A főkonzulátus esküter­me és előcsarnoka adott otthont a csíkszeredai festőművész alkotásai­nak május 15-én, a kiállítás néhány hónapig még látogatható. Szabó János festményeiben gyakran visszatérő elemek a hun és szkíta harcosok, törzsi vezetők, valamint sejtelmesen elmosódott csata- és hadijelenetek.

A művész az utóbbi években, falura költözése után, témáiban az őseink történelméhez nyúlt vissza. A nők és férfiak markáns arcvonásokat viselnek, jellemzően turáni jegyekkel, amelyek az ősmagyar eredetre utalnak. A többségében női portrék – de vannak vezérek, táltosok, íjászok vagy lovas harcosok – szemléltetik az erőt, bölcsességet, méltóságot. Fontos szerepet kap az arckifejezések pszichológiai mélysége, amely a karakterek belső világát is tükrözi. A csatajelenetet sejtető dinamikus kompozíciók tele vannak mozgással és energiával. A háttérben természetes tájak – puszták, hegyek, folyók – jelennek meg, amelyek a Kárpát-medence időtlen erejét sugallják. A mitológiai elemek és a történelmi valóság keveredése egyfajta szakrális hangulatot ad a festményeknek. Szabó János gyakran idéz meg táltosi látomásokat, égi harcokat, ahol az anyagi és szellemi világ összeér. Munkáit gazdag színek és drámai fény-árnyék hatások jellemzik. A festmények mély érzelmi és történelmi töltéssel bírnak – nem pusztán képek, hanem identitáshordozók.

Szabó János 1973. április 27-én született Csíkszeredában, művészeti tanulmányait a marosvásárhelyi Művészeti Líceumban kezdte, majd a Kolozsvári Képzőművészeti Főiskolán folytatta.

„A művészet és ezen belül a vizuális művészet egy olyan eszköz az emberiség kezében, amivel hidat lehet létrehozni a már vagy még nem létező világok között, éspedig azon módon, amit nem megérteni, hanem érezni kell. Ritkán használt csatorna ez a mai, tudományos magyarázatokon és az anyagi dolgokon alapuló világunkban. A mi népünk abban a kiváltságos és szerencsés helyzetben van, hogy nagy tudású, örök érvényű tanításokkal, útmutatásokkal rendelkező ősei voltak, annyi »csak« a dolgunk, hogy hidat létesítsünk, amin mindezek átjöhetnek a jelenünkbe, és használni tudjuk ezt az örökséget. Talán soha nem volt akkora szükség erre, mint most. Kellő alázattal, nyitottsággal, az ego háttérbe helyezésével mindez lehetséges. Meggyőződésem, hogy amihez szeretettel, figyelemmel fordul az ember, ott olyan kapcsolódás jön létre, amelyben nincs se idő, se tér, se határ” – vallja a festőművész.