­telligencia nem rossz, de ahogyan minden jó eszköz, rossz kezekben veszélyes. Most is csak annyi a következtetés: ha túl tökéletesnek hangzik a történet ahhoz, hogy igaz legyen – akkor valószínűleg nem is az.