– Mikorra nyúlik vissza a kapcsolatod a néptánccal, mi volt az első meghatározó élményed? 

– Van egy erős ősélményem, még óvodás koromból, ebből táplálkozom a mai napig, és ebből kiindulva próbálok másokat is erre az útra állítani. Mindannyian ismerjük ezeket a tipikus óvodai fellépéseket, mint az anyák napi, én egy ilyen alkalommal kaptam az első kiemelkedő pozitív visszajelzést, hogy jól csinálom. Azt mondták nekem: „Te ügyes vagy! Gyere, állj az első sorba.” Ez a mondat olyan mélyen megragadt bennem, hogy az eddigi életem folyamán biztos volt, hogy igenis valamilyen módon néptáncolni szeretnék, és fogok is. Ez a pozitív visszacsatolás és megerősítés szerintem minden gyermeknél meghatározó, gyakorlatilag bármilyen témakörben működhet. Ha megvan az élmény, a kicsi szikra, megtalálja benne magát a gyermek, és idővel ki is tud bontakozni.

– Ez a kötelék pedig oda vezetett, hogy valójában második hivatásként máig táncolsz?

– Mondhatjuk így is: 18 éves korom után elkezdtem másokat is tanítani, az ebben rejlő varázst gyakorlatilag ott fedeztem fel. Maga a néptánc és a tudásátadás olyan életminőséget és tartást tud adni, ami minőségi, példaértékű, és ebben a zagyva világban igazi értékrendet tud felépíteni bennünk. A néptánc vállalással is jár, fel kell tudni vállalni ezt az életvitelt, ami nem teher. Én imádtam ezt az egészet csinálni diákkoromban, de féltem attól, hogyha valamilyen formában nem találom ki, hogy miként folytathatom ezt a tevékenységet, akkor ez az egész kiveszhet az életemből. Ezért is kerestem a lehetőségeket, hogy tudjak ezzel foglalkozni. Mivel táncolni mindig szerettem, az nem volt kérdés, de a tudás továbbadása már egy egészen más minőségű feladat és egy más minőségű tevékenység. Nem volt egyszerű ez a folyamat, viszont ezt meg kellett tenni ahhoz, hogy ez a néptáncos kulturális mozgás ne essen ki az életemből.

– Ez egy lényeges problémára világít rá: „foghíjas” volna az udvarhelyszéki felnőtt-néptáncoktatás? 

– A gyerekek és a fiatalok számára több lehetőség van, az idősebb korosztály is megleli az útját, viszont a 20 és 45 év közöttieknek – ami egy elég tág réteg – gyakorlatilag kevés lehetőségük van néptáncot tanulni. A jó hír az, hogy vannak olyan kezdeményezések, amelyek ezt a hiányt próbálják kitölteni. Nekünk is vannak kezdeményezéseink, törekszünk a mozgolódásra, mert a tánchagyományt nem ápolni kell, hanem táncolni kell, benne kell legyen a mindennapjainkban. Akiben megragad a néptánc, és mélyre fúródik, azt egy életen keresztül el fogja kísérni a tánc, az általa kapott értékrend és az a tartás, amit ez ad.

– Ezt, kérlek, fejtsd ki bővebben: vannak táncházak a Kalaposban, mozgolódás a Hagyományok Házánál, ez egészül ki egy fiatalos csapattal?

– Többen vagyunk olyanok, akiknek érdekében áll, hogy a néptánc szerves része legyen az életünknek. A néptáncmozgalom összeköti, összesodorja az embereket, és ezt az aktivizálódást már lehet egyfajta mozgalomnak venni. Gyakorlatilag ezen a tevékenységen belül folyamatos a kommunikáció a városban: ez azt jelenti, hogy ha máshol nem is, de táncházban a hasonló érdekeltségű emberek összefutnak, tisztában vannak egymás tevékenységeivel, egymás problémáival, és ezekre közös megoldások születnek. Egy ilyen esemény volt, hogy összeültünk négyen, kaptunk egy teret, jól éreztük magunkat, hívtunk zenészeket, és most már ott tartunk, hogy hét-nyolc állandó pár is eljár ide táncolni. Ez egy fiatalos haladó csapat, amelynek tagjai öt-hat éve mentek el egyetemre itthonról, és hazakerültek. Olyan eset is volt, hogy egy, hat-hét párból álló közösség hívott el, hogy segítsünk fejleszteni a tánctudásukat. Szóval van több felülről szerveződő – ahogy te is mondtad – és több alulról szerveződő megmozdulás is. 

– A néptáncolás oktatása a te tevékenységedben hogyan jelenik meg?

– Elsősorban vidéken. Szóval több településen vannak csoportok Udvarhelyszéken, ahol segítek, oktatok. Udvarhelyen úgy látom, hogy hatalmas szükség van például kezdő felnőttcsoportra, de ez több településre igaz. Folyamatosan ezt a visszajelzést kapjuk, hogy igen, jó lenne menni, de nincsenek meg az alapok. Így hiába dobunk be egy párt vagy két párt a haladók közé, mert más élmény, ha fokozatosan épül fel a tudás, és megint más a mély vízbe dobás. Utóbbi eleve ijesztő, pláne akkor, ha felnőttekről beszélünk, akik sokkal több kétséggel és bizalmatlansággal vannak tele, mint a gyerekek.

– Könnyebb dolgozni fiatalabb korosztállyal, mint a felnőttekkel?

– Ezt úgy mondanám, hogy más minőségű figyelmet és helytállást követel meg. Mindenféle korosztállyal volt szerencsém együtt dolgozni, egyaránt láttam az erősségeiket és a gyengeségeiket, és nagyon érdekes, hogy minden korosztálynál mennyire más a probléma. Ugyanaz a lépés egy négy-öt éves kisgyereknél teljesen más fejtörést okoz, mint például egy negyven-ötven évesnek. A tánc gyakorlatilag egy hordozóeszköz, aminek nem a lépések megtanulása a lényege, legalábbis elsősorban nem az. Sokkal inkább számít az, hogy milyen plusztöltetet kap, vagy milyen iránymutatást kap ezen az egész tevékenységen keresztül az ember. Kapcsolatot és értékrendet kap, közelséget, lehetőséget a rezonálásra a párjával, a közösséggel és megerősítést a férfi-női szerepek fontosságában is. Hiszen a tánc akkor tud jól működni, hogyha a nő igazán tud nő lenni ebben, és a férfi igazán férfi tud lenni ebben az egészben.

– Mindezt összevonva szerinted a jó pár vagy a tánctudás fontosabb tánc közben?

– Lássuk, hogy táncon belül kinek mi a szerepe. A férfinek az a szerepe, hogy vezessen. Ezért ő egyébre nem tud támaszkodni, csak a tudására. Nagyon tudatos kell legyen, és a párját el kell tudja vezetni. A hölgyek szempontjából, egy nő akármennyire is nagy tudással rendelkezik, ha nem egy olyan pár van mellette, aki őt tudja vezetni, akkor nem tud érvényesülni a tudása. Véleményem szerint a férfinél fontosabb a tudás, a nőnek pedig az a fontosabb, hogy egy jó pár legyen mellette. A hölgyek, akármennyire is erősek, önállóak, gyakorlottak, le kell kövessék a párjuk finom jelzéseit. Ahhoz pedig, hogy lekövessék, kell legyenek finom jelzések. Ez az igazán nehéz dolog. Ha csak a lépéseket járjuk egymás mellett, akkor eltáncolunk egymás mellett. De nekünk valahogy az a végső célunk, hogy egymással táncoljunk, ahhoz pedig folyamatosan, szavak nélkül, apró kis jelzésekkel kommunikálnunk kell az egész tánc alatt, és akkor lesz egy élvezhető, teljes értékű táncunk.