– Hogyan került kapcsolatba a kerámiázással? 

– Édesapám fazekasmester, 47 éve van a szakmában. Heten vagyunk testvérek, gyermekként mind segítettünk neki, inaskodtunk a műhelyében, és érdekes, utólag örülünk, hogy „kellett”, pedig akkor még nem értékeltük annyira. Törölgettük a száradó tárgyakat, plaketteket készítettünk, egyszerűbb munkákat végeztünk. Aztán hosszabb szünet következett, Nagyváradra mentem egyetemre, magánének szakra. Az éneklés pörgős, az adott pillanatban születő műfaj, megfoghatatlan és megismételhetetlen, de emellett szükségét éreztem egy komplementer alkotási folyamatnak, ami által a munkám kézzel fogható, maradandó lesz. Időközben a hargitai nyaralónk garázsát átalakítottuk műhellyé, alkotótérré, ott tapasztaltam meg a nyári szünetekben a kerámiázás folyamatát. Amíg édesapám korongozott, én a maradék agyagból kis pohárkákat „csipkedtem”, és mázakkal kísérleteztem, így egymást motiváltuk. Hobbinak indult az éneklés mellett, de ma már ötven-ötven százalékban gondolkodom a két hivatásomban.

– Tehát egyszerű hobbiként indult, ma már viszont komoly elfoglaltsággá vált. Mi motiválta erre?

– A legmeghatározóbb mesterem édesapám, de az elmúlt öt nyáron kezdtem igazán kísérletezni saját alkotásokkal – akkor még nem tudatosan stílust keresve, inkább csak szórakozásból, „magamba fordulós” elfoglaltságból. Annyira tetszett a folyamat, hogy időnként, amikor mentem vissza egyetemre, vittem magammal tíz kiló agyagot a vonaton. Az így született legelső alkotások barátokhoz kerültek elkésett születésnapi ajándékként, és a visszajelzések adtak lendületet a folytatáshoz. A másik fordulópont egy kéthetes Erasmus-program volt, ahol egy kerámiastúdióban találkoztam először a magastüzű kerámiával. A hagyományos kerámia 1050 fokon ég, míg a magastüzű, samottal dúsított agyag 1240-en, amitől strapabíróbb lesz, és a színe is más. Ott mutatta meg a mesterem a laptechnikát, ami áttörést jelentett, mert korongozni – szégyen, nem szégyen – még nem tudok, de a kisirített agyaglapokból könnyen felépíthető egy tányér- vagy pohárforma. A saját vonalam kialakításában az internet is tanítóm, rengeteg keramikus videót megnézek.

– Hogyan sikerült rátalálnia arra a stílusra és technikára, ami a leginkább kifejezi az alkotói világát?

– Saját stílust még nem bátorkodnék kijelenteni, ez folyamatos keresgélés, de ami meghatároz, az a magastüzű agyag használata, és hogy korong nélkül, laptechnikával vagy csipkedős módszerrel dolgozom. Utóbbinál egy agyaglabda közepét meglyukasztva, körkörös mozgással vékonyítom az oldalakat, emiatt minden darab egyedi és kicsit torz, nincs két egyforma pohár. A magastüzű kerámiának nem kell teljesen mázasnak lennie ahhoz, hogy vízálló legyen, szeretek játszani a textúrával: a pohár egy részét szabadon hagyom, így megmarad a nyers agyag természetes színe és tapintása. Ez nemcsak látványos, de megérintve közelebb is hozza a tárgyat az emberhez. Sok szín helyett inkább a formákkal és a háromféle – fehér, fekete és pöttyös – agyag kombinálásával kísérletezem.

– A kerámiázás igazi türelemjáték. Melyik a kedvenc része a folyamatban, és mi jelenti a legnagyobb kihívást?

– A türelem a legnehezebb, de a végén ez jár a legnagyobb sikerélménnyel. Pörgős emberként meg is lepődtem, hogy ez annyira le tud kötni, hogy képes vagyok órákra belefeledkezni, elfelejtek enni vagy inni, miközben azt hiszem, csak fél óra telt el. Egy tárgy elkészítése a formázástól a száradásokon és égetéseken át akár három hetet is igénybe vesz, így meg kell tanulnom lelassulni. A kedvenc részem a „hámozás”, amikor az agyag bizonyos keménységűre szárad, konyhai zöldséghámozóval vagy szikével vágok ki belőle darabokat. Kellemes a hangja, és jó nézni, ahogy a forgácsok lecsavarodnak a pohárról, előjön a márványos mintázat, és a hámozó izgalmas, szögletes-hexagonális textúrát ad a kerámiának.

– Ez a hivatás főállást jelent, vagy az éneklés mellett fér bele a mindennapokba?

– Tavaly végeztem az egyetemmel, így az elmúlt évben a kerámia volt inkább előtérben, de tervezek munkába állni énekesként is, célom, hogy a két hivatás kiegészítse egymást. Az éneklés nem egész napos elfoglaltság, a színpadi pörgést pedig kiválóan lecsendesíti az agyagozás. A kerámiázást tekintve nem nyolcórás műszakokban gondolkodom, hanem két feladat között elkészítek néhány poharat, kisebb kollekciókban haladva. Ez egyben önismereti folyamat is: megtanulni úgy beosztani az időt, hogy az alkotás feltöltsön, és ne frusztráló, határidős kényszer legyen.

– Milyen a hangulat a műhelyében? Szól a háttérben zene, esetleg énekel?

– Kicsit illúzióromboló leszek: a mindennapokban legtöbbször otthon, az íróasztalomnál dolgozom. A hargitai műhely nem téliesített, így oda inkább nyáron járunk fel, és az udvar árnyékos pontjain alkotunk édesapámmal. Beszélgetünk vagy csendben dolgozunk, néha felmutatjuk egymásnak az elkészült darabokat, székelyes biccentéssel jelezve véleményünket egymás munkájáról. Ha egyedül alkotok, a klasszikus zenétől a népzenén át sok minden megy, van, hogy podcastek futnak a háttérben, és persze énekelni is szoktam, ellenőrizve, hogy megvan-e még a hangom.

– Használati tárgyakat készít szívesebben, vagy a dekorációs vonal is vonzza? Mennyire nyitott az egyedi megrendelésekre?

– Egyelőre a használati kerámia van előtérben: a pohár és a bögre a legkeresettebb, de tálakat, tálaló- és dísztányérokat, kisebb vázákat is készítek. Kísérletezem. A tömegtermelést kerülöm, ezért örülök a kreatív, egyedi felkéréseknek, készítettem már bonszaikaspót is. Az új formákkal való kísérletezés megduplázza a munkaidőt, de kizökkent a megszokottból, és frissen tartja a kreativitás. Észszerű kereteken belül nyitott vagyok ötletekre, rendelésekre.

– Ön szerint mi az a többletérték, amit egy kézzel készült kerámia adni képes a tömeggyártott cikkekkel szemben?

– Alkotóként halmozottan értékelem más kézművesek munkáját, mert tudom, mennyi idő és szaktudás van egy termékben. A kézműves kerámia értéke a történetben, az időben és az időtállóságban rejlik. A felgyorsult világban felbecsülhetetlen, hogy vannak, akik lassú, aprólékos folyamatokkal hoznak létre tárgyakat. Ha megveszünk egy kézműves terméket, a háttérsztorit is megkapjuk. És ott az utánozhatatlan egyediség: például mindig kicsit másként vágom vagy formázom az agyagot, ezáltal olyan, mint az ujjlenyomat, nincs két egyforma darab – ez a megismételhetetlenség adja a tárgyak lelkét és értékét.

– A közösségi médiában rendkívül aktív. Milyen visszajelzések érkeznek?

– Már egy ideje érlelgettem az online megjelenést, de a saját profilomon sem posztoltam évek óta, így hatalmas komfortzónán kívüli lépés volt megmutatni a munkáimat. Nyáron legyőztem a gátlásaimat, és az első videóim 100-150 ezres megtekintést értek el. Kiderült, hogy van igény erre, a tartalomgyártás legalább olyan fontos, mint maga a készítés, hiszen a kliensek a videókon keresztül láthatják egy termék születését, fejlődését. A közösségi médiában angolul kommunikálok, hogy nemzetközileg is érthető legyen, de igyekszem hangsúlyozni az erdélyi gyökereimet. Az algoritmus gyorsan felkapta a tartalmakat szerte a világon, Európába, az Egyesült Államokba és a Távol-Keletre juttatja el a videóimat. Nagyon jó érzés, hogy a nemzetközi keramikusközösség és a kíváncsi nézők is nyitottak, a személyes beszélgetések mellett ez az online pörgés adja most a legnagyobb lendületet az alkotáshoz.

– Kika Kerámia néven találjuk meg a közösségi oldalakon. Honnan ered az elnevezés?

– Édesapám és a legidősebb nővérem hívott így gyermekkoromban. Kamaszként nem igazán szerettem, de amikor márkanéven gondolkodtam, rájöttem, hogy a Kika két szótagú, jól csengő név, és még személyes töltete is van. Az agyag szeretetét, az alapokat és a becenevet is édesapámtól kaptam, így ma már nagyon szeretem, mert benne vannak a gyökereim.

– Milyen jövőbeli tervei vannak a kerámiázással? És az éneklés terén?

– Szeretnék fejlődni, új dolgokat kipróbálni, és a korongozás megtanulása sincs lehúzva a listáról. Eddig nem volt rá időm, de a legjobb mester van mellettem. Hosszú távon jó lenne, ha a kerámiázás teljes megélhetéssé alakulna, az éneklés pedig megmaradhatna örömteli, szabadúszó hivatásnak. A távlati célom egy webshop elindítása, ahol úgy tudom értékesíteni a munkáimat, hogy a kerámiázás a megélhetésem alapja lehessen. Fontos, hogy mindezt úgy tudjam megvalósítani, hogy megmaradjon a kézműves jelleg és az alkotás szabadsága: ne kelljen a tömegtermelés felé elmozdulnom. Idővel szeretnék egy olyan helyet is kialakítani, ahol workshopokat tarthatok, hogy mások is kipróbálhassák az agyagozást, közelebb kerülhessenek az egész folyamathoz.