– Mikor érünk oda? – akarta tudni Janina, amikor lekanyarodtak az autópályáról és az országúton haladtak to­vább St. Gallen irányába. 
– Mit csinál Willy, a bálna? – kérdezett vissza Burkhardt bácsi.
– Úszik a Csendes-óceánban – volt a válasz. – Mikor érünk oda?
– Egy keveset még várnod kell – válaszolta Sabine néni, aki angyalian türelmes tudott lenni.
Janinának, akit nemrég még kórházban ápoltak, kör­nyezetváltozásra volt szüksége felépülése érdekében. A ko­ronavírus nagyon súlyo­san megbetegítette, már a leg­rosszabbal kellett szá­molni. Nagy szerencsére volt szük­ség, valamint napsugaras ke­délyállapotára – állította orvosa – ahhoz, hogy túlélje a betegséget. Néhány napja aztán elérkezett az idő, ami­kor már ki tudott menni a kertbe játszani. Mivel még nem volt iskoláskorú, és már elviselhetetlen volt számára folyamatosan a szobájában len­nie, Tommy és Dorina végül beleegyezett abba, hogy lányuk egypár napra St. Gallenbe utazzon nagybácsijához és nagy­nénijéhez. Janina szü­le­inek nehéz volt látni, amint kislányuk elutazik, és mindkettőjüknek galuska volt a torkában, amikor az autó eltűnt a szemük elől, miközben ők integettek.
Sabine néninek és Burk­hardt bácsinak St. Gallen kantonban volt nyaralója, aho­­­­vá mindig visszahúzódtak, amikor Zürich túlságosan moz­­­galmas volt, és elfogta őket a vidéki nyugalom iránti vágy. Beleegyeztek, hogy a kislányért jönnek és elviszik a St. Gallen mögötti kis tele­pülésre, ahol Janina még nem járt korábban. 
Az odavezető úton, Janina, aki az összes bálnás könyvét bepakolta, ami csak belefért a csomagjába, már a 19. oldalon járt Bálna Willy kalandjaiban. Ideje lenne tehát már meg­érkezni. Korábban mindig meg­­­érkeztek mindenhová, leg­később a 20. oldalig. Ezúttal azonban már a 27. oldalon járt, Willynek éppen sikerült né­hány állatkedvelő szigetlakó segítségével egy számára élet­veszélyes helyzetből kisza­badulnia egy öböl partján, ami­­kor meghallotta az öröm­hírt. 
– Megérkeztünk.
Amikor kiszálltak, csoda szép, enyhén dombos vidék köszöntötte őket, ma­gas he­gyekkel körülvéve, melyek­nek hófedte csúcsai fénylettek a távolban, és Janina nem kevésbé tündökölt, mint a mindent befödő kék ég. 
Mintegy négy nap telt el, amikor Janinát olyan ér­zés töltötte el, amilyen ko­rábban még sohasem. Olyan érzés volt ez, amely arra késztette őt, hogy Sabine né­nit megkérdezze, nem tele­fonálhatna édesanyjának? Va­lami fontosat kellene kö­zölnie. Megkaphatná talán a ma­roktelefont? Sajátja nem volt ugyanis, mert szülei úgy vélték, ahhoz még túlságosan kicsi.
Miután Sabine néni felhívta lánytestvérét és néhány szót váltott vele, átadta a ké­szü­léket unokahúgának, aki már türelmetlenül várakozott mel­lette. 
– Mi olyan fontos, kincsem?
Janinának jólesett hallani az ismerős hangot, akkor is, ha kissé torzultan hallatszott.
– Szép itt – vélekedett Ja­nina teljes lelkesedéssel. – Hegyeket is lehet látni, mert eléggé eltávolodtunk a várostól. Egy kis faluban vagyunk. Meg­kaptam Reto szobáját. Most tele van papírhajókkal. Teljes flotta, mind olyan hajók, amelyek bálnákat figyelnek meg. Én hajtogattam régi új­ságokból. Sabine néni mu­tatta meg, hogyan kell ezt csinálni. Egyszerű. Ha majd visszamegyek, megmutatom ne­ked is. És rengeteg Globi-könyvem1 is van. Sabine néni azt mondta, hogy nagyon régi könyvek. Már mind kiolvastam őket. Majdnem. Ezek mind Reto könyvei.
Reto nem más, mint Sabine néni és Burkhardt bá­csi időközben már felnőtt gyer­meke, aki már rég kirepült a fészekből.
– Reto éppen Afrikában van – folytatta Janina. – Mindig a világot járja, így mondta Sabine néni. Pontosan, mint Globi. És sorsjegyeket is vá­logattunk és csomagoltunk. Legalább egymilliót.
– Sorsjegyeket? – kérdezte az anyuka.
– Igen, a tombolához kell. Burkhardt bácsi szervezi. Jó cél érdekében. De nem kap­csolatos a bálnákkal.
– Pompás – mondta anyu­ka. – Vannak gyerekek is, akik­kel játszani tudsz?
– Tulajdonképpen vannak – kertelt egy kissé Janina. 
Majd Sabine nénire nézett, mintha tőle várna segítséget, aki bátorítóan bólintott feléje.
– Meséld el – biztatta uno­kahúgát, és Janina bele­kezdett.
– Egyszerűen nem értek meg mindent, amit itt a gye­rekek mondanak.
– De hát te megérted a svájci németet.
– Igen, amikor Alexander jön látogatóba Baselből, min­den szót megértek. De itt nem igazán pontosan beszélik a svájci németet. Megmondtam, beszéljenek, kérem, rendesen, mert nem értem meg őket. De ekkor elszaladtak. Azt hiszem, nem akarnak velem játszani.
Janina most már nem tudta visszatartani könnyeit és még csak annyit mondott: – Haza akarok menni!
– Azt hiszem, honvágya van – mondta Sabine, miután unokahúgát karjába vette, és átvette tőle a telefont.
Még váltott néhány szót testvérével, mielőtt ismét vissza­adta a Janinának a ké­szüléket, hogy elbúcsúz­has­son édesanyjától.
– Egyáltalán nincs hon­vágyam – mondta később Janina –, csupán haza akarok menni.
Amikor másnap egy autó állt be a garázs elé Jani­na szü­lő­városában, már mind­három utast várták Janina szülei. A kertjükbe vezető garázs tetején álltak, ahonnan le le­hetett látni az utcára.
– Ismét itt vagyok! – kiáltott feléjük Janina.
Egyik bálnás könyvével in­te­getett, arca ragyogott. 
Amint meglátta kislányát, Dorina arcán elsimult a ko­rábbi feszültség.
– Igen, csodálatos – mo­solygott.
– Pompás – mondta Tommy.
De Janina ezt már nem hallotta, mert már elindult a kertkapu felé, mely mögött kis­húga szökdécselt lefelé.
– Holnap megyünk a Zolli2-ba – kiáltotta Janinának.

Armin Zwerger

Fordította Bács Béla János

Jegyzetek
1 A zürichi székhelyű Globi kiadó gyerekkönyvei. Globi, egy kék színű papagáj-ember, 1932-ben jelent meg első alkalommal egy áruház reklámszereplőjeként, 1944-től a Globi kiadó gondozásában jelennek meg a könyvek.
2 A bázeli állatkert meg­nevezése.
3 A német eredetiben használt „ausgefallen” ki­fejezés utalhat arra is, hogy az „év” különös volt, a többitől jelentősen eltérő, de lehet úgy is értelmezni, hogy az a bizonyos év elmaradt. For­dításkor így a „kivételes” szó mellett döntöttünk.

A hét végén zajlottak Csíkszeredában a városnapok, s a svájci Riehen várossal folytatott különböző szintű és intenzitású testvérvárosi kapcsolatok kiegészítéseként a kortárs svájci irodalomból közlünk ízelítőt. A fordítás alapjául szolgált Wolfgang Bortlik, Katja Fusek, Valentin Herzog, Armin Zwerger Das ausgefallene Jahr – Erzählungen (A kivételes év3 – Elbeszélések) című kötete (Friedrich Reinhardt Kiadó, Basel, 2022), az írás első alkalommal a Riehener Zeitung 2021. augusztus 6-i számában jelent meg. A szerző, Armin Zwerger 1953-ban született a Boden-tó melletti Friedrichshafenben, Németországban. 2007 óta a németországi Inzlingenben él, Riehen város szomszédságában, és a rieheni székhelyű ARENA Irodalom-kezdeményezés vezetőségi tagja. Ezúton mondunk köszönetet a szerzőknek a közléshez való hozzájárulásukért.