A tanévkezdést gyakran élik meg krízisként a családok. Ha most kezdi az iskolát valamelyik gyermek, akkor azért, ha vizsgázó évfolyamos van a családban, akkor azért, de a rutinok újraindítása, az új kihívások kezelése akkor is zűrössé teszi ezeket a heteket, ha egyszerűen csak iskolás gyermeke(ke)t nevelnek. Nemcsak anyagilag, érzelmileg is megterhelő időszak ez minden résztvevő számára.

Napirend

Még a legtudatosabb családokat is megviseli a napirend megváltozása: újra korán kell kelni, időben készen állni az indulásra, kidolgozni a délutánok (hazajövetel, étkezés, tanulás, magánórák, edzés stb.) logisztikáját, az esti rutinokat lebonyolítani. Érdemes időt adni ennek, és nem befeszülni, ha egyik napról a másikra nem megy minden úgy, mint a karikacsapás. Ha fokozatosan hangolódunk rá az „iskolás üzemmódra”, sok sztresszt, vitát tudunk megspórolni. A napi rutint állítsuk vissza lassan, játékosan, majd próbáljuk meg következetesen tartani. Minden gyermeknek, kisebbnek, serdülőnek is segít, ha átlátható, kiszámítható rendje, ritmusa van a hétköznapoknak.

Önállóság

Nem minden gyermek kezdi örömmel az iskolát, sokuknak jelent stresszt a tanévkezdés. Jó eszköz lehet ennek csökkentésére, ha azt érzi, hogy valamelyest neki is beleszólása van a dolgok alakulásába. Erősíti a kontrollérzést például, ha együtt vásároljuk meg a szükséges felszerelést, eszközöket, teret engedve a gyermek véleményének is. Ugyanígy hat, ha ráhagyjuk, hogy nézze át a tavalyi felszerelését, döntsön, hogy milyen szakkörre szeretne járni, és az is, ha rábízzuk a bepakolást. Előkészítős, elsős gyermek esetén tehetjük ezt még közösen, de fokozatosan engedjük át a terepet a gyermeknek. Minél önálóbb, annál inkább kompetensnek fogja érezni magát, és ezáltal magabiztosabbnak is, a cél az, hogy a gyermek megtapasztalja: a tanulás és ami körülötte van, az ő feladata és felelőssége.

Bizalom

A szorongásmentes iskolai évek egyik kulcsfogalma a bizalom, és ennek egyik eleme, hogy bízzunk a gyermekben. Sokkal motiválóbb a pozitív megerősítés, ha azt hallja tőlünk, hogy ő képes rá, meg tudja csinálni, bízunk benne, hogy sikerülni fog. Ugyanilyen fontos, főleg a kisebbek esetében, hogy bízzunk a pedagógusban. Ha otthon rendszerint a tanító, az osztályfőnök, a tanárok kritizálása, durva jelzőkkel ellátott emlegetése, leértékelése zajlik, azzal nehéz helyzetbe hozzuk gyermekünket. A kisebbeknek csökken a biztonságérzetük az iskolában, a nagyobbak pedig mégis hogyan fogadjanak el bármit is egy otthon lenézett pedagógustól?

Konfliktusok és kommunikáció

Természetes, ha szülőként nem értünk, nem tudunk elfogadni valamit, amit az iskola, pedagógus tesz vagy képvisel, de akkor azt próbáljuk megbeszélni személyesen. Tegyük fel kérdéseinket a szülőértekezleteken, továbbá minden tanítónak, tanárnak van fogadóórája, amelyek alkalmasak az esetleges félreértések, konfliktusok tisztázására, igények, elvárások megfogalmazására. Kérhetünk mediátort is, ha elégedetlenek vagyunk egy helyzet kezelésével, fordulhatunk az iskola vezetőségéhez is, extrém esetben válthatunk intézményt is. De próbáljuk elkerülni, hogy a gyermekünk előtt romboljuk a tanárok, az oktatás hitelét.

Bajok, bánatok

Természetes az is, ha nem örömmel kezdi a gyermekünk az iskolát, ha szomorú vagy dühös, és előfordulhat, hogy nem szívesen megy, fél, láthatóan szorong. Szülőként abban tudunk segíteni, ha meghallgatjuk őt, ha beszélgetünk arról, hogy mit vár el az iskolától, az osztálytársaitól. Ne bagatellizáljuk az érzéseit, hagyjuk kifejezni azokat, és kerüljük a kioktatást, felnőttes magyarázatot, prédikációt, a „nincs mitől félni”, „más is kibírta” mondatokat. Ha teret adunk az érzéseinek, a véleményének, gyakran elég is, hogy csökkenjen az iskolakezdési feszültség, mert lehet, hogy nem is megoldásra, egyszerűen értő, érző meghallgatásra van szükség.

A rendkívül fontos pihenés

Ha nem akarjuk, hogy merő stressz legyen az életünk, az egész családot beleértve, figyeljünk a megfelelő pihenőidőre. Ma már sarkalatos kérdés ebben a képernyőidő, amelynek csökkentésére számos lehetőség létezik, használjuk ezeket. Ugyanakkor óvatosan bánjunk a különórák, edzések, versenyek halmozásával is, próbáljunk a saját gyermekünk képességeiből és teherbírásából kiindulni, ne az legyen a szempont, hogy a szomszéd gyermek hova jár. Az iskola önmagában is megterhelő tud lenni, és igen, a kiégés a gyermekeket is fenyegeti! A kimerülés pedig motivációvesztéssel, teljesítményromlással jár, és egyéb pszichés tüneteket is okozhat. Tudatosan figyeljünk a napi, heti egyensúlyra: a tanulás mellett maradjon idő a semmittevésre, játékra, feltöltődésre, alvásra, arra, hogy a gyermek megélhesse gyermekkorát.

Elvárások és mérték

Ha jót akarunk, óvatosan bánjunk az elvárásokkal, a célok kitűzésével. A gyermek alapból vágyik a szülei elismerésére, testi-lelki jóllétének az alfája és ómegája a szülei feltétlen szeretete. Ha túl sok vagy túlzó elvárásokkal tetézzük ezt meg, erős megfelelési vágyat, teljesítménykényszert, a jegyek miatti erős aggodalmat vonhat maga után, ami folyamatos stresszforrás. Ideig-óráig lehet így is jól teljesíteni, de könnyen átfordulhat állandó szorongásba, pszichoszomatikus tünetekhez, és még sok egyébhez vezethet. Egészségesebb, ha otthon sikerül olyan légkört kialakítani, aminek a lényege: a gyermeket nem a minősítés, a jegy határozza meg, a nehézségekre pedig együtt keresünk megoldást. 

Jelenlét

Szülőként inkább az elfogadás, a támogató jelenlét legyen a meghatározó attitűdünk. Jó, ha emlékeztetjük magunkat, hogy minden gyermek más, más ritmusban fejlődik, érik és tanul. A gyermekünkben pedig tudatosítsuk, hogy nekünk el lehet mondani bármit, segítséget lehet kérni, lehet kérdezni, lehet hibázni, tévedni, mert ezek természetes dolgok, és részei a fejlődésnek, tanulásnak. Ami pedig a legfontosabb: vegyünk észre minden apró változást a gyermek viselkedésében, hangulatában, ezt soha ne söpörjük szőnyeg alá, és mindig az ő érdekeit szem előtt tartva keressünk megoldást a helyzetre.