Ne egymás nyakát fogjuk meg, emberek, hanem egymás kezét! Ez a Hofi Géza-idézet jött szembe velem a közösségi oldalon. Alkalomhoz illő, attól tartok. Vasárnap Magyarország választott: elsöprő mértékben nyert a Tisza Párt, kétharmados többséggel alakíthat kormányt. Véget ért egy korszak, 16 év után nem a Fidesz a kormánypárt, és nem Orbán Viktornak hívják Magyarország miniszterelnökét. Sokan csalódásként élték meg az eredményt, pedig lehetett rá számítani – a Medián közvélemény-kutató intézet például telibe találta a végeredményt. Hónapok óta lehetett tudni, hogy a Tisza vezet, az előnye pont a választás napjára nőtt a legnagyobbra. Erdélyben mégis szinte mindenki meglepődött. Hiába hívtam fel egyik ismerősöm figyelmét, hogy a közvélemény-kutatók 15 százalékos Tisza-előnyt mérnek, nem hitte el. Azt mondta, hazudnak. Nos, nem hazudtak. 

Talán itt az ideje szembenézni a ténnyel, hogy a kormányközeli média, a kormányközeli közvé­lemény-kutatók átverték saját közösségüket, de legalábbis nagyot tévedtek. A Nézőpont Intézet például azt jósolta, hogy 46 százalékkal a Fidesz nyeri a választást, míg a Tisza Párt 40 százalékkal második lesz. A hibának két oka lehet. Vagy a hozzáértés hiánya miatt jutottak téves eredményre, vagy tudatosan hazudtak. Bármelyik is igaz a fenti két állítás közül, a végeredmény mégiscsak az lett, hogy csúnyán átverték saját táborukat. Aki csak a magyar köztévé, a TV2 vagy a Hír TV műsoraiból tájékozódott, esélye sem volt arra, hogy szembesüljön a magyarországi társadalom realitásaival. Számomra részben szakmai ártalom, hogy pártállástól függetlenül fogyasztom az anyaországi médiát. Tehát számítottam arra, hogy kormányváltáshoz vezethet a választás. De nem mindenkinek munkaköri kötelessége az alapos tájékozódás, nem kell több független forrásból ellenőriznie információit. Ha valaki csak a fent említett forrásokból tájékozódott, joggal hihette azt, hogy győzhet a Fidesz. Érthető, hogy csalódásként élte meg a választási eredményt. Tetszik vagy sem, ez a magyar kormánypárti média felelőssége. Bizonyára levonták a tanulságot: nemcsak akkor kell szembenézni a valósággal, ha az számunkra kedvező, hanem akkor is, amikor nem.
Sok barátom, ismerősöm van most a csalódottak táborában, és több barátom, ismerősöm van a győzelmet ünneplők táborában is, magyarországiak, erdélyiek egyaránt. Mihez kezdjek ezzel a helyzettel? 
Csak azt tudom biztosan, hogy egyiküket sem vagyok hajlandó pusztán politikai nézeteik miatt utálni, ahogy a vallási vagy világnézeti szempontok alapján is tarthatatlannak tartok bármilyen diszkriminációt. Pedig ha a kampány ideje alatt engedtem volna, hogy belerángassanak a közösségi oldalon elharapózó össznépi szájkaratéba, akkor most alighanem egy részükkel nem lennék beszélő viszonyban. 
Lehet, persze, hogy én vagyok az ostoba, de abban egészen biztos vagyok, hogy egyetlen régi barátságot se vagyok hajlandó felrúgni csak azért, mert a X. Y. a Fideszre vagy a Tiszára szavazott. Joggal adnák rám a kényszerzubbonyt, ha így tennék. 
No de hál’ istennek lejárt a kampány, lejárt a választás is, törődhetünk végre a saját dolgunkkal. S ha mégis arra vetemednénk, hogy politikai vitát folytatunk egymással, ne feledjük Hofi Géza intelmét. Ne egymás nyakát fogjuk meg, emberek, hanem egymás kezét!