Szerepjátszás, hitelesség mímelése, népi mókázás a középkor Európájában mind elfogadott/megtűrt tartósított bolondság volt, egyféle szembenállás a magasztos és fennkölt egyházzal és államisággal. A vásárok, népünnepélyek része volt: mu­tatványosok, bohócok, kurjantók, a népi orvoslás füvesasszonyai, kuruzslók, jósok, zenészek és nem utolsósorban könyvmutogatók és könyvkikiáltók azzal szórakoztatták a vásáros népet, hogy visszájára fordították a világot. A könyvkikiáltó gyakran maga a szerző volt, szerepjátszó fintor tette mulatságossá, amikor cif­rázva káromolta az olyan embert, aki nem hiszi el, amit ő a könyvében ír: „Lelkemet, testemet, zsigereimet az ördög öreganyjának adományozom, ha e történet során egyetlen szót lódítok… verjen ki a ragya, hegedüljön a vitustánc örökös nótát kiszáradt talpaitok alá… ha fenntartás nélkül hitelt nem adtok mindannak, amit jelen könyvemben itt elbeszélek” – François Rabelais Gargantua és Pantagruel című regényében. A 16. században Franciaországban az igazság legfőbb tudója, a gondolat és a könyv sorsának ura, a Sorbonne a tiltott könyvek listájára tette Rabelais könyveit, azok alantas beszéde, az egyház és az állam kicsúfolása miatt, de nem sok sikerrel, mert továbbra is a vásárok közkedvelt előadásai születtek ezekből. Elemzői kimutatták Rabelais rendkívüli műveltségét, jártasságát kora természetrajzi, hajózási, teológiai, filozófiai, orvosi stb. tudományaiban, de nagyon jól ismerte a vásári komédiázás szerepét is – a bolondkirálytól a vásári kikiáltóig, a tudományos nyelvtől a népi trágárságig. Tartósított bolondság szerzői kétlakisága: egyként tartozik az alantas ponyvához és az elit irodalomhoz. Elítélték a katolikusok, a protestánsok, sokféle rendű, rangú hatalmasságok, de minden nemtetszést elsöprő népszerűsége miatt a vásári komédiások kedvence maradt. Kortársa, a Francia Akadémia tudós tagja, Jean de la Bruyère okfejtése szerint: „Könyve felül szép női arc, alul kígyó vagy egy még torzabb állat: szörnyű zagyvaléka a finom és csiszolt erkölcsi érzéknek és az ocsmány romlottságnak. Ahol rossz, ott túltesz a legrosszabbon is és a csőcseléket bűvöli; ahol jó, ott egészen választékos s a legkényesebb ízlést is kielégíti.”
Mivel a középkori vásárokon, búcsús zarándoklatok idején legtöbbször a gyógyfüvek, gyógyító vagy szépítő kencék mel­lett árulták a könyvet, gyakran „orvossággá” vált az is a ki­kiáltók vidám szövegeiben. Eszerint az imádságoskönyv nemcsak imádkozásra való, hanem álmatlanság orvoslására is, a részegségről szóló könyvecskékről a vásári kurjantók nagy hangon hirdették, hogy benne a borról, azaz a pincéből való szenteltvízről olvashatnak. A szerelem, testiség, lakoma, nagy erejű hősök, szerelmeskedő szerzetesek, kísértethistóriák s hasonló témák, ha csak néhány percre is, fonákjára fordították a világot, kifigurázták a magasztost.

A profán és a nevetés éppen a dogmától szabadít meg, élet­szemléletünket a vidám felé nyitogatja. Akkor a gya­kor­latban valósult meg, amit ma a pozitív gondolkodás lélek­búvárai hosszú tanulmányokban és tanácsokban fo­galmaznak meg. A szakadatlan fennköltség és emelkedettség azonban nyo­masztó és fárasztó a nap minden órájában. Ha viszont a ma­gas irodalom szemszögéből elemezzük, éppen az sikkad el, ami a lényege: az élőbeszédhez és a folklórhoz közelítő stílus, a képzelőerőt megmozgató mesék, a vaskos humor, a földközeli életkedv.
Sajnos nem olvashatjuk, mert egyetlen példány sem maradt fenn sem a magyar eredetiből, sem a német fordításból, ezenfelül sem kiadója, sem szerzője nincs annak a füzetkének, aminek csak a címe ismeretes, az is egy német híradásból, azaz katalógusból, amiben az eredeti magyar címet is közlik. Igaz, itt a szerző Sobri Jóska, de ez bolondság a javából, finomabban szólva nyilvánvaló fikció, úgyhogy mondhatjuk, hogy a szerző ismeretlen. „Sobri Jóska haramiák kapitánya, mint sza­tócs, könyvnyomtató, kalapos és gyógyszerárus úgyszinte mostani sorsa Amerikában. Írta ő maga. Pest, 1843” (Békés István: Magyar Ponyva Pitaval. Bp., 1966). Az a szerző, aki bár névtelen, a betyárból összetákol Amerikában egy ilyen sokoldalú tehetséggel megáldott kalandort, annak könyve már a cím alapján is paródia, nevettető elmeszülemény. Egyelőre bizton állíthatjuk, hogy a könyv szó szerint elfogyott az utolsó lapjáig. Különben a szatócs vegyesbolti kiskereskedőt jelent.