Lelkileg igencsak megérintett egy koncert március első vasárnapján. 

A Müpában a Budafoki Dohnányi Zenekar A jövő hangjai elnevezésű programjának lehettem részese. A kezdeményezés több évtizedig ért Hollerung Gábor karnagy, a zenekar ügyvezető igazgatójának szívében, s az elmúlt évben egy szuperprodukció, Carl Orff Carmina Burana című művében öltött testet. A darabot gyakran előadják, de félezer fiatal szerepeltetése igazi nóvumnak számított a magyar zenei életben. 

A sikeren felbuzdulva idén a kilenc tanintézetből verbuválódott félezer fiatal két jól ismert opust, Kodály Zoltán Jézus és a kufárok és a Mátrai képek című kórusművét, ezt követően a ritkán hallható Mendelssohn Első Walpurgis éj című kantátáját szólaltatta meg.

Az előadás főpróbáján vettem részt, s a hallottak kedves emlékeket idéztek fel bennem. Egyetemi tanulmányaim alatt s az azt követő években a kórusban való éneklés az életemben fontos szerepet játszott. 

A közösség élményét adta meg a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem politikával átitatott környezetében, s mellesleg fél Európát is bejártam a dalostársakkal. Különösen emlékezetes marad két, összevont kórusokkal szervezett fellépés, az egyiken több százan Kodály A magyarokhoz című művét adtuk elő, a legendás karnagy, Ugrin Gábor vezetésével. Egy másik alkalommal az akkori rendszer kegyeltje, Pödör Béla állt a pulpituson. 

A Müpa nagyterme megtelt e délelőtti alkalomra is, az esti előadás is táblás házas volt. Az első szám, a Jézus és a kufárok az előadóknak feladta a leckét. Nagyon nehéz mű, korrektül megszólaltatni is nagy feladat, jól bemutatni viszont csak a legnagyobb együtteseknek sikerül. Ezúttal a „korrektül előadni”-elv érvényesült, az egyik fiatallal beszélgetve meg is jegyezte, hogy voltak, mikor megizzadtak a próbák és a bemutató során. A Mátrai képek ehhez képest felüdülés lehetett, ráadásul a zeneművet az Angyalföldi Vadrózsa Táncegyüttes produkciója is színesítette, kedvesen, odaillően.

Mendelssohn művét ritkán lehet hallani, pedig a Goethe által inspirált darab nagyon szép, dallamos, egyszóval közönségbarát. A komponálásakor a kikeresztelkedett zeneköltő ugyancsak megvívhatta magában csatáját a telet búcsúztató ősi rituálék meg a kereszténység eszméjének dicsőítése között, s a német mester az első mellett tette le a voksát. A kilenc tétel első része viszonylag könnyen énekelhető, a 7. résztől (Druidák kórusa) viszont már igazán embert próbáló.

A produkció nagyon tetszett, s ez a karmester lelkesedésének is köszönhető.  Jóllehet a fiúk aránya töredéke volt a leányoknak (ez sajnos tendencia a kórusoknál és táncegyütteseknél egyaránt), de a karnagy az ifjú férfiakat középre helyezte, így hangjuk a közönség felé irányult, teltebben szólhatott. A kórus mellett kiváló szólisták léptek fel, az előadás mindenkinek élményt jelenthetett, s várjuk a folytatást.