– Hogyan alakult a tanulmányi útja a Sapientiától a doktori képzésig?

– Az alapképzést Csíkszeredában, a Sapientia EMTE-n végeztem, világ- és összehasonlító irodalom – angol nyelv és irodalom szakon. Ezt követően a fordító és tolmács mesterképzésen folytattam tanulmányaimat. A szakválasztásban elsősorban az angol nyelv iránti érdeklődésem, valamint a nyelvi és kulturális sokszínűség iránti nyitottságom játszott meghatározó szerepet. Ezt követően a brassói Transilvania Egyetem doktorandusza lettem, emellett óraadó tanársegédként kezdtem dolgozni a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karán.

– Mi szólt annak idején a Sapientia EMTE mellett, amikor az alapképzéséről döntött?

– Sok fiatal olyan egyetemet választ, amely minél messzebb viszi az otthonától. Nálam éppen ennek az ellenkezője volt a meghatározó: fontos volt számomra, hogy közel maradjak a családomhoz. Emellett a Sapientia által kínált szakok sokszínűsége és az angol nyelv elmélyítésének lehetősége is döntő szerepet játszott a választásomban. Úgy éreztem, hogy itt olyan képzést találok, amely egyszerre adhat szakmai alapot és biztonságos, ismerős közeget.

– Volt olyan oktató vagy tantárgy, amely különösen meghatározó volt az egyetemi évei során?

– Az alapképzést igazi forgatagként éltem meg: minden kurzus és minden oktató hozzátett valamit ahhoz, aki ma vagyok. Akkoriban talán inkább a nyomást éreztem, de visszatekintve nincs olyan tantárgy, amelyet fölöslegesnek tartanék. Az oktatóim tudása, hozzáállása és elhivatottsága összességében formált, ezért nem is szeretnék egyetlen nevet kiemelni. Úgy érzem, mindannyian hozzájárultak ahhoz, hogy szakmailag és emberileg is fejlődjek.

– Milyen szerepet játszott a Sapientián megszerzett tudás és tapasztalat a későbbi akadémiai pályafutásában?

– Mivel alkalmazott nyelvészetből doktorálok, a Sapientián szerzett erős angol nyelvi és elméleti alapok nélkül nem tartanék ott, ahol most vagyok. Az egyetemi évek alatt megszerzett tudás később is visszaköszönt, különösen akkor, amikor már saját kutatási kérdésekkel kezdtem dolgozni. Emellett az ott megélt intenzív, sokszor kihívásokkal teli évek megtanítottak arra, hogy a kitartó munka végül meghozza az eredményét. Ez a tapasztalat a doktori képzésben is sokszor segített továbbmenni.

– Hogyan született meg a döntés, hogy doktori képzésre jelentkezzen?

– A doktori iskola eredetileg nem szerepelt a terveim között. Dr. Tomonicska Ingrid volt az, aki először felvetette bennem ennek a lehetőségét, hiszen ez a lépés megnyithatta az utat az egyetemi oktatói pálya felé. A jelentkezés azonban nem valósulhatott volna meg dr. Ajtony Zsuzsa támogatása nélkül. Ő kötött össze jelenlegi témavezetőmmel, dr. Gabriela Chefneux-vel, és a felügyelőbizottsági szerepet is vállalta. Mindannyiuknak hálás vagyok, mert támogatásuk nélkül valószínűleg nem indultam volna el ezen az úton.

– Milyen kutatási témával foglalkozik jelenleg, és hogyan látja ennek a területnek a jövőjét?

– A „kis történetek” (small stories) elméleti keretében dolgozom, Alexandra Georga­ko­pou­lou és Michael Bamberg munkáira építve. Ezt a megközelítést Facebook Messenger-beszélgetések elemzésére alkalmazom, Harvey Sacks kategorizációs és identitáselemzési módszereivel, multimodális kiegészítéssel. A konverzáció- és identitáselemzés ma már természetes módon zajlik a digitális platformokon, ezért úgy gondolom, a terület előtt komoly jövő áll: sokat elárulhat arról, hogyan meséljük el önmagunkat a mindennapi digitális kommunikáció­ban.

– Mi jelentette eddig a legnagyobb kihívást a doktori tanulmányai során?

– A legnagyobb kihívás számomra mindig ugyanaz: nem feladni. Sokszor éreztem úgy, hogy összecsapnak a hullámok a fejem fölött, de rövid távú célokat kitűzve, lépésről lépésre haladva sikerült továbbmennem. A mellékelt fényképem is ezt jelképezi számomra: a hegyet, amelyet meg kell mászni. A doktori képzés is hasonló út: távolról nézve sokszor túl nagynak és nehéznek tűnik, de ha az ember csak a következő lépésre figyel, lassan mégis halad előre.

– Volt olyan időszak, amikor elbizonytalanodott? Hogyan sikerült túllendülnie ezen?

– Természetesen voltak, és vannak is ilyen időszakok. A doktori képzés során az ember gyakran szembesül azzal, hogy nem minden halad olyan ütemben, ahogyan szeretné. A remény és a kitartás mindig átsegített a nehezebb szakaszokon.

– Milyen szempontból más a doktori képzés az alapképzéshez vagy a mesterképzéshez képest?

– Ez mindenkinél másként alakul, de számomra a doktori képzés során csökkent a külső nyomás, ugyanakkor sokkal nagyobb szerepet kapott az önfegyelem. Itt már elsősorban a hallgatón múlik, mennyi időt és energiát fordít a kutatásra. Éppen ezért a lemorzsolódás veszélye is nagyobb. Sokkal tudatosabban kell jelen lenni a saját munkafolyamatunkban, és meg kell tanulni önállóan haladni akkor is, amikor nincs folyamatos külső ellenőrzés vagy azonnali visszajelzés.

– Ön szerint mi szükséges ahhoz, hogy valaki sikeres legyen az akadémiai pályán?

– Kitartás, tudásszomj és stabil családi háttér. Ezek nélkül nagyon nehéz hosszú távon helytállni ezen a pályán.

– Visszatekintve változtatna valamin a saját tanulmányi vagy karrierútján?

– Talán korábban vágnék bele. Az idő múlása sokszor befolyásolja a döntéseinket, néha talán túlzottan is. Ugyanakkor azt is látom, hogy minden döntésnek és minden késlekedésnek megvolt a maga szerepe abban, ahogyan végül alakult az utam.

– Milyen tervei vannak a doktori képzés befejezése után?

– Szeretném folytatni a tanítást a jelenlegi pozíciómban. Örömömet lelem benne, és úgy érzem, jó helyen vagyok. Fontos számomra, hogy amit a saját tanulmányaim és kutatásaim során megtapasztaltam, azt valamilyen formában tovább tudjam adni a hallgatóknak is.

– Mit tanácsolna a jelenlegi sapientiás hallgatóknak, akik hasonló pályát fontolgatnak?

– Engedjék, hogy vigye őket az ár. Néha a legjobb döntések nem előre megtervezettek, hanem útközben születnek meg.