Mircea Lucescu már 65-szörös válogatott, a Dinamóval (250-szeres) hatszoros bajnok volt, amikor mindenki meglepetésére 1977 őszén megérkezett a vajdahunyadi Corvinhoz. Én Corvin-szurkoló voltam, ellentétben osztálytársaimmal, barátaimmal, akik a marosvásárhelyi ASA-nak szurkoltak. Kék-fehér sportklubos hokiszurkolóként nem tudtam egy piros-kék steauás farmcsapattal azonosulni. A másik dolog, hogy a nagyszüleim a Vajdahunyaddal határos Csernakeresztúron laktak. A szatmári, sváb nagyszüleim oda voltak kitelepítve. Nagyapámat 1945. január 5-én elvitték – három évre – orosz fogságba. Nagyanyám édesanyámmal valami csoda folytán nem a Bărăgani pusztára került. Jelenleg falujukban egy sváb sem él. Csak a katolikus templom előtti obeliszken írja négy nyelven, hogy mely családok telepedtek oda 1770-től kezdve. A harmadik, hogy megjelent egy velem egykorú, nagyszerű ifjúsági csapat: Andone, Rednic, Gabor, Klein, Mateuț, Petcu, Nicșa. Az első három tagja volt annak az ifi válogatott csapatnak, akik 1981-ben harmadikok lettek Ausztráliában az ifi focivébén, de a többiek is válogatottságig vitték.

Lucescuval az élen 1979-ben a Corvin kiesett az első osztályból. Ennek ellenére a szurkolók az utolsó fordulóban a vállukon vitték le a pályáról. Megnyerve a másodosztályt, 1980-tól már ismét A divíziósok. Sőt, két fordulóval a zárás előtt Bákóban már 3–1-re vezettek. Ha nyernek, bajnokok. Ám Bákó kiegyenlített, így a hunyadi kék-fehéreknek a bronzérem jutott. Lucescu ekkor már a válogatott edzője volt. Első lépéseként két év után visszahívta a válogatottba Bölöni Lászlót. Az 1982-es vb-selejtezőn egy csoportba került a román és a magyar válogatott. Vadim Tudor és Adrian Păunescu undorító sajtókampányt rendeztek Bölöni ellen. Még a hadsereg lapjában is olyan cikkek jelentek meg, hogy: „Echipa României, unsprezece români!” A román válogatott álljon 11 románból!

1990. júniusában alkalmam volt interjút készíteni vele. Elmondta, hogy nagy harcot kellett vívnia. A politikai szféra szívesebben látott volna egy steauás (a Valentin Ceușescu által patronált csapat) középpályást. De ő hajthatatlan maradt. És az óriási nyomás ellenére nem a steauásokban bízott, hanem a vajdahunyadi és krajovai futballistákban. Neki lett igaza. Az 1984-es Eb-selejtezőn Bölöni a világbajnok olaszok elleni mérkőzésen bombagóllal köszönte meg a bizalmat, ezzel belőtte a román válogatottat az akkor még nyolccsapatos Eb döntőjébe. És még valamit elárult Lucescu. Szobatársai nagyrészt magyarok voltak. Dembrovszki Imre és két Szatmári – nem Sătmăreanut mondott. A Dinamo kiszállásainál Szatmári Sándor – aki később egy frankfurti meccs után Nyugat-Németországban maradt –, és a válogatottnál Szatmári Lajos. Edzőként mindig az árral szembe ment. A Dinamónál elhatározta, hogy megdönti a Steaua hegemóniáját. Az addigi két hunyadihoz (Andone, Rednic), még három excorvinost (Klein, Mateuț, Hanganu) hívott a piros-fehérekhez. De nem számolt azzal, hogy a katonacsapatnál minden megvolt, pénz, paripa, fegyver, az elvtársak támogatása, na meg a bíróké. És ő is később tudta meg, hogy a Steaua ötéves szerződést írt alá a Forddal, vállalva, hogy az amerikai autógyártót öt szezonban reklámozza a BEK-ben (Bajnokcsapatok Európai Ligája). Aztán jött az 1989-es változás. Az 1990-es román bajnokságot és kupadöntőt megnyerte. Csapata már 6–1-re vezetett a Steaua ellen, mikor elemi erővel zúgta a lelátó: „Ceaușescu-n pușcărie, Steaua fotbal nu mai știe!”, azaz Ceaușescu a börtönben, a Steaua nem tud futballozni. De így volt Ukrajnában is. Megtörte a kijevi Dinamo sokéves egyeduralmát. A három aranylabdást – Blohin, Belanov, Shevchenko – adó, 13-szoros szovjet és 12-szeres ukrán bajnoknak nem sok babér termett a donyecki Lucescu-é­ra alatt. Kilenc bajnoki cím, nyolc kupagyőzelem és UEFA-kupa a mérlege. Edzői karrierje során összesen 36 trófeát nyert. A Real Madrid ellen Szuperkupát nyert a török Galatasaraynak. Az olasz másodosztályban úgy készítette fel a Hagi–Răducioiu párost, hogy döntő részük volt az 1994-es vb román teljesítményében.

Egy nagyon szegény családból jött őstehetség volt. Az öt testvérnek két tornacipője volt, órabeosztással használhatták. Ha edzésidőben nem ő volt a soros, akkor kölcsönvette a testvérétől, ellenszolgáltatásként megoldotta a házi feladatait. Egy fásszínben laktak. Innen jutott el arra a szintre, hogy 1970-ben a brazil–román mérkőzés után Pelé ragaszkodott hozzá, hogy vele cseréljen mezt.

Elment a legendás csatár, aki úgy tüntette el a védőket, mint bűvész cilinderében a nyulat, a politikai árral szembemenő, de így is sikeres mesteredző. Aki nem nagy pénzeken vett sztárokat próbált beépíteni, hanem tehetséges fiatalok pályáját egyengetve formált igazi csapatot. A hunyadiakat 18 évesen mélyvízbe vetette. Hagit és Răducioiut 17 évesen építette be a válogatottba, valamint a Dinamóhoz. Elment egy szerény, igazi ember. Nyugalma legyen csendes!