Lehet, közhelynek hang­zik, de Énlaka valóban egy rejtett ékszerdoboz. Öröm és megnyugvás, ugyan­akkor szomorúság is eltölt, ahányszor csak felkeresem: milyen jó, hogy itt a lakók és betelepülők még idejében felismerték, micsoda értéket jelentenek a régi székely pa­rasztházak, a hagyományos falukép, és képesek voltak megőrizni. És milyen kár, hogy más településeken ez már nem lehetséges, mert az emeletes, fémkorlátos, rózsaszín, lila há­zak már felváltották a régit.

Elbújva a Firtos alatt

Énlaka Etéd községhez tartozik, Hargita megye délnyugati ré­szén, Székelyudvarhelytől 25, Székelykeresztúrtól 18 kilo­méterre található, kanyar­gós aszfaltúton közelíthető meg mindkét irányból. A Firtos-tető alatt, dombok között rejtőzik, ha nyáron járunk arra, messziről egy nagy gyü­mölcsösnek tűnik, csupán a templomtorony magasodik ki a lombok közül. Alig több mint százan lakják állandóan, de az elmúlt időszakban na­gyon sok külföldi vagy más településről való személy vá­sárolt bennvalót a faluban, így nyaranta, ünnepek idején megnő a lakosság száma. 
Egy anekdota szerint egy­szer régen megérkezett a fa­luba egy üveges, megkötötte az üzleteit, elbúcsúzott a fa­lusiaktól, ám másnap reggel még mindig az utcákat rótta, mert nem tudott kikeveredni a házak közül. A girbe-gurba utacskák, átjárók, dűlőutak szö­vevényes hálózata, a közép­kort idéző laza-halma­zos településszerkezet az egyik nevezetessége Énlaká­nak – a román nyelvű sajtó­ban szívesen nevezik labirintus­falunak, ahol több az utca, mint az épület. 

Megállt az idő…

„A középkori faluszerkezetre utaló utcahálózat, a sza­bály­­talan és különböző mé­retű telkek beépítése, a változatos vonalvezetésű, lej­tős utcák és kis „szorosok” együttesen alkotják a falu sajátos hangulatát. A hár­mas osztatú székely paraszthá­zak a gazdasági épületekkel együtt a kacskaringós utcák men­­tén húzódnak. A mai te­lepüléskép kialakulásában a paraszti gazdálkodás, a sa­já­tos birtokviszonyok és az ún. tízesrendszer is sze­re­pet ját­szott. Alap­raj­zá­ban, szer­kezetében és kül­ső képében hűen őrzi a szé­kely faluközösség belső ha­gyományait” – ol­vas­hatjuk Vofkori László Utazások Szé­kely­földön című könyvében Énlakáról.
Tény, hogy a falu a népi építészeti hagyományok és díszítőművészet valóságos tár­háza. Mintha itt megállt volna az idő. Sok a zárt, keresztcsű­rös udvarberendezés, vannak hom­­lok­tornácos, kontyolt, illet­ve csapott nyeregtetős há­zak, a kertek sarkában ott áll a sütőház, mindenütt kő­alap, faszerkezet, fehér és „parasztkék” falak, fa zsalu­gáterek és ablaktáblák, fara­gott kapuk, virágoskertek, egyik szebb, mint a másik. Azt mondják, a mintegy 160 lakó­házból legalább 70 olyan ma­radt, amilyennek épült. A leg­­régebbi 1742-ből származik, de nem ritka a 100–150 éves porta. Közöttük sétálva olyan meghitt részletekre bukkan a látogató, hogy azt érzi, itt lakik a nyugalom, a csend.

Jupiter-szentély és rovásírás

Az 1330-as évek elején már jegyzik Énlakát a pápai ti­zedjegyzékben. Több százan is lakták egykor a várostól, főutaktól távol lévő falut, majd a szocializmus éveiben megcsappan a lakossága, ma már nincs itt sem napközi, sem iskola. Részben az el­néptelenedéssel, a fiatalok el­költözésével magyarázható, hogy szinte konzerválódott az egy­kori falukép, de Budapest V. kerületének támogatásával egy épített örökséget védő program is működik Énlakán.

A falu szívében, egy dom­bon emelkedik a falakkal ölelt unitárius templom, Szé­kelyföld egyik leghíresebb mű­emlék temploma. A 15. században gótikus stílusban épült, máig jól felismerhetők a gótikus elemek rajta. Egykor Énlaka mellett húzódott a római limes, az időszámításunk utáni első századból származó római castellum maradványai, feliratos kövek, még egy római fürdő romjai is előkerültek, és a régészeti kutatások arra utalnak, hogy a mai templom egy Jupiter tiszteletére épült szentély helyén, annak rom­jaiból épült. Egyik leg­lát­ványosabb eleme a festett fa­mennyezet, amely 1668-ból származik – egyik kazettáján már Orbán Balázs felfedezte a „hun-szkíta” írást, amelyet manapság a székely írás egyik legismertebb emlékének tar­tanak, a megfejtés szerint az unitáriusok jelmondata, az „Egy az Isten” olvasható raj­ta. A templomkertben 17–18. századból származó sírköveket is találunk.

Utazás a múltba

Ha Énlaka Udvarhelyszék egyik ékszerdoboza, akkor a Székely Mesterségek Múzeuma a falu egyik gyöngyszeme. Maga az épületegyüttes is megér egy misét, ahol az értékes néprajzi gyűjtemény található. A mintegy kétszáz éves lakóházban pél­dául két berendezett szoba fogadja a látogatót, aki egy, már polgárosodó székely nagy­gazdacsalád élet­teré­be léphet be. Itt minden úgy maradt, ahogy volt: a gazdagon felvetett ágy, a városban csináltatott búto­rok, a porcelán mosdóalkalmatosság, a terítők… A tisztaszobában lenyűgöző nép­­viseleti gyűjtemény vonja magára a figyelmet. Röviden és velősen: az egész bennvaló egy időutazás: aki belép a kapun, átfogó képet kap arról, hogy hogyan élt, működött az egykori rendtartó székely falu, mit csináltak, mivel és hogyan az asszonyok, a férfiak és mi minden került ki a kezük alól. 

Múlt, jelen, jövő

Énlaka arra is jó példa, hogy egy elöregedő faluba is le­het életet lehelni. Népi ha­gyo­mányokat eleve­níte­­nek fel a helyiek, 2007 óta rendsze­resen meg­ren­dezik az Énlaka-konfe­ren­ciát, ahol ismert szak­em­berektől hangzanak el a székelység történelmével, ha­gyo­­mányaival kapcsolatos elő­adások. Heinczinger Mika, a magyarországi Misztrál együt­tes alapító tagja, aki házat vett a faluban, lelkes segítőtársakkal alapí­totta meg a rendszerint szept­em­ber­ben jelentkező Rege­­járó Énlaka Napokat, kon­certekkel, kiállításokkal, jó han­gulattal. Az ismertséghez nagyban hozzájárul az egyre népszerűbb Via Transilvanica túraút és a Mária-út, mindkettő átvezet a falun, így egyre töb­ben viszik jó hírét a világba ennek a kis udvarhelyszéki gyöngyszemnek.