Védjük a gyermek bőrét, hogy megelőzzük a felnőttkori bajt
A kutatások szerint bőrünk gyermekkorban sérül a legtöbbet, ennek pedig egyik oka a nem megfelelő fényvédelem. Dr. Mihály Gyöngyvér csíkszeredai bőrgyógyász szerint a kicsik esetében ajánlott következetesen százfaktoros fényvédő készítményeket használni.
Megfelelő védelem nélkül erős napsugárzásnál nagyon veszélyes a szabadban tartózkodni, a fénykárosodás ugyanis az egyik legnagyobb rizikótényező a bőrrák kialakulásában – figyelmeztetnek a szakemberek. Térségünkben legutóbb dr. Fülöp Mária, a székelyudvarhelyi városi kórház bőrgyógyász szakorvosa beszélt erről a Kórház Napokon tartott előadásában, kiemelve: gyermekkorban nagyon fontos a fényvédelem, mert a kutatások szerint a fénykárosodások 80 százalékát akkor szerezzük. Ezek a károsodások életünk során kumulálódnak, és egy bizonyos idő után „a bőrünk egyszerre nyújtja be a számlát” – fogalmazott.
A kisgyermekek helyes napvédelmére vonatkozóan dr. Mihály Gyöngyvér csíkszeredai bőrgyógyásztól megtudtuk, hogy esetükben indokolt a százfaktoros készítmények használata.
– Nagyon fontos ugyanakkor minden terméknél, hogy olyan napvédőt válasszunk, amely UVB/UVA sugarak elleni védelmet biztosít, illetve vízálló, hiszen azok már csupán az izzadással is nagyon könnyen veszítenek a hatékonyságukból
– tette hozzá.
A szakember ugyanakkor a kicsik esetében a kereskedelemben kapható, UV-szűrővel ellátott védőruházat viselését sem tartja rossz megoldásnak.

