– Mi szerettél volna lenni gyermekkorodban? Gondoltad, hogy sokat utazó költő leszel?

– Amióta az eszemet tudom, mindig szabad akartam lenni. Gyermekként még nem értettem, hogy az ember – bármennyire is törekszik rá – sosem lehet igazán szabad. Akkor még nem tudtam pontosan megfogalmazni, milyen hivatást szeretnék, de azt igen, hogy nem akarok nyolc órát egy helyben ülni. Az utazásban és a költészetben is, régen és most is, a szabadságot keresem, és olykor el is hiszem, hogy nekem mindent szabad. Mindig boldoggá tett, ha rácsodálkozhattam valamire, ami ismeretlen, talán ezért vonz ma is minden, ami távoli és új. Tulajdonképpen mindenhol próbálom jól érezni magam. Nagyon sok múlik a hozzáálláson, a pozitív szemléleten, azon, hogy mennyire tudunk örülni az apró dolgoknak. Akik utaznak, tudják: az ember bármilyen messzire is megy, önmagától nem tud megszabadulni. Éppen ezért arra kell törekedni, hogy mindenhol jól érezze magát a bőrében. Utazásaim során gyakran rádöbbenek, milyen kicsik és esendőek vagyunk. Hajlamosak vagyunk felnagyítani a problémáinkat, sokat panaszkodunk, pedig ha magunkban rendet teremtünk, a világ is barátságosabb, szebb hellyé válik.

– Hogyan választod ki az úti céljaidat? Intuíció, szakmai kíváncsiság vagy egy-egy történet ígérete vonz egy helyre?

– Mondhatom, hogy mindhárom, de az is sokat számít, mennyi pénzt tudok egy-egy útra fordítani. Bármennyire romantikus is az utazás gondolata, a bátorság mellé anyagi lehetőség is kell. Először mindig a repülőjegyet választom ki, majd a szállást, és ha mindkettőt sikerül jó áron lefoglalni, akkor jöhet a további tervezés. Utazás előtt alaposan felkészülök: sokat olvasok, videókat nézek az adott helyről. Olykor annyira elmélyedek a kutatásban, hogy megérkezéskor olyan érzésem van, mintha már jártam volna ott. Különösen vonzanak azok a helyek, amelyekhez legendák kötődnek: Izlandon például lenyűgözött, hogy sokan hisznek a manókban és más természetfeletti lényekben, Japánban pedig a sintó szentélyek világa, ahol tapsolással hívják fel az istenek figyelmét. Capri szigetére egy romantikus film miatt utaztam el, Egyiptomban minden évben a Vörös-tenger hív színes halaival, legutóbb pedig Madeirán sétáltunk egy több száz éves babér­erdőben. Szeretek beleolvadni a helyiek életébe: sosem hagyom ki a halpiacot, és kötelező program számomra az egzotikus gyümölcsök meg zöldségek kóstolása.

– Alaposan megtervezed tehát az utazások részleteit. Nem vágysz arra, hogy csak sodródhass egy-egy helyszínen?

– Az alapos tervezés híve vagyok, és sajnos még sosem tévedtem el. Akik velem utaznak, tudják, hogy minden gördülékenyen zajlik. Fontos számomra, hogy tudjam, hol vagyok. A helyszínen ugyan nem ragaszkodom mereven az előre eltervezett programokhoz, inkább azt tesszük, amihez épp kedvünk van, de szeretem „kipipálni” az adott hely látványosságait, mindazt, ami az útikönyvekben szerepel. Amikor megérkezem valahová, tele van a szívem hálával, és mindig megköszönöm, hogy ide is eljuthattam.

– A fotóid alapján gyakran jársz tengerpartokon. Ihletet ad számodra a tenger?

– Amikor meglátom a tengert, mindig ugyanaz az érzés tölt el: végtelen szabadság és boldogság. Ahogy egyik versemben írom: „a tengert látni vágyom újra, / izgat az egyhangú messzeség, / hol összeolvad a horizont, / véres húsán a víz s az ég”. Nagyon szeretek fürdeni, úszni, lebegni a víz felszínén – erre a tenger a legalkalmasabb. Ugyanakkor a hegyeket, a sivatagot is szeretem, és egy vulkán tetejére felmászni is izgalmas kaland. Végső soron nem a hely a lényeg, hanem az út. Úton lenni, mozgásban lenni számomra boldogság.

– Utazás közben hogyan dolgozik benned a költő és az újságíró?

– Utazás közben az ember figyel, akaratlanul is gyűjti az információkat, és lassan kialakul benne egy kép a világról. Azt tapasztaltam, hogy azokban az országokban, ahol nagy a szegénység, sokszor boldogabbak az emberek. A nyugat-európai országok kevésbé érdekelnek – inkább Kelet, Afrika, Ázsia vagy Dél-Amerika vonz, ahol sokkal izgalmasabb az élet. Ezekre a helyekre nehezebb és költségesebb eljutni, de az évek során azért összegyűlt néhány távolabbi stáció. Az élmények lassan érlelődnek, majd visszaköszönnek egy versben, riportban, jegyzetben – vagy egyszerűen egy szép emlék formájában.

– Melyik utazásod formált leginkább alkotóként, és miért?

– Nehéz egyetlen utazást kiemelni, mert mindegyik meghatározó, mindegyik más, de mégis, ha visszatekintek, azt érzem, hogy azok az utazások formáltak leginkább alkotóként, amelyek hosszabb ideig tartottak, ahol volt időm megérkezni – nemcsak földrajzilag, hanem lélekben is. Különösen a tenger közelsége hatott rám mélyen. A végtelen víz látványa mindig lecsendesít, ugyanakkor felerősíti a gondolatokat. Ezeken az utakon tanultam meg hallgatni, figyelni, befelé fordulni, szembesülni önmagammal. Az utak során szerzett élmények nem azonnal válnak szöveggé: leülepednek, átalakulnak, majd egyszer csak váratlanul törnek felszínre.

– Milyen úti élményedből született a legmeglepőbb vagy legkedvesebb szöveged? Mesélj róla.

– Néhány éve a tenger partján átélt élményeimből született a legutóbbi kötetem több verse is. Egy izgalmas, váratlan találkozás volt, amely szinte észrevétlenül lépett be az életembe, és mély nyomot hagyott bennem. Olyan belső rezdüléseket indított el, amelyek később verssé formálódtak.