Gyermekkora óta von­zotta az alkotás, ko­rán kitűnt tehet­sé­gével, rajzaival több díjat nyert. Amikor azonban a ma­rosvásárhelyi művészeti isko­­lába szeretett volna felvé­telizni 1959-ben, akkor őt ott származása miatt elu­tasították. Alternatívaként a szé­kely­udvarhelyi Kő- és Agyag­ipari Szakiskola kerámia és kályhás szakát választotta. Az ipariskola oktatónak hívta meg, 1963 no­vemberétől 1966 júliusa között tanította a kályhásmesterséget. Esti tagozaton érettségizett 1966 júniusában a Tamási Áron Gimnáziumban (az akkori Dr. Petru Groza Líceumban), mivel szeretett volna továbbtanulni.

Székelyudvarhelyi évei alatt tagja volt a Művelődési Ház rajzkörének, ahol Maszelka János festőművésztől tanult. A kolozsvári Ion Andreescu Művészeti Főiskolába készült, de a „rossz származás” miatt nem vették fel. Ezért teológiai tanulmányokat folytatott, sza­bad idejében rajzolt és kiállí­tásokat látogatott. 1970-ben szer­zett teológiai oklevelet a kolozsvári protestáns teológián, majd tanulmányait Bukarestben és Nagyszebenben folytatta, újszövetségi teológiából 1978 októbere és 1979 júliusa között Svájcban, a Zürichi Egyetemen szakosodott. Lelkészként mező­ségi gyülekezetekben, majd Szentkeresztbányán és Bágyban hirdette Isten igéjét. Mellette folyamatosan tájékozódott és írt, teológiai műveket for­dított, bibliaértelmezéseit és a művészettörténet területén ki­fejtett eszméinek egy részét a Református Szemle, az Igehirdető, a Keresztény Mag­vető, az Erdélyi Művészet és a Székelyföld közölte. Teológiai doktori tanulmányokat is foly­tatott, dolgozatát megírta A két testamentum kontinuitása és diszkontinuitása Lukács írásai­ban, Keresztelő János üdvtörténeti szerepének ábrá­zolásában címmel, és bár a doktori megvédésére nem került sor, tanulmányát a Re­formátus Szemle közölte.³

A képzőművészeti tárgyú könyvek és lexikonok értő ol­vasása és a szemlélődés Bak Áront olyan gondolkodóvá tette, aki megtanulta a dolgokat és az eszméket több oldalról is szemügyre venni és mérlegelni, sőt kereste a lehetőséget azok vizuális megjelenítésére. Mű­vé­szeti írói munkássága is jelentős, például a budapesti Művészeti Múzeumban őrzött Anthony van Dyck 1618–1620 körül készült olajfestményéről írt értelmezése⁴, amely szembemegy a művészettörténészekkel, akik szerint a kép János evan­gélistát ábrázolja. Bak Áron mű­vészettörténeti és bibliai ér­vekkel bebizonyította, hogy a festményen semmi sem utal arra, hogy ezen a képen az evangélista lenne, szerinte ezen a képen a szenvedés po­harát elfogadó Jézus Krisztus szerepel.

A 2025. április 24. és június 2. között Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeum Kép­tárában látható kiállítás az alkotó születésének 80. évfordulója apropójára szerveződött. Ez a hetedik kiállítása, az első 1998-ban Székesfehérváron volt Zsigmond Aranka kép­ző­művésszel közösen. Ezt kö­vetően műveit 2002-ben és 2003-ban Kolozsváron, 2005-ben Szászrégenben, 2006-ban Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeum Képtárában mutatta be. Legutóbb 2023-ban, Kolozsváron, halálának tizenegyedik évfordulója al­kal­mából állították ki munkáit. Képzőművészeti mun­kássá­gának egy szeletét bemutató jelen kiállítás anyagát lányai, Márta, Sára és Ágnes adták kölcsön. Egyikük, Bak Sára kolozsvári grafikusművész, illusztrátor, akinek kurátori munkája révén a családi hagya­tékban őrzött mappákból és bőröndökből előkerült több, eddig ki nem állított grafikai lap.

Művészi tehetsége 1995 után bontakozhatott ki, miu­tán betegnyugdíjasként Kecset­be, nagyszülei falujába költö­zött. A kilencvenes évek má­­sodik felében az akkoriban Székesfehérváron élő Zsigmond Aranka képzőművész volt az, aki a szakma irányából először figyelt fel tehetségére, éveken keresztül alkotásra ösztönözte, szakmai tanácsokkal, szak­könyvekkel, alkotáshoz szük­sé­ges anyagokkal látta el. Arankának írt levelében⁵ ki­fejti, mennyire csodálta a mes­terségbeli tudást térben és időben egymástól eltérő alkotóknál, az Arany Kódex illusz­trációit, a X. századi kí­nai rajzolókat, a különféle munkákon a művész gyakorlott keze nyomát, ma­ga­biztos ecset­kezelését, a tus­vonalak határozottságát. Min­deniket azonos értékűnek tartotta ép­pen az emberi szebbet-jobbat akarás alapján.

Sára lánya mondta: „Álta­lá­ban bizonytalan volt a mun­k­á­i­val kapcsolatban, mindig várta a visszajelzést, hogy milyenek azok.
Az első kolozsvári kiállítása után is azt mondta, hogy tu­lajdonképpen senki nem mon­dott semmi szakmait a mun­káiról.” „Fő hangsúlyt a kép rajzosságára és meg­szer­­kesz­tésére fordítottam, hogy szembeötlő legyen az, amit én megláttam és meg­láttatni akartam” – vallja ön­életrajzában. Bak Áron számára fontos volt alkotásai művészi töltete, állandóan kereste a kifejezés eszközeit, több tech­nikával kísérletezett. 1995 és 2010 közötti intenzívebb al­kotó időszakában készített pasztell-, olaj-, szén-, akvarell-, hidegtű-, monotípiaképeket, diópác-, kréta- és tusrajzokat. Sokféle témát kipróbált, de – akárcsak Maszelka – a táj­festészetet, a természetet tar­totta elsődlegesnek. Képein visszaköszönnek a kecseti tájak, a falut körülvevő domb­oldalak, szántók, tanyák, ma­gányos fák. Sajátos víziójú tájképein erőteljes kontúrokkal választja el a tér alkotóelemeit egymástól. A jellegzetes élénk színű vidéki látvány, a barázdák és a kaszálók szőnyegmezői adják meg képei térszerkezetét, amit a perspektivikus ábrá­zolással, a vonal-, levegő- és színperspektívával fokoz. A ren­geteg szín, a fény-árnyék játéka, a sötét-fekete kontúrok, az átlós vonalak használata teszik tájképeinek formavilágát egyénivé. Különleges mó­don vezeti a tekintetet, a lá­tottak kivágása mérvadó, táj­kép-kompozícióiban min­den a helyére került. Azt gondolhatnánk, erről a témáról nem lehet újat mondani, de az ő képein a természetben és a természettel együtt élő ember öröme sajátos színben és az elvonatkoztatás magasabb fo­ko­zatán jelenik meg. 

Tájképeken kívül igencsak figyelemreméltóak a kertekről, utcákról, házakról, kapukról, a templomokról, a népi épí­tészetről, összességében a falu­részletekről készült gra­fikái. A kü­lönféle technikákkal készült forma- és tértapasztalatai sa­já­tos, öntudatos világot jele­nítenek meg, az őt körülvevő látvány élményszerű, személyes megértését. Több szén- és tus­rajzát pasztellszínekkel vagy olajjal is kivitelezte. Portréin hangsúlyt kapnak az idő nyomát letörölhetetle­nül az arcra véső vonások, a szemet viszont, mint a lélekről árulkodó testrészt, mindig óva­tosan jeleníti meg. Arcképei erős és valós ábrázolásai az emberinek. Alakjait olykor fel­nagyítva ábrázolja, falusi embereivel nagyon jól transz­ponálta a valóságot egy képzelt, olykor számára elérhetetlen, mesebeli világba.

Szívesen készített csen­d­é­letet, akárcsak az ablakából, tornácából látható kertrészletek rajzait, ujjgyakorlatokként kí­sér­letezett velük, a téma ké­zenfekvő, adott volt. Sa­já­tos módon ragadja meg a valóságot, és amit kiragad be­lőle, az segít megérteni a vi­lágot fenntartó erő lényegét. A kékek és szürkék mélysége, a vörösek és sárgák melegsége, a fekete határozottsága – ezek mind-mind Bak Áron lelkében lejátszódó történetek, amelyek kifejezésekor a saját útját keresi.

Emberi léte tartozéka volt a művészet, amelynek tiszta­ságában sohasem kétel­ke­dett. Autodidakta módon szer­zett kiváló mesterségbeli tudása, sajátos anyag- és esz­közhasználata, alapossága tük­rö­ződik művein. „Tájképekkel kezdtem a munkát, majd csendéletekkel, portrékkal és kompozíciókkal folytattam. Szerettem volna felkelteni a figyelmet egyrészt a körülöttünk levő szépségekre, másrészt pedig arra a lelki szépségre, amely az emberben rejtőzik, s amelyet olyan könnyen el szokott takarni az emberi rosszindulat.”⁶ Bak Áron mű­vészetével és szolgálatával azt példázza, hogy lehet úton lenni és dolgozni, méltósággal csendben, figyelmesen. Lehet egyszerre kételkedni, keresni az igazságot – és elfogadni azt, ami eleve elrendeltetett.

A székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum Bak Áron teológus, festő és grafikus képzőművészeti munkásságát bemutató kiállítása záróeseményére várja az érdeklődőket pénteken, május 30-án 18 órai kezdettel a Kossuth Lajos utcai Képtárba.

1 Zsigmond Arankának, Kecset, 1998. február 16. 5. o.
2 Bak Áron 1945. május 1-jén született a Vas megyei Vele­méren, ahova szülei a hábo­rú idején menekültek, s ahon­nan végül visszatértek Székelyföldre. Apja, Bak Sándor lelkipásztor Patakfalván és Kányádban szolgált, ő festette meg az újszékelyi templom mennyezeti kazettáit, illetve a patakfalvi padelőket.
3 In: Református Szemle, 1992. 07. 01. 254. o.
4 Bak Áron: János Evangélista vagy Krisztus? In: Református Szemle, 2017. március 1. 195–201. o.
5 Zsigmond Arankának, Kecset, 1998. február 16. 2. o.
6 Bak Áron: Életrajzi össze­foglaló. Kecset-Kisfalud, 2002. augusztus 22. (Egy gépelt olda­lon, a lányai tulajdonában.)