A rémes múlt héten (nekem legalábbis az volt) olvastam valahol, hogy a választás egy országos szintű IQ-tesztnek is tekinthető. Tény, hogy javarészt azoknak a szava volt döntő az elnökválasztáson, akik a nagyvárosokban, az egyetemi városokban, azokban a megyékben élnek, amelyek gazdasági, oktatási, innovációs szempontból élen járnak. Ahol magasabban képzett a lakosság jelentős része, ahol sok olyan ember él és dolgozik, aki itthon maradt vagy külföldi tanulmányok után hazatért, és itthon kamatoztatja tudását, vezet céget, intézményt, kutat, épít, fejleszt, vállalkozik, pályázik, oktat, aktív és alkot. Akik valóban megértették, hogy tetszik, nem tetszik, de az előre irány még mindig Európa, a tudásalapú demokrácia és társadalmi berendezkedés. Székelyföldet nem tudom egyértelműen idesorolni, bár a választáson kiemelkedően teljesítettünk, szerintem a félelem volt a nagyobb hajtóerő. A lényeg, hogy az ország viszonylag még jó immunrendszerének köszönhetően a fejlődést, a szabad kibontakozást, a kiegyensúlyozottságot fontosnak tartó réteg került nyertes pozícióba, amely demokratikus berendezkedésben és párbeszédben hisz. De mi van az ország másik részével?

Ez a megosztottság nemcsak Romániára jellemző. Viszont érdemes elgondolkodni azon, hogyan élnek, működnek azok az emberek, akik elhiszik a meséket, akiket könnyebb megvezetni, akiknek az arrogancia és a szélsőségesség szimpatikusabb, mint a valós hozzáértés, a reális jövőkép, akiknek egy mindent is tudó, megmondó, irányító és fenyítő apaképre van szükségük, ahelyett, hogy a döntésekben való részvételt, az önálló véleményt és saját életcélt tartanák fontosnak? Mi fűti ezeknek az embereknek az agresszióját, az anarchiára, a rombolásra való fogékonyságát?
Az agresszió, az indulatkezelési problémák frusztrációból, félelemből, az alacsony önbecsülésből, szorongásból, a tanult viselkedésből és nevelésből, illetve a környezeti hatásokból fakadnak. Tiszta sor. Az ország lakosságának jelentős hányada állandó frusztrációban él (a diaszpóra is ide sorolható), mert nem érték el a céljukat, nem kapták meg vagy nem úgy, amit szerettek volna, és nem érzik úgy, hogy ráhatásuk lenne életük alakulására. Szoronganak, a jövőtől is, mivel nem igazán értik a társadalmi folyamatokat, a világot maguk körül (a fiatalok majdnem fele funkcionális analfabétának tekinthető!), és minden, ami eltér a számukra megszokottól, ismerttől, az félelmet kelt, úgy élik meg, hogy a vélt biztonságukat fenyegeti. Aki elnyomottnak, kiszolgáltatottnak, szegénynek, tehetetlennek érzi magát, annak az önbecsülése is a béka hátsó fele alatt marad, ezt az igencsak kényelmetlen érzést viszont jól lehet kompenzálni bűnbakok keresésével, mások gyűlöletével, kirekesztéssel stb. Az utolsó három tényező még egyértelműbb: a családok, oktatási intézmények, munkahelyek működése zömében még mindig a hatalom gyakorlása köré rendeződik: vannak, akik irányítanak és „megmondanak”, a többieknek kuss a nevük. Ilyen közegben nem igazán lehet demokráciát, netán részvételi demokráciát, felelősségvállalást, asszertív, megoldáscentrikus konfliktuskezelést tanulni…

És nem, egyáltalán nem arról van szó, hogy az ország kicsivel több mint fele IQ-bajnok, és a másik része nem az! Az intelligencia egy öröklött és komplex képesség, ami – mondjuk úgy – meghatározza az új ismeretek befogadására, a tudásra, az összefüggések meglátására való kapacitást is. Valószínűleg ugyanannyi intelligens ember él Teleormanban is, mint Kolozs megyében. Ami azonban valószínűleg hibádzik, az a tanulásra, fejlődésre motiváló, az esélyek kiegyenlítésére fókuszáló közeg hiánya, avagy elégtelensége.

Választópolgárként azt kérem a politikusoktól: sürgősen fogalmazzák újra és töltsék fel tartalommal az előző elnök által lufiként elengedett és kudarcba fulladt Képzett Románia-programot! Óriási szükség van rá, én legalábbis nem szeretném, hogy a felvázolt megosztottság miatt ennyire késélen táncoljon a biztonságos(abb) és kiszámítható(bb) jövőnk. Remélem, hogy ők sem.