Nehéz volt olvasni Fenyő Miklós haláláról, mivel ő maga volt az élet. Annak az embertípusnak tartottam, aki a jég hátán is megél, s karrierje során számos alkalommal bizonyította, hogy nem ítéltem rosszul.
Nemrégiben megnéztem a Made in Hungária című filmet, amely önéletrajzi ihletésű, s addig számomra ismeretlenebb információkat is tartalmazott. Fenyő Amerikából csöppent vissza a magyar valóságba, hozományul lapult lelkében az amerikai életérzés, a sok ötlet, amit itthon – sokaknak örömére, a korifeusok bosszúságára – honosítani tudott. Ez számára később is az örömöt s a karriert jelentette.
Itthon mindig élt némi nosztalgia Amerika iránt, az amerikás magyarok alapozták meg a szabadság hazájának hírnevét, s egy fiatal szemében az eldorádót jelentette. A habozó tinédzser legyűrte torkán az ihatatlannak vélt Colát, sorban állt a Szelíd motorosok című filmre, s jót derült, mikor kezébe került az a rosszul sikerült Amerika-ellenreklám „Ezt akarjátok?” felirattal. (Az öntudatos munkás megvető arccal utasítja el az amerikai valóság tárgyait, a frizsidert, a színes tévét, az országúti cirkálót.)

Fenyő berobbant a magyar zenei életbe. 1968-ban a Ki mit tud?-os Csavard fel a szőnyeget száma meghozta neki a hírnevet. Rajongói a már említett jenkifeeling mellett értékelték közvetlenségét, a gyakran soha véget nem érő koncertjeit. Emlékszem, a 60-as években az Ifjúsági parkban hallgattuk áhítattal, az idő hidegre fordult, s ő cidrizve adta elő az utolsó dalait.

Szeizmográfként érezte a magyar rockipar rezdülését. Remek szeme és fantáziája volt, ebben talán őt tekintettük a legjobbnak, emellett üzletembernek sem volt utolsó. Dolly feltűnése külön jelenség. Egy akkori kritikából idézek szabadon, miszerint a színpadra pattant egy formás leányzó, maga volt az élet, a néző legszívesebben beleharapott volna, mint egy érett almába. Szandi felfedezése egy másik történet. Ter­mészetesen voltak bu­kásai is, mikor két, egymásra meg­szólalásig hasonlító sráccal, a Stollverk ikrekkel lépett színpadra, valamiért a közönség ezt az ötletet nem honorálta. A formációk váltása nyomán számos együttes fűződik nevéhez: Syconor, Hungária, Mo­dern Hungária. A 16 nagylemeze s számos kislemeze hatalmas üzlet lett a kiadónak is. Magam a Hungarotonnál követtem pályáját, 1985–93 között dolgoztam Fenyő­vel. Akkortájt már nem éreztem, hogy nagyon elnyomták volna, az „aranytojást tojó tyúk” kategóriában foglalkoztatták. Minden héten meg­jelent az irodámban, mindig egy slepp követte. Gondosan ellenőrizte a lemezei fogyását, nem volt túl közvetlen, de udvariatlan sem. Tisz­tában volt értékeivel, s volt mire büszkének lennie.