Nem egy átlagos nyarat hagytunk magunk mögött. Aki egyszerű állampolgárként néhány szabadságos és lazítós hónap után mostanában szeretné újra felvenni a politika fonalát, akár a romániai, akár a magyarországi (akár mindkettő) vonatkozásban, legjobb, ha magántanárt keres, hogy decemberig felzárkózzon. Persze, legtöbben úgy vannak vele, hogy nem ér meg ennyit a dolog.
A romániai magyar közösség jövőjét illetően, egy (azaz egy) igencsak lényeges témáról mindenképp érdemes beszélni, és ez a téma vélhetően velünk marad még egy ideig. Nem, nem az AUR–SOS–PSD-t helyzetbe hozó RMDSZ-es szavazatokról beszélek. És nem is a Borboly kontra Bíró nyilvánosság előtt zajló csatározásról. Ezek csupán tünetei olyan helyzeteknek, amelyekért érdemes tágabbra nyitnunk a látókörünket. 

A román társadalom és/vagy politika még nem találta meg az egyre nagyobb teret nyerő szélsőjobbos, sovén erők elleni szérumot. Ebben persze bőven benne van, hogy a magát Európa-pártinak deklaráló Szociáldemokrata Párt (PSD) idén tavasszal megbuktatta a kormányt, melynek maga is partnere volt – de a probléma ennél sokkal mélyebbre gyökerezik. A mi szempontunkból a kérdés az, hogy akár előrehozott, akár rendes választásokon hatalomra kerülhet-e a szélsőjobb legkésőbb 2028 őszén. Eddig úgy tudtuk, hogy a magyarok érdekeinek védelmére felkent szervezet/párt mindent megtesz azért, hogy ezt elkerülje. Éppen ennek fényében volt érthetetlen, hogy a parlament állandó bürójába miért pont RMDSZ-es segédlettel jutottak be a szélsőjobbos képviselők. Ha az RMDSZ azon forgatókönyv alapján politizál, miszerint elkerülhetetlen, hogy előbb-utóbb jönnek Simionék, és kell néhány jó pont, az taktikai szempontból érthető. Stratégiai szempontból viszont nem. Bár a nyilvános felkérdezésre a vezetők kigyöngyöztek egy választ, de az inkább támasztja alá azt, hogy az elefántcsonttoronyban rövid távú taktikázás megy a megfontolt döntéshozás helyett. 

A romániai magyarok zúgolódásából kihallani, hogy a jobboldali liberális és néha progresszív oldalon kellett volna maradni, még akkor is, ha a dolgok jelenlegi állása szerint ez az oldal ellenzékbe kerülhet. (Deresedő hajú olvasóink közül sokan emlékeznek még azokra az időkre, amikor az RMDSZ ellenzékből politizált.) Nem nyilvános beszélgetésekben az RMDSZ-elit tagjai meggyőzően tudják ecsetelni, hogy a köznek hiába is magyaráznának egy ilyen döntést, ez tulajdonképpen egy mesterterv része. Történelmi szempontból igazuk is van. A köz már sok ehhez hasonló döntést elfelejtett, mire az urnák elé invitálták. 
Akár értjük, akár nem, fogadjuk el, hogy ez egy taktikai húzás volt. Mi lett volna a stratégiai? (Tanult emberek szerint ugyanis a politikacsináláshoz stratégiára és taktikára is szükség van, főleg stratégiára, és ezekből csupán egyre támaszkodni, főleg taktikára, felettébb veszélyes.)

Nagyjából 1996 óta tudjuk, az RMDSZ egyik stratégiai célja szerint a magyarok érdekeit leghatékonyabban a kormányban való részvétellel lehet érvényesíteni. Nincs vita, működött is addig, amíg jobb- vagy baloldaltól függetlenül alapvetően Európa-párti erőktől jött a koalíciós partneri felkérés. Ki gondolta volna, hogy a 2010-es évek második felétől, akárcsak az európai színtéren, Romániában is növekedni kezd a szélsőjobb támogatottsága, és mára potenciális kormányalakító tényezővé válik. Erre az esetre a ’96-tól működő stratégia nem ad értelmezhető választ, illetve ad, de legfeljebb olyant, mint amit az elmúlt héten láttunk. Persze, a köz soraiban zúgolódás lett belőle.

Tankönyv szerint ilyen vészterhes időkben van egy, még a békeidőben készült papiros a fiókban, ami tartalmazza a gondolkodásra érdemesített elit gondolatait a következő hipotetikus kérdésekre: Mi lesz, ha a szélsőjobb kerül hatalomra Romániában?; Milyen állapotban lesz a rommagyar társadalom, ha ez megtörténik?; Milyen erőforrásokkal vagy potenciális szövetségesekkel számolhat? Meg ilyenek. De hát ki gondolta volna?