– Hogyan vezetett az útja Marosvásárhelyről Csíkszeredába? 

– Marosvásárhelyen születtem, családommal jelenleg Csíkszentkirályon élünk. Feleségemmel a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórháznál dolgozunk. Korábban is mindketten az egészségügyben dolgoztunk, és gondolkodtunk a jövőnket illetően, hogy külföldön vagy belföldön helyezkedjünk-e el. A fő szempont az volt, hogy a karrier és család számára is ideális helyet találjunk. Aztán a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház akkori menedzsere, dr. Demeter Ferenc keresett intenzív terápiás orvost és a közbeszerzési osztályra vezetőt. Első körben egyedül érkeztem: a közbeszerzési osztályon dolgoztam. 2017-ben költöztünk el Marosvásárhelyről Csíkszeredába. Azóta itt építjük az életünket, és visszanézve azt mondhatom, teljes mértékben jó döntés volt.

– Említette, hogy korábban is az egészségügyben dolgozott. Milyen munkakörben?

– Marosvásárhelyen a pszichiátrián dolgoztam egészségügyi asszisztensként, így nemcsak az adminisztratív oldalra, hanem a tényleges betegellátásra is van rálátásom. Ez, és hogy a továbbiakban elvégeztem a menedzsment egyetemi képzést, sokat segített később a beszerzési, majd a gazdasági igazgatói feladatok ellátásában. Ezzel egyik álmom teljesült is, hiszen aktívan részt vehetek a kórház mindennapi működésében.

– Térjünk a számokra. Hogyan áll össze a megyei kórház idei költségvetése?

– A költségvetésünk jelenleg egyensúlyban van a kiadásokat és a bevételt illetően, bár a gazdasági helyzet, ahogy az egész ország, úgy az egészségügy számára sem könnyű. Az infláció és az euró árfolyamának növekedése jelentős terhet ró ránk, mert sok olyan kiadás nőtt, amelyet mi év elején alacsonyabbra becsültünk. Ilyenek például a beruházások, a fogyóanyagok, az egyéb működési költségek. Az idei évre közel 340 millió lejes bevétellel számolunk. 

– Amikor bevételről beszél, milyen forrásokat kell érteni, és milyen arányban?

– A finanszírozás teljesítményalapú: minél több beteget látunk el, illetve minél összetettebb eseteket kezelünk, annál nagyobb támogatást kapunk az egészségbiztosítási pénztártól. A bevételeink körülbelül 75 százaléka innen érkezik. A fennmaradó rész különböző forrásokból tevődik össze, például országos egészségügyi programokból. Ezek olyan finanszírozási rendszerek, amelyek a bizonyos betegségek – például daganatos vagy krónikus betegségek – kezeléséhez szükséges gyógyszereket, fogyóanyagokat és speciális eszközöket külön támogatják. A megyei tanács főként az európai uniós projektek önrészének biztosításában segít. Számos uniós pályázatunk van, amelyekhez önrész szükséges. Esetenként kapunk támogatást az Egészségügyi Minisztériumtól és más intézményektől is. 

– Elegendő az idei költségvetés a működésre és a fejlesztésekre is?

– Jelenleg azt mondhatom, igen. Úgy állítottuk össze a büdzsét, hogy lefedje a betegellátás költségeit, a működési költségeket és a beruházásokat. Folyamatosan figyeljük a pályázati lehetőségeket, és igyekszünk minden olyan finanszírozást megpályázni, amely segíti a stratégiai céljainkat. Ebben a megyei önkormányzattal való partnerség kiemelten fontos. A beruházásokat elsősorban országos és uniós pályázatokból finanszírozzuk. 

– Mekkora volt a tavalyi költségvetés?

– Mintegy 327 millió lej. Tavaly sikerült tartalékolnunk, de ezt az összeget idén már be kellett építenünk a költségvetésbe, mert láttuk, hogy nehezebb időszak következik. A költségek és az infláció számottevő többletköltséget jelent. Emellett a közbeszerzések területén is sok problémával szembesültünk. Gyakran több évre szóló keretszerződéseket kötünk, amelyekben rögzített árak vannak, azonban a beszállítók sokszor már nem tudják azokat tartani. Ilyenkor újra kell indítani a teljes közbeszerzési folyamatot, ami rendkívül időigényes és bonyolult, és végeredményben nehezíti a betegellátást.

– Tehát az egészségügy bizonyos értelemben piaci alapon működik.

– A finanszírozás mindenképpen teljesítményalapú. Ugyan­akkor számunkra a beteg az első. A legfontosabb cél az, hogy a páciens megfelelő ellátást kapjon, és a lehető legjobb állapotban távozzon a kórházból.

– A megyei kórház időközben magasabb, 2-es kompetenciaalapú besorolást kapott. Ez az anyagiak tekintetében hogy nyilvánul meg?

– Második kategóriás kórház lettünk, és bár ez anyagiakban nem hozta az általunk előzetesen elvárt szintet, persze, van növekedés. Betegenként a korábbi besoroláshoz képest 30 lejjel kapunk többet. Viszont azzal, hogy szintet léptünk, magasabb komplexitású betegeket kell ellátnunk, több és magasabban képzett szakemberre és fejlettebb eszközökre van szükségünk. Bizonyos osztályokon – például az intenzívterápiás osztályon, a nőgyó­gyászaton vagy a neonatológián – még magasabb kompetenciaszintet kellett biztosítani. Ehhez a beruházásokat és a személyzetet is célirányosan kellett fejlesztenünk. Stratégia mentén dolgozunk, célunk a lehető legjobb szolgáltatásokat biztosítani, ehhez pedig korszerű eszközök kellenek. Az orvosokkal folyamatosan egyeztetünk arról, mire van szükségük a szakmai céljaik eléréséhez. Hosszú távon stratégiai, majd később klinikai kórházzá akarunk válni. Utóbbihoz már oktatási tevékenységre is szükség lesz.

– Maradjunk még a fejlődési stratégiánál, de retrospektíven. Milyen nagyobb projektek valósultak meg az elmúlt időszakban?

– Az egyik, mintegy 18 millió lejes projekt, az anatómiai-patológiai osztály felszerelésére irányult. Egy másik, 24,5 millió lejes onkológiai projekt keretében szereztük be többek között a da Vinci robotsebészeti rendszert is, amely önmagában áfástól több mint 17 millió lejbe került. Továbbá a mikrobiológiai laboratóriumot is fejlesztettük, amely új helyszínre, korszerű körülmények közé költözött. Itt jegyezném meg, hogy az adminisztráción dolgozók rengeteg időt és munkát fektettek be a projektek kivitelezésébe. Tevékenységük nem papírtologatásból áll, hanem változatos, felkészült és pontos munkát igényel. Ha hiba történik, a korrekciót saját zsebből kell fizetni – ilyenre azonban az elmúlt időszakban még nem volt példa. 

– Milyen infrastrukturális fejlesztések zajlanak jelenleg?

– Több nagy projekt is, a megyei tanáccsal közösen. Ilyen például az új sürgősségi osztály építése, amely körülbelül 70 millió lejes beruházás, ezenfelül pedig a megyei önkormányzat még mintegy 3,5 millió lej értékben vállalta a területrendezést és a közművesítést. Emellett nemrég fejeztük be a poliklinika felújítását, valamint előkészítés alatt áll a tüdő- és fertőző betegségek új épületének a megvalósítása. Ez Hargita Megye Tanácsának és az Országos Befektetési Társaságnak a beruházása, itt a tervek elkészültek, minisztériumi jóváhagyásra várunk a folytatáshoz. Két további fontos projektünk: a csíkszentmártoni Rehabilitációs és Korai Fejlesztő Központ modernizálása és bővítése, illetve a szentegyházi palliatív központ építése. Az előbbi már előrehaladott állapotban van, hamarosan a kivitelezés is megkezdődik.

– Közelítsünk most az emberek felől. Átlagosan mennyibe kerül egy páciens napi ellátása?

– Ez természetesen nagyon változó: az intenzív terápiás kezelés például jóval többe, mint egy általános osztályon történő ellátás.

– És akik nem rendelkeznek biztosítással?

– A sürgősségi ellátás mindenki számára biztosított, függetlenül attól, van-e biztosítása. Az egészségbiztosítás a bennfekvés költségét fedezi a biztosítottak számára. 

– Okoz gondot az orvosok és szakápolók megtartása? A költségvetés mekkora része megy a bérekre?

– Inkább az okoz nehézséget, hogy jelenleg létszámstop van, ezért nem tudunk elegendő embert felvenni, miközben nagy szükség van az új munkaerőre. És sokan szeretnének nálunk dolgozni. A kórházunk vonz­ereje szakmai szempontból erős. Költségvetésünk több mint felét bérekre költjük, jelenleg mintegy 1600 alkalmazott dolgozik a kórházban, mi vagyunk a megye legnagyobb munkáltatója. 

– Ön szerint országosan milyen változtatásokra lenne szükség az egészségügy működésében?

– Bizonyos területeken külön szabályozásra lenne szükség az egészségügyben. Például a közbeszerzési törvény jelenleg minden állami intézményre ugyanúgy vonatkozik, de egy kórház működése teljesen más jellegű, mint mondjuk egy polgármesteri hivatalé. Ha egy hivatal nem kap meg időben egy beszerzendő eszközt, abból nem lesz tragédia. Egy kórházban viszont, ha nem érkezik meg időben egy alapvető egészségügyi fogyóanyag, az már közvetlenül a betegellátást veszélyeztetheti. Éppen ezért szerintem az egészségügynek – például a katonasághoz hasonlóan – külön közbeszerzési szabályozásra lenne szüksége.

– Ha már mondta: gyakran előfordul, hogy hiány alakul ki valamilyen alapanyagból?

– Olyan értelemben nem, hogy a betegellátás veszélybe kerüljön, mert mindig próbáljuk megoldani a helyzetet. Viszont ez rendkívül nagy szervezési munkával és stresszel jár. A rendszer úgy működik, hogy az osztályok előre felbecsülik, mennyi fogyóanyagra lesz szükségük. Ez viszont nem könnyű feladat, hiszen előre senki nem tudja pontosan megmondani, hány beteg érkezik majd, vagy milyen kezelésekre lesz szükség. Ha rosszul becsülik fel az igényeket, könnyen előfordulhat, hogy egy eszköz idő előtt elfogy. Ilyenkor elindul a kapkodás: új beszerzés, új licit, új közbeszerzési eljárás. Csakhogy egy ilyen procedúra optimális esetben is három hónapig tart. Ezért folyamatosan előre kell gondolkodni, figyelni kell, mely szerződések járnak le, milyen készletek fogynak, mire lesz szükség később. Ez gyakorlatilag állandó szervezési és stratégiai munka. A probléma ilyen téren egyértelműen rendszerszintű. Nemcsak nálunk jelentkezik, hanem országosan. Azonban jelenleg a csíkszeredai kórházban nincs jelentős hiány. Az olyan fogyóanyagok, mint a kéztörlő és a vécépapír például a látszat ellenére nagyon drága tételnek számítanak, de igyekszünk biztosítani minden osztály számára. Sajnos előfordul, hogy az osztályok nem idejében kapják meg vagy teszik ki azokat. Bár alapjában persze sosem elég semmiből, nincsenek nagy elakadásaink. 

– Milyen területeken lenne még szükség reformra az egészségügyben?

– Maga az egészségügyi reform is új reformra szorul. A rendszer túlbürokratizált, mind adminisztratív, mind orvosi oldalról. Egyre több a dokumentáció, a jogi kötelezettség, a papírmunka. Közben a betegek elvárásai is folyamatosan nőnek, mindenki gyorsabb, jobb és részletesebb ellátást szeretne. Természetesen próbálunk ehhez alkalmazkodni, hiszen a cél az, hogy minél több beteget minél jobb színvonalon tudjunk ellátni. Ehhez viszont egy sokkal gördülékenyebb törvényi háttérre lenne szükség.

– A túlbürokratizáltság hátrányai hogyan jelennek meg a gyakorlatban?

– Például az asszisztenseknek rengeteg dokumentációt kell kitölteniük. Ápolási terveket írnak, amelyek betegenként naponta több oldalt is kitehetnek. Gyakorlatilag az egészségügyi dolgozók idejének jelentős része adminisztrációval telik. Ez pedig a betegektől veszi el az időt. Nem azért, mert az orvosok vagy az asszisztensek ezt szeretnék, hanem mert a rendszer így működik. A páciensek ezt kevésbé látják, de ez érthető, hiszen a beteg a saját problémájával érkezik a kórházba, kiszolgáltatott állapotban, gyakran rossz lelkiállapotban, és segítséget vár. Közben viszont az egészségügyi dolgozók egy olyan rendszerben próbálnak működni, ahol egyre kevesebb idő jut a tényleges betegellátásra, mert rengeteg energiát és időt visz el az adminisztráció. Persze ennek van egy másik oldala is: a jogi szabályozások részben azért szigorodtak, hogy védjék az egészségügyi dolgozókat is. Egyre több a műhibaper, egyre több az elvárás, ezért a rendszer próbálja dokumentációval védeni őket, és biztosítani a nyomon követhetőséget.

– A kórháznak vannak műhibaperei?

– Igen, előfordultak ilyen ügyek nálunk is, pontos számot ezekről nem tudok mondani, a jogi osztály foglalkozik ezekkel. 

– Pénzügyi szempontból mi jelenti most a legnagyobb kihívást?

– Az egyik legnagyobb kérdés jelenleg az országos ágy­számcsökkentési stratégia. Az európai uniós irányelvek szerint az országnak három éven belül jelentősen csökkentenie kell a kórházi ágyak számát. Jelenleg Romániában százezer lakosra körülbelül 830 kórházi ágy jut, míg az európai átlag 500 körül van. Az EU azt várja el, hogy ehhez az átlaghoz közelítsünk.

– Ez mennyire reális elvárás nálunk?

– Ez egy nagyon összetett kérdés. Nyugat-Európában más életkörülmények vannak és más egészségügyi infrastruktúra működik. Nálunk sok esetben a kórház még mindig olyan szerepet tölt be, amit máshol részben az otthoni ellátás vagy más szociális rendszerek vettek át.

– A kórház számára mi a legnagyobb pénzügyi kihívás a következő években?

– Megtalálni az egyensúlyt a tudatos költekezés és a megfelelő betegellátás között. Ez nemcsak az orvosi kezelésre vonatkozik, hanem minden olyan körülményre is, ami emberileg és szociálisan hozzájárul a gyógyuláshoz.

– Ez feltételez szemléletváltást?

– A jelenlegi költségvetés most még stabil működést biztosít, de sokkal szigorúbb gazdálkodással, mint korábban. Az idei költségvetésben már benne vannak a projektek önrészei is, és bizonyos kiadásokat emelnünk kellett. Például az orvosi fogyóanyagokra fordított összeget körülbelül 15 százalékkal, míg a gyógyszerekre szánt keretet 10 százalékkal növeltük a tavalyi évhez képest. Valójában ennél nagyobb emelésre lenne szükség, de jelenleg ezt tudjuk biztonságosan vállalni.

– Lehet ezeken a területeken spórolni?

– Nem igazán. Az orvosi fogyóanyagokon és a gyógyszereken nem lehet úgy spórolni, hogy az ne a betegek rovására menjen. Ezért amikor a költségvetést tervezzük, mindig azt tartjuk szem előtt, hogy a betegellátás ne sérüljön. A főorvosokkal, főasszisztensekkel és a gazdasági részleggel is folyamatosan ez alapján egyeztetünk: a beteg az első. Ez nemcsak egy jól hangzó mondat, hanem valóban így gondoljuk.