Drága könyv, olcsó könyv? Mióta a könyv a „piacon” van, ez a leginkább tartósított kérdés a köztudatban. A miértekhez nem kell sok magyarázat. A drága könyvekből lesznek minden idők lehetséges szép könyvei, a nyomdászszakma által megcsodált díjazottak is, de ezek többnyire csak a külsőségeket veszik figyelembe, gyakran így felcímkézve porosodnak aztán a könyvesboltok polcain, vásárlás-olvasás nélkül belehalnak a saját szépségükbe. Ha a két szempont találkozik, vagyis a külső forma és a belső tartalom harmóniája megvalósul, akkor viszont igazi értéket teremt.
Akárhányszor kérdeztem erről a könyvesboltosokat, az őszinte válaszuk legtöbbször az volt, hogy valójában a drága könyv jobban szerethető, mert ugyanazért a pénzért csak egy könyvvel kell bajlódni – cipelni, polcra helyezni, kirakatba rendezni, nyilvántartani, leltározni stb. –, és nem tucatnyival vagy még többel. A könyvesboltosokról és könyvtárosokról keserű olvasói tapasztalattal olykor azt szokták mondani, hogy ők aztán minden, de tényleg minden könyvet „ismernek” – milyen színű a táblája, illusztrált vagy nem, melyik polcon található, mennyi az ára, kik szokták megvásárolni vagy ki­kölcsönözni a könyvtárból, hamar elfogyott és még mindig keresik, ronggyá olvasták, a kutyának se kell.

A könyvtörténetben nemcsak sikeres szerzőként maradt fönn a neve a 18. század végéről az amerikai Mason Locke Weemsnek (1759–1825), hanem olyan könyvbolondként is, aki hitet tett az olcsó könyv mellett. Lelkészként pénzügyi nehézségekkel küzdött, ezért aztán vándor könyvárusként tartotta fenn magát. Járt faluról falura a dobbal és a könyves ládával. Letelepedett a falu központjában és dobolt meg „kikiáltott” – vitte a saját könyvét is eladni. 1800-ban jelent meg George Washington elnökről a hamar bestsellerré vált kis füzete, ami hallatlan népszerűségnek örvendett, tanítómeséit az iskolai oktatásban is felhasználták. Mai méltatói szerint Weems az olcsó könyv iránti elhivatottságával előre látta a paperback-forradalmat, magyarán a kis formátumú, puhakötésű, a lehető legolcsóbb előállítású zsebkönyv divatját. „A tapasztalat megtanított arra – vallotta –, hogy kicsi, azaz negyed dolláros könyvek, melyek a nép képzeletét izgató témákról szólnak, nagyon nagy számban kinyomtatva és megfelelőképpen terjesztve óriási nyereséget hozhatnak a bölcs és szorgalmas vállalkozónak.”
Magyar nyelvterületen sem volt buzgóságban hiány, csak éppen kicsit másféle. A 19. század közepétől írók és olvasók részéről egyaránt határozottan körvonalazódott az igény az olcsó könyvek nyomtatására és terjesztésére. Az írókat nem érdekli a díszes forma, a bőrkötés, a cicoma, hangsúlyozzák, hogy a könyv legfontosabb ismérve a tartalom, a jelentés, a mondanivaló – egy szó, mint száz: a műveltség terjesztése a lehető legolcsóbb formában, hogy a nép is hozzáférjen. Említsük meg Fogarassy Mihály (1800–1882) gyergyószentmiklósi születésű erdélyi püspököt, aki 1844-ben közli a Religio és Nevelés című folyóiratban Eszmék egy nevelési, épületes és fölvilágosító könyvek terjesztésére alakítandó társulat szerkezetéhez című nagy fontosságú cikkét, amiben az olcsó könyvek kiadására, a könyvárusítás szer­vezésére, központosítására tesz javaslatokat. Fogarassy sok eszméje azonban hiába szép és fennkölt, a piac törvényeit figyelmen kívül hagyja: például azt mondja, hogy a nép számára szánt könyveket ön­költségi áruknál legalább egyharmaddal olcsóbban kell adni, s hogy ez megvalósulhasson, a tehetősebbeknek jótékonykodniuk kell, azaz támogatniuk kell a könyv kiadását. Ez ma is érvényes.
Az olcsó, nagy példányszámú, igénytelen kivitelezésű könyv – bármilyen értékes is legyen a tartalma – valóságos lázadásnak számít még ma is a könyvszakma elitizmusa ellen. A nagy példányszám szinte vonzza az értéktelen vagy kevésbé értékes jelzőt. A 18–19. században a vásárokon, ponyván árult füzetecskék, kalendáriumok, históriák, hasznos tanácsok is hiába hirdették magukról, hogy „a nép pallérozására” születtek, nem léphették át a periféria küszöbét, s ez ellen nem tehetett semmit még az országos hírű költő Arany János sem, aki a Toldit is ilyen sorozatban – ponyvafüzetekben – akarta megjelentetni. Arany János tu­lajdonképpen rátapintott, ha megvalósítani nem is tudta, az Európa-szerte alakuló, fejlődő modern olvasási kultúra pulzusára, illetve útjára, hiszen ezekből nőtt ki aztán a 20. század elejének könyvvívmánya: az olcsó, nagy példányszámú, tartalmában értékes úgynevezett zsebkönyv, a paperback-forradalma. Elvileg tehát azóta létezik, most már csak az a gyakorlatbani kérdés, hogy melyik „piacon” találkozik ma az íróval a közvetítő könyvkiadó és könyvárus segítségével az olvasó könyvvásárló. És végezetül a szentségtörő bolondvicc: az író-olvasó találkozó más szóval, amikor a rózsafüzér beleesik a savanyú tejbe. Kedves Olvasóm, ha nem értenéd! Magyarázata az írók kedvencei, a szinonimák: olvasó a. m. rózsafüzér, író a. m. savanyú tej.