Pista bá konyhája, Gabika dizájnja

Tíz évre vette bérbe az ivói Kolping egyik ikonikus épületét Tornai István és felesége, Gabika. A házaspár nem ismeretlen az udvarhelyiek számára: tizennyolc éven át működtették a boldogfalvi Manóház napközi otthont, ahol István főzött a gyerekekre – ők, mint mondják, a legőszintébb és legszigorúbb kritikusok voltak. Most azonban megújulás és újrakezdés reményében profilt váltottak: a Hargita lábánál, Ivóban hoztak létre egy családias gasztropontot, ahol házi alapanyagokból főznek azoknak, akik az otthonos, hagyományos ízeket keresik.

Nagyálmos Ildikó
Pista bá konyhája, Gabika dizájnja
Fotó: Nagyálmos Ildikó

A Madarasi-Hargita tövében, a Kolping-tá­bor­hely szomszédságában, a fő­út mellett egy szerény tábla jelzi: itt működik Pista bá konyhája. A mesés kis ház, amely korábban raktárként szolgált, új életre kelt a Tornai házaspár elképzelése nyomán. A tizenhat fő befogadására alkalmas vendéglátóhelyen maguk a tulajdonosok főznek és szolgálnak fel – minden személyes, minden kézzel készült, minden mozdulat mögött ott van a történetük.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


Egy bakancslistás álom története

A történet gyökerei azonban jóval korábbra nyúlnak vissza. A Manóház évei alatt István nemcsak főzött, hanem egyfajta kapcsolatot is épített az ételen keresztül: a gyerekek visszajelzései formálták ízlését, a főzéshez való viszonyát. Már akkor megfogalmazódott benne egy bakancslistás álom: egyszer majd szeretne egy kis, családias konyhát vezetni. Egy szentendrei séta alkalmával, amikor betértek egy apró, teraszos vendéglőbe, ahol szarvaspörköltet szolgáltak fel nokedlivel, ez az elképzelés végleg formát öltött. „Egyszer majd én is nyitok egy ilyet” – döntötte el akkor, még inkább vágyként, mint konkrét tervként.

Az évek során azonban ez a gondolat nem halványult, hanem egyre inkább megerősödött. A helyszín keresésekor tudatos döntés volt Ivó: szerettek volna kiszakadni a városból, közelebb kerülni a természethez, egy nyugodtabb, letisztultabb életformát kialakítani. Nem messze innen már volt egy erdő közepén álló tiny házuk, amelyet vendégházként is működtetnek, és ahol ők maguk is sok időt töltenek. A gasztropont ötlete így szinte természetesen kapcsolódott ehhez az életformához.

Pista bá konyhája, Gabika dizájnja

Helykeresés és szerencsés találkozás

A megfelelő hely megtalálása nem volt egyszerű. Több nagy, üresen álló panziót is felajánlottak nekik, de hamar világossá vált: nem ezt keresik. 

– Nem akartunk egy kongó, nagy épületet a nyakunkba venni

– mondják. Egy kisebb, átláthatóbb, emberléptékű térre vágytak, ahol valóban jelen tudnak lenni. Így találtak rá a Kolping egyik üresen álló épületére. Idegenként kopogtattak be, érdeklődtek, és elmondták, mit szeretnének. A fogadtatás meglepően nyitott volt. A helyi gondnok, Botházi Erzsike néni az első pillanattól kezdve segítőkészen állt melléjük, és kapcsolatot teremtett a kilenctagú vezetőséggel. A döntés végül megszületett: támogatják az elképzelést, és az épületet tíz évre bérbe adják. Ez a bizalom nemcsak lehetőséget, hanem felelősséget is jelentett.

Pista bá konyhája, Gabika dizájnja

A berendezés egy zöld tükörrel kezdődött

A felújítás 2026 januárjában kezdődött és három hónapon át tartott. A munkálatok döntő részét saját kezűleg végezték: festettek, burkoltak, szereltek, takarítottak, újraterveztek. 

– Szinte mindent mi csináltunk, csak a villany bekötéséhez hívtunk szakembert

– mesélik.

A tér fokozatosan alakult ki, sokszor újragondolva, átrendezve, míg végül elnyerte végleges formáját.

A belső kialakítás Gabika érdeme. Egy zöld tükör volt az a tárgy, amely köré az egész enteriőr épült. Ehhez igazította a falak árnyalatait, a lambéria színét, a bútorok hangulatát. Új bútorokat nem vásároltak: mindent a meglévő darabokból hozott létre. Régi bútorokat festett át, alakított át, adott nekik új szerepet. A konyhabútor is saját tervezés és kivitelezés eredménye, többszöri újramérés és újragondolás után. A végeredmény egy egységes, meleg, otthonos tér, amelyben minden részlet személyes.

Pista bá konyhája, Gabika dizájnja

Házi ízek, helyi alapanyagok

A gasztropont működése szigorú, de egyben természetes elveken alapul. Hargita megyében csak az működtethet ilyen egységet, aki házi alapanyagokra épít. A Tornai házaspár saját termelésből és helyi gazdáktól szerzi be az alapanyagokat: zöldséget, gyümölcsöt, tejet, tojást, húst. A cél nem a különlegesség hajszolása, hanem a hitelesség: „nem gourmet, hanem igazi, hagyományos” ételek kerülnek az asztalra.





Hirdetés

Kövessen a Facebookon!