Látványosan csökkent a költségvetési hiány

Jelentősen csökkent az ország költségvetési hiánya az év első hét hónapjában, és eközben a beruházásokra is többet fordított az állam – jelen­tette be hétfőn Alexandru Nazare ügyvivő pénzügyminiszter. Az állam bevételei több mint tizenegy százalékkal nőttek, a kiadások emelkedése ellenben nem érte el a három százalékot. Egyes elemzések szerint ugyanakkor a hiánycsökkenés jelenlegi üteme az év második felében már nem tartható fenn.

HN-információ
Látványosan csökkent a költségvetési hiány
Alexandru Nazare. Lett eredménye az áfaemelésnek Fotó: Alexandru Nazare/Fb

Nominálisan 28,36 milliárd lejjel, 37 százalékkal, 48,08 milliárd lejre csökkent a költségvetési hiány 2025 első hét hónapjához képest, GDP-arányosan pedig 3,99 százalékról 2,34 százalékra mérséklődött – közölte Alexandru Nazare ügyvivő pénzügyminiszter hétfőn Facebook-bejegyzésében. E szerint az államnak 11,2 százalékkal nagyobb bevétele volt, miközben az összkiadások mindössze 2,9 százalékkal emelkedtek. A pénzügyminisztérium adatai szerint az állam bevételei 412,31 milliárd, kiadásai 460,39 milliárd lejt tettek ki július végéig.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


Meglátszik az áfaemelés az államkasszában

A legnagyobb növekedést az áfabevételeknél jegyezték: a nettó bevétel 26,5 százalékkal, 88,55 milliárd lejre emelkedett. A pénzügyminisztérium közleménye szerint ehhez hozzájárultak a tavaly elfogadott adóügyi intézkedésekkel bevezetett új áfakulcsok is. Eközben a vállalatoknak teljesített áfa-visszatérítések 4,6 százalékkal, 20,48 milliárd lejre nőttek. Az összes adóbevétel 15,4 százalékkal, 214,32 milliárd lejre emelkedett, míg az uniós forrásokból visszatérített összegek 30,3 százalékkal, 37,28 milliárd lejre nőttek.

Kevesebbet költöttek fizetésekre

A kiadási oldalon elsősorban a személyi kiadások mérséklődtek: ezek 4,1 százalékkal, 95,67 milliárd lejre csökkentek, ami 4,06 milliárd lejes megtakarítást jelent. Ezzel szemben az árukra és szolgáltatásokra fordított kiadások – főként az egészségügyi rendszer kifizetései miatt – 11,2 százalékkal, 59,6 milliárd lejre emelkedtek. A szociális kiadások 0,6 százalékkal, 146,59 milliárd lejre mérséklődtek.

Több jutott beruházásokra

Nazare szerint ugyanakkor a hiány csökkentése nem járt a beruházások visszafogásával. Ezek értéke az első hét hónapban 76,51 milliárd lej volt, csaknem 15 milliárd lejjel, mintegy 24 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A beruházások több mint 71 százalékát uniós, illetve helyreállítási forrásokból finanszírozták. Nazare szerint a számok azt mutatják, hogy a költségvetési fegyelem és a beruházások fenntartása nem egymást kizáró célok.

Több kamatot fizet adósságai után az állam

Jelentősen nőtt azonban az államadósság terhe: a kamatkiadások az első hét hónapban elérték a 40,12 milliárd lejt, 26,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet. Nazare szerint a magas kamatkiadások az elmúlt években felhalmozódott költségvetési egyensúlytalanságok következményei, ezért a költségvetési korrekciót folytatni kell. A pénzügyminiszter ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a következő hónapok adatait már nem lehet ugyanígy összevetni a tavalyiakkal. 

Lassulhat a deficit­csökkentés üteme

Augusztustól már olyan hónapok adatait vetik össze a tavalyiakkal, amikor a 2025 nyarán elfogadott adóügyi intézkedések már éreztették ha­tásukat, ezért várhatóan kisebb lesz a különbség a két év számai között. A HotNews értékelése szerint az első hét hónapban a költségvetési hiány látványos csökkenéséhez részben a kedvező összehasonlítási alap és az áfaemelés is hozzájárult, ezért a költségvetési kiigazítás valódi próbája az lesz, hogy ezek hatásának kifutása után is fennmarad-e a költségvetési fegyelem.





Hirdetés

Kövessen a Facebookon!