Régi, megbarnult fény­kép alatt olvasható a kézzel írt megjegyzés: „1900 V/10. Munkásaim, akik a Szeredai fürdő fel­építésénél közre működtek. Helvig G. János”. A fénykép a Csíki Székely Múzeum tör­ténelmi gyűjteményét gaz­dagítja: ezt és a fürdőre vonatkozó más fényképeket, dokumentumokat, amelyeket Helvig G. János lánya, Auguszta adományozott a Csíki Székely Múzeumnak az 1970-es évek végén, Magyari Éva történésszel, gyűj­te­mény­kezelővel tekintjük át.

Az említett képen mintegy negyven személy látható, aki a fényképezés alkalmára nem munkás-, hanem ünneplőruhát öltött, ki-ki korsó sört, üveget, poharat tart a kezében. A csoportkép hátterében fél­kész, ablakok nélküli, félig vakolt épület látszik, köz­vetlenül mellette állványok vannak, a földön deszkák és lécek hevernek. A megjegyzést aláíró személy, Helvig G. János a szeredai fürdő első ismert tulajdonosa: pékmester volt, Segesvárról költözött Csík­szeredába családjával, és miután megvásárolta a te­rületet – egyes források szerint 36 gazdától –, felújította, bővítette a fürdőt, amelyről korábban Orbán Balázs le­írásában a források bő ho­zamát említi, és azt is, hogy csak Szereda, illetve a szomszéd falvak lakói hasz­nálják. Később, 1902-ben ké­szült el a Törvényhatósági főorvosi bizonyítvány a forrás vizének összetételéről és gyógy­hatásairól: az impozáns rámába foglalt dokumentumot szintén Helvig G. János lánya, Auguszta adományozta a mú­zeumnak.
A sétányokkal, kert­sza­lonnal, öltözőkkel bővített, medencékkel kiépített fürdőt és az ott található kőfoglalatú forrást Helvig G. János fele­ségéről, Zikeli Katalinról ne­vezték el. A fürdő nagy népszerűségnek örvendett; fér­je halála után felesége vette gondjaiba: „A kellemes és igen jó gyógyhatásu fürdőt Helvig G. Jánosné teljesen renováltatta és a modern kor igényeinek megfelelően be­rendezte. A fürdőt a múlt héten adták át a forgalomnak és már eddig is igen nagyra emelkedett a látogatottsága. A fürdő igen tetszetős kiránduló hely, vize enyhe és üditő, konyhája pedig elsőrangú. A kirándulók és fürdőzők naponként úgy délelőtt mint délután nagy­számban keresik fel a város közvetlen közelében fekvő fürdőt” – olvasható az 1919. június 15-én megjelent Csíki Lapokban. Feljegyzések szerint később, a két világháború között is népszerű volt az üdülőhely.

Fürdőkultúra és szórakozás

A 19. század végétől, az Osztrák–Magyar Monarchia idején Erdély-szerte is fej­lődésnek indult, fellendült a fürdőkultúra, ennek lehe­tett része a Helvig-fürdő meg­épí­tése, amely a 20. század ele­jén készült el. Csíkszeredában a polgáriasodás folyamatának egyik fontos mozzanata volt a fürdő létrejötte, hiszen a fürdőzés része volt a polgári életnek és szórakozásnak, a polgári életformához tartozott a minőségi szabadidő eltöltése, osztja meg gondolatait Magyari Éva.
Ahogyan Tusnádfürdő, Szej­ke­­fürdő, Szováta és Bor­szék fürdői messzi vidékek­ről vonzották a gyógyulni vágyókat, akik nemcsak be­teg­ségeiket kezeltették a für­dőtelepeken, hanem pezsgő társasági életet éltek, úgy Csík­szeredában is közösségi térré vált az üdülőhely. A fürdők ugyanis jó lehetőséget adtak a szórakozásra, találkozásra és az ismerkedésre is, és a ki­rándulás, a játék és a színházi előadások megtekintése sem állt távol az üdülőktől.
Az Auguszta adományozta tárgyak között található a Helvig család albuma is, amely a város virágzó művelődési életéről tanús­kodik, hiszen a család aktívan részt vett a korabeli kulturális élet fellendítésében. Helvig G. János fia, a műkedvelő Helvig Vilmos aktív tagja és szer­vezője volt az ama­tőr szín­játszó körnek, vala­­mint a Dal- és Zene­egyletnek. A két világ­há­ború közötti időszakból származó felvételek közül a legtöbb az akkoriban ren­deltetésének megfelelően mű­­­­ködő Vigadóban készült: a nézőtéren telt ház, a szín­padon pedig jelmezbe öl­tözött amatőr színészek szó­rakoztatják a kö­zönséget.

Néma tárgyak, beszédes titkok

Több ezer történelmi jelen­tőségű tárgy és tárgyegyüttes alkotja a múzeum történeti kollekcióját, amelynek e do­kumentumok is részét képe­zik. A gyűjtemény az 1950-es intézményalapítástól nap­­­jain­kig folyamatosan gya­rapszik, ado­mányozások, vá­sárlás út­­ján. Pénzérmék és bankók, fegy­verek, ék­sze­rek, írott és nyomtatott do­kumentumok, térképek, pe­csétnyomók, ki­tüntetések, em­­­­lék­érmék, zász­­lók, foto­­gráfiák sorolód­­nak be a helytörténeti, művelő­dés­tör­­­téneti, gazdaság­történeti, sport­tör­téneti – és még sorol­hatnánk, hogy hányféle – ka­tegóriába. 

– Minden tárgy egy-egy személyes vagy közösségi sors, történet, esemény emlékét őrzi. A tárgyak titkainak megfejtése, eredetük megismerése, érték­hordozó jellegük kutatása szak­tudást és kitartó munkát igényel. Megőrzésük, tárolásuk, raktározásuk, feldolgozásuk a múzeumi szakemberek, mű­tárgyvédők elsődleges feladata és felelőssége

– mondja Magyari Éva.