Pál felidézte, hogy a Sapientia nyílt napja hozott fordulatot az életében: itt találkozott először a génsebészet szakirányzattal, amely azonnal felkeltette az érdeklődését. Elmondása sze­rint az első egyetemi évek azonban nem voltak könnyűek, hiszen sok új tantárggyal kellett megküzdenie. Az évek során azonban a tanárokkal folytatott beszélgetések és az Erasmus-gyakorlat is meg­erősítették benne, hogy a kutatás az ő útja.
Az Erasmusra való ki­jutásról részletesen is mesélt: önálló szervezést igényelt, és bár a kari koordinátor segített a kezdetekben, a szállás, a hely­keresés és a mindennapok megszervezése Pálra hárult.

– Tömegesen küldtem ki sab­lon-e-maileket különböző intézeteknek, míg végül si­került elhelyezkednem – em­lékezett vissza.
Gyakorlatát végül Budapesten, a HUN-REN Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet farma­kológiaku­tató-csoportnál töltötte, ahol dr. Karácsony Orsolya ku­tatásába kapcsolódott be.
A kutatás középpontjában az epilepsziás egerek álltak – mesélte. A kísérlet célja az volt, hogy epilepsziás ege­rek agyá­ban vizsgálták a villo­gó idegsejtek aktivitását egy speciális kétfoton mikro­szkóp­­pal, miközben egy vi­deót vetítettek nekik. Pál fel­adata a kontrollkísérlet ki­vitelezése volt egészséges egereken.
– Egerekkel addig még soha nem dolgoztam, de nem okozott problémát. A la­boratóriumi egerek kiváló körülmények között élnek: háromszor szűrt vizet kapnak, folyamatosan van előttük étel, és játékokat, például fa ­alagutakat is biztosítanak nekik. Ez számomra meg­nyugtató volt. 
Mint elárulta, laborban a legnagyobb szakmai kihívás az volt, hogy a mikroszkóp alatt keresnie kellett a „villogó sejteket” anélkül, hogy pon­tosan tudta volna, hogyan néznek ki. Emellett sokat küz­dött egy olyan program tö­kéletesítésével is, amely a sejtek villogását elemezte volna.
Azt is hozzátette, hogy bár az egyetemen tanult elméleti tudás – például a hígítások ki­­számítása – hasznosnak bi­zonyult, az állatokkal való munka és a speciális mikroszkóp használata tel­jesen új élményt jelentett számára.
– A Sapientián fő­ként baktériumokkal és sejt­kultúrákkal dolgozunk, így ez a tapasztalat egészen más volt. Inkább kutatónak érzem magam, mint sebésznek. Ez az élmény végképp eldöntötte bennem, hogy a tudományos pálya az, amit szeretnék folytatni.
A leendő kutatóknak azt tanácsolta, hogy „min­denképpen kutatni kell, mert az a jövő”, hiszen a kutatások hosszú távon jelentős fel­fedezésekhez vezethetnek. Az Erasmusra készülőknek pedig azt javasolja, hogy időben kezdjenek el tervezni, és ne féljenek kapcsolatba lépni intézetekkel, mert bár sok munka, megéri a befektetett energiát. Ha három-négy szóval kellene összefoglalnia budapesti tapasztalatait, Pál így fogalmazott: „Nehéz élmény, de megérte.”