Időben ismerkedjünk meg a fogászattal!

Már egyéves kortól ajánlott a gyermekek első fogorvosi vizsgálatát elvégeztetni: a konzultáció főként a helyes fogápolási szokások kialakítását, illetve a rendelővel való ismerkedést szolgálja – mondta lapunknak dr. Holló Zsolt fogorvos. Hozzá­tette: nem szabad megvárni, amíg fájdalom miatt kerül fogorvosi rendelőbe a gyermek, mert az ismeretlen környezettől és vizsgálattól megriadt kis páciens ilyenkor minden, csak nem együttműködő.

Pál Bíborka
Időben ismerkedjünk meg a fogászattal!
Fotó: Indepen-Dent Fogászat

Több fontos szempontra világított rá dr. Holló Zsolt csíkszeredai fog­orvos, az Indepen-Dent Fo­gászat munkatársa, amikor a gyermekek fogápolási szo­ká­­sainak kialakításáról kér­deztük. Az egyik leg­fon­tosabb tanácsa, hogy egy­éves kortól már kezdjük el a gyermekeket hozzászoktatni a fogorvosi vizsgálathoz, hiszen ennek hiányában később na­gyon ne­héz hatékonyan ke­zelni őket. 

– Sajnos a gyakorlat azt mutatja, hogy a legtöbb gyer­mek fájdalom miatt kerül először a fogorvosi székbe. Az ismeretlentől és az idegen környezettől megriadt, fájda­lom­mal küszködő gyer­mek természetesen nem együtt­működő – az ellátásához vis­zont ez elengedhetetlen. Arról nem is beszélve, hogy a későbbiekre nézve milyen traumát okoz neki egy ilyen beavatkozás

– hangsúlyozta dr. Holló Zsolt.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!



A Csíkszeredai Megyei Sür­­­gősségi Kórház fogászati osztályán is dolgozó szak­orvos szerint a kicsiket egy­éves koruktól féléves rend­szerességgel, hat­éves kor felett pedig egyéves időközönként kell fogászati ellenőrzésre vinni. A helyes fogápolási szokások kialakításánál ugyanakkor hasz­nosnak tartja, ha a baba első fél évében időközönként ned­ves gézlappal vagy erre a célra gyártott szilikonos kefével át­töröljük a gyermek fogínyét: egyrész tisztítjuk ezzel, másrészt elkezdjük hozzászoktatni a ké­sőbbi fogmosáshoz.

– Az első fog megjelenésével elkezdhetjük bevezetni a fog­mosást. Kétéves korig a gyer­mek korának megfelelő kis fejű, puha sörtéjű fogkefével, és olyan, szintén számukra készített fogkrémmel, amely­nek fluo­ridtartalma nem ha­ladja meg az 1000 ppm értéket, A 2–6 éves kor kö­zöttieknél az 1000–1450 ppm fluoridtartalmú ké­szítményeket használjuk, ezt követően pe­dig már elkezdhetjük hasz­nálni a felnőtteknek való ké­szítményeket

– részletezte. (A fogkrém fluoridtartalmát a gyár­tók feltüntetik a csoma­go­láson – szerk. megj.)
A napi rutin kialakításában dr. Holló Zsolt a reggeli és esti fogmosás rendszerességét tartja a legfontosabbnak, a hatéves kor alatti gyermekek esetében pedig azt tanácsolja a szülőknek, hogy időközönként ellenőrizzék, hogyan, milyen hatékonyan mos fogat a gyermekük: ilyen­kor alaposan vizsgálják meg a fo­gakat, hiszen a kicsi, pontszerű elváltozásokat időben felfedezve fájdalommentesen lehet kezelni a fogat.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!