– A „Fénysugár a lelkednek” jelmondattal működő rádió mára a hazai magyar katolikus közösség egyik legfontosabb lelki és médiafóruma. Maga a Mária Rádió pedig a nemzetközi térben több mint 65 nyelven sugároz, közel 2500 rádióadóval, mintegy 720 millió hallgatónak. Húsz év után hogyan látják hazai küldetésének alakulását? 

Szatmári Ferenc: – Jövőre lesz húsz éve, hogy maga a rádió adásban van, az egyesület viszont már huszonhárom éves. A kezdetekről a hosszú adminisztratív folyamatokra emlékszem: a frekvenciák megszerzése, az engedélyeztetések intézése mind időigényes feladat volt. Akkor elindultunk egy irányba, de a Szűzanya végül egészen másfelé vezetett bennünket. Nem volt tapasztalatunk a rádiózásban, legalábbis nekem biztosan nem, és a többieknek sem igazán. Volt ugyan elképzelésünk, de nyitva hagytuk az elménket és a lelkünket arra, hogy merre vigyen az út. Például ennek köszönhetően jöhetett létre ennyi stúdió, közöttük a csíksomlyói is, amely a Mária rádiók világában is egyedinek számít. A legtöbb helyen egy, legfeljebb két stúdió működik, nekünk Erdélyben viszont hét van. Ezek közül az egyik legfontosabb – különösen lelki szempontból – a csíksomlyói, a kegyhely miatt. Húsz év alatt kikristályosodott az is, hogy a Mária Rádiónak van egy kifejezetten erdélyi vonala, amely a saját lelkiségünkre épül. Kezdetben figyeltük, mit csinálnak az olaszok, illetve azok a rádiók, amelyek régebb óta működtek, különben egy időben indultunk a magyarországi Mária Rádióval is. Idővel azonban egészen más irányt vettünk, mert rájöttünk: megvannak a saját értékeink. Ebben nagy szerepe van annak is, ahogyan a csíksomlyói stúdión keresztül bekapcsolódtunk a kegyhely életébe, vérkeringésébe. Húsz év után úgy látom, a sok stúdiónak igenis volt, van létjogosultsága, hiszen általuk nagyon sok lelki táplálékot biztosítunk az összmagyarságnak. 

– Tizenhat éves a csíksomlyói stúdió. Mérföldkövet jelentett létesítése a rádió életében?

Sz. F.: – A központi, nagyváradi stúdió után az elsőt Székelyudvarhelyen létesítettük – hosszú mérlegelés után. Hamar világossá vált számomra, hogy önmagában nem elég. Selymes József atyával, az akkori műsorigazgatóval elmentünk a ferences rendtartományhoz, beszéltünk a vezetőséggel, nagyon nyitottan fogadtak bennünket és a csíksomlyói stúdió létesítésének ötletét. Az elején ugyanakkor szkepticizmus övezte a rádiót, a papság részéről is. Nem igazán tudták hová tenni ezt a kezdeményezést. Sokan attól tartottak, hogy a hívek amúgy is szűkös lehetőségei mellett egy újabb támogatást kérő szereplő jelenik meg. Én magam is úgy gondoltam eleinte, hogy ez így nem biztos, hogy működni fog. Idővel azonban bebizonyosodott az ellenkezője. Azokon a plébániákon, ahová eljutunk, nemcsak a lelki élet erősödik meg, hanem az adakozás is fellendül, és nemcsak a rádió számára, hanem a plébániák javára is.

– Melyek voltak a legnagyobb szakmai, vagy inkább lelkipásztori kihívások a rádió működtetésében? 

Karácson Tibor: – A médiá­ban dolgozók életében mindig vannak és lesznek kihívások. A kezdeti lelkipásztori nehézségekről nem tudok teljes képet adni, hiszen én csak tizenegy éve vagyok itt. Az első évem lényegében a megfigyelésről szólt, lelkipásztorként és műsorigazgatóként is. Figyeltem, tanultam, és igyekeztem átvenni a Mária Rádió lelkiségét. Plébánosként egyszerre kell foglalkozni az adminisztrációval, az épületekkel és a lelkekkel, itt viszont – hála Istennek – kezdettől fogva elsősorban a lelkekkel törődhettem, és ez a mai napig így van. Fontos tudni, hogy a Mária Rádió – nemcsak Erdélyben, hanem világszerte – egy jól meghatározott lelki struktúra szerint működik. Ennek öt alappillére van. Az első a Szűzanya iránti lelkiség, amelynek az alkalmazottak és az önkéntesek életében egyaránt jelen kell lennie. Ha ez hiányzik, nem lehet valaki igazán „Mária rádiós”. A második pillér az önkéntesség, hiszen az egész rádió erre épül. A harmadik az adakozás, a negyedik az evangelizáció, az ötödik pedig a missziós szemlélet. Ez az öt együtt alkotja a Mária Rádió egészét; ha bármelyik hiányzik, az már nem nevezhető annak. Mindez Erdélyben különösen fontos, hiszen nemcsak nyelvi, hanem vallási és kulturális értelemben is kisebbségben élünk. Az erdélyi Mária Rádió egyik legnagyobb evangelizációs tere éppen ez: a kisebbségen belüli kisebbség megszólítása. Lelkipásztorként számomra az egyik legnagyobb kihívás az volt, hogy ráérezzek: miként tudom átadni a hallgatóknak – lelki és szentírási üzeneteken keresztül –, hogy ez a rádió az övék, nekik kell fenntartaniuk, és nekik kell érte imádkozniuk a Szűzanyához. Erre viszonylag hamar, egy éven belül ráéreztem, de megvolt bennem az igény arra is, hogy ne csak a mikrofonon keresztül szóljak hozzájuk, hanem személyesen is. Korábban már kialakult az önkéntes találkozók rendszere, amelyhez én is csatlakoztam. Eljártam ezekre az alkalmakra, előadásokat tartottam az adakozásról, a Mária-lelkiségről, a Mária-dogmákról, hiszen nem mindegy, hogyan beszélünk, hogyan vállalunk önkéntességet, és milyen példát mutatunk másoknak. A Mária Rádió egyik legfontosabb célja a lelkek szolgálata és az isteni üzenet eljuttatása azokhoz is, akik talán nem hallgatják rendszeresen a rádiót, vagy távol állnak az egyháztól és Istentől. Ez az önkéntes számára rendkívül erős evangelizációs eszköz: úgy élheti meg a hétköznapokat, hogy mások szinte „szent irigységgel” tekintenek rá, és azt mondják: én is ilyen elkötelezett szeretnék lenni. Ahhoz, hogy önkénteseink eljussanak erre a szintre, lelkipásztorként rengeteg munkát és felkészülést igényel. Őszintén mondom, ha megmaradtam volna kizárólag plébánosnak, nem tudtam volna ennyit fejlődni, mint amennyit műsorigazgatóként fejlődtem.

– Ha már az önkénteseket említi: hányan segítik a Mária Rádió szolgálatát? 

K. T.: – A hivatalosan nyilvántartott önkénteseink száma közel ezer fő. Ebbe beletartoznak a műsorkészítők, de azok is, akik a stúdiók működését segítik, imádkozni, takarítani járnak be a stúdióinkba, valamint a rádiós újságunkat terjesztik, vagy éppen adományokat gyűjtenek.

– A rádió teljes egészében adományokból tartja fenn magát. Mennyire nehéz így működtetni egy ilyen intézményt, különösen egy bizonytalan világban?

Sz. F.: – Az anyagiakról szólva fontos hangsúlyozni, hogy a Mária Rádió kizárólag adományokból létezhet. Ez alapfeltétel. A kezdetekkor ez nagyon nehéz volt, több okból is. Az egyik az, hogy sokáig nem volt világos az emberek számára – ahogy az atya is említette –, hogy ez valóban az ő rádiójuk. Sokan úgy gondolták, hogy ez az egyház rádiója, pedig valójában egy laikus rádió, amely az egyház szolgálatában áll. Az egyház természetesen segít bennünket, például azzal, hogy papot biztosít számunkra. Ez óriási segítség, hiszen pap nélkül a Mária Rádió nem működhetne. Amikor azonban a hallgatók magukénak kezdték érezni a rádiót, megértették, hogy amikor adományaikat kérjük, akkor nem feltétlenül nagy összegekre számítunk, hanem azt mondjuk, mindenki annyit adjon, amennyit megengedhet magának. Van, aki többet ad, van, aki kevesebbet, de megtanulták, hogy a kevés is számít. Kezdetben sokan szégyellték, ha csak keveset tudtak adni, ám éppen annak köszönhetően, hogy a kevés, de stabil támogatás beérkezett, a válságos időszakokat is viszonylag könnyen átvészeltük. 

– Milyen tartalmakra reagálnak a legérzékenyebben a hallgatók? Van-e különösen sok visszajelzést kapó műsor vagy kezdeményezés?

K. T.: – A műsorrácsunkat úgy alakítottuk ki, hogy imádságos lelkületet tükrözzön, hisz az erdélyi közönség mélyen vallásos. Ennek megfelelően rengeteg ima és különféle imaforma szerepel adásainkban. A szentmisék, a rózsafüzérek, a litániák és a néphagyományhoz kötődő imák számítanak kiemeltnek, ezek áthatják egész napi műsorainkat. Minden rózsafüzér előtt imaszándékokat fogalmazunk meg, és erre a hallgatók nagyon érzékenyen reagálnak, sokan betelefonálnak és megfogalmazzák imaszándékaikat. Az interaktív műsorok mellett nagy népszerűségnek örvendenek a katekézisek is. Minden nap más pap tart egy-egy rövid tanítást. Ezekre szintén sok visszajelzést kapunk. Hála a Jóistennek, a rádiónkban sok papnak van saját műsora. Nagyon fontosak számunkra az ágyban fekvő betegek, és azok, akik nem, vagy csak keveset tudnak adakozni. Ők imájukkal támogatják a rádió működését, fennmaradását és fejlődését. Az esti műsoraimban hozzájuk is szoktam szólni, igyekszem vigasztalni és bátorítani őket. A műsorok arányát előre meghatározott szabályok szerint alakítjuk: milyen százalékban legyen vallásos, kulturális, szórakoztató vagy zenei tartalom. A hallgatók leginkább azokra a műsorokra reagálnak, amelyek a hétköznapok magányát, az egyedüllétet és a szenvedést szólítják meg vallásos keretben. Ami engem már az elején meglepett, hogy nagyon sokan reagálnak a humorra is, és szeretik, ha a műsor vidám pillanatokat is tartalmaz.

– Azt vallják, hogy a rádió a Szűzanya hangját közvetíti, és valóban derű, jókedv köszön vissza a műsoraikban… 

K. T.: – Igen, abszolút. Majoros Attila kollégámmal gyakran vezetek reggeli, ébresztő műsort, amely imádsággal átszőtt, ugyanakkor kulturáltan szórakoztató. A mintegy másfél órás műsorba szinte minden belefér: beszélgetés, ima, zene, és persze egy kis humor is, hogy ne mindig csak a keserűség domináljon. Tudjuk, hogy a magyar ember hajlamos rágódni, mi pedig a hallgatóinkat arra próbáljuk ráhangolni, hogy a szenvedésben is ott van Isten, és Isten nem a lehajtott fejű keresztényeket szereti, hanem főként azokat, akik jókedvvel élik az életüket. A műsorainkban – legyen szó hírekről, beszélgetésekről vagy zenékről – mindig igyekszünk kicsi vigaszt nyújtani, és ebben a humor óriási segítség. Természetesen tiszteletben tartjuk a határokat, de amennyire csak lehet, igyekszünk a jókedvet is beépíteni.

– Hogyan tekintenek a jövőbe? Milyen fejlesztéseket terveznek, akár technikai, akár tartalmi téren?

Sz. F.: – Istennek és az adakozóinknak hála, tudunk előre gondolkodni. Látni, mennyit változott a világ az elmúlt tíz évben, különösen a technika terén, nekünk pedig muszáj tartani a lépést, így a rádió technikai fejlesztése elengedhetetlen. Például a videós tartalmak bevezetése szinte kötelező irány, bár önkéntesekkel nem egyszerű, hiszen technikai tudás szükségeltetik. Jelenleg a nagyváradi stúdiónál felújítás zajlik, ahol az új technikákat már beépítjük. Ez magában foglalja a webrádiót, a podcasteket és minden egyéb, ma trendinek számító megoldást. Célunk, hogy a Mária Rádió minél több helyen elérhető legyen az interneten keresztül a magyarság számára, hiszen az erdélyi lelkiség sokat adhat az összmagyarságnak, és igyekszünk ebbe az irányba haladni a jövőben is.

– Mit üzennének, mit kérnének a jubileum alkalmából a hallgatóktól?

K. T.: – Továbbra is kérem a hallgatóink kitartását, hűségét és őszinte hozzáállását a Mária Rádióhoz, és hozzám mint paphoz is. Emellett a Mária Rádió munkatársai, az egész stáb és az önkéntesek számára kérem a Szűzanya alázatát, amellyel a Betlehemtől a Golgotáig végigkísérte Szent Fiát, hogy ezzel az alázattal kísérjenek minket is a mindennapi szolgálatban.
Sz. F.: – Nem kívánhatok jobb hallgatókat vagy önkénteseket, hiszen a Mária Rádió a világcsaládon belül nagyon kicsi rádió, egy kisebbségi, regionális médium. Más, nemzeti rádiókat látva, gyakran tapasztalom, hogy bevétel és erőforrás tekintetében sokkal gyengébbek nálunk. Éppen ezért számomra a legfontosabb, hogy hallgatóink kitartsanak mellettünk és továbbra is támogassák munkánkat. Az elején volt bizalmatlanság, mind a papság részéről, mind a hallgatók körében, sokan nem tudták, hová tegyék ezt a kezdeményezést. Ma azonban már erős a bizalom, a papok, a püspökök támogatása és a közéletben betöltött szerepünk is bizonyítja, hogy a Mária Rádió fontos eszköz a pasztorációban. Számunkra nem csupán rádió, hanem missziós eszköz.