Akarácsony eljön oda is, ahol hiány van, oda is, ahol gyász, oda is, ahol bé­kétlenség, és oda is, ahol befe­szül mindenki, és alig várja, hogy lejárjon az egész. A megkérde­zett „lelki” szakemberek szerint a saját és családtagok valós szük­ségleteinek ismerete és tiszteletben tartása, a kará­csonnyal kapcsolatos sztereo­típiák, irreális elvárások, a tökéletesség hajszolásának el­engedése azok a kulcsszavak, amelyek segítenek megélni az ünnepet, a lelassulást, az együttlétet vagy éppen a ma­gányt.

Mi jó a gyermeknek?

Dimény-Varga Tünde pszicho­lógus, gyermek­pszicho­tera­peuta szerint a gyermek­nek első­sorban valódi je­len­létre, olyan szülőkre, nagy­szülőkre van szüksége, akik a sok-sok teendő mellett igazán rá tudnak figyelni, játszanak, beszélgetnek, együtt tevékenykednek, és nem tévesztik szem elől, hogy a karácsony milyen sokat jelent a kisebbeknek. A gyermek­kor két legnagyobb ünnepe ugyanis a születésnap és a kará­csony, amely szintén egy gyermek születéséről szól. 
Az ünnep napjai alatt is lényeges, hogy legyen vala­miféle keret, kiszámítható, előre ­látható napirend, amely biz­tonságot ad a gyermeknek a nagy vendégjárás közepette. A kicsik számára az egyszerűség mindig megfelelőbb, a túl sok, túl hangos, túl har­sány, túl színes élmények érzék­szervi túl­terhelődéshez, kifá­radáshoz, nyűgösséghez vezethetnek – hívja fel a fi­gyelmet a szakember. Ezért szükséges ünnepeken is fi­gyelni a ritmusra: az erő­teljes élményeket kövessék a „pihenős” sávok a nap fo­lyamán, illetve iktassunk be pihenős napokat is, ami­kor mindenki önmaga lehet, és nem kell folyton alkal­mazkodni. A túl sok alkal­mazkodás megterhelő, figyel­jünk arra, hogy a gyermek tényleg örömmel vagy már csak kötelességből énekli-e huszadjára a Mennyből az angyalt a vendégeknek, vagy mosolyog a családi fotózáson. Sokat segít, ha a családban van „engedély” az érzelmek megélésére, a gyermeknek nem kell megjátszania ma­gát, ha csalódott, túlterhelt vagy unatkozik, és nem kell kötelezően boldognak, ked­vesnek vagy hálásnak lennie egész nap.

Mi ronthatja el a karácsonyt? 

A túlterhelt, feszült szülők, túl magas elvárások, túl sok inger és program, családi feszültsé­gek, kimondatlan konfliktusok, össze­hasonlítás, teljesítmény- és élménykényszer, az, ha a szülők a képernyők mögött nem elérhetők – válaszolja Dimény-Varga Tünde. Továbbá a gyermekek számára nincs kiábrándítóbb annál, mikor az angyal meghozta a várva várt (drága) játékot, és még heteket kell várni az összeszerelésére, illetve nincs szülő, akivel játszani lehetne…

Rohanás, de miért?

Paradox módon épp azzal tudjuk legkönnyebben „meg­gyilkolni” az ünnepet, hogy nagyon várjuk, nagyon ké­szülünk rá – vélekedik Forró-Erős Gyöngyi klinikai pszi­cho­lógus, terapeuta. Él a fe­­­jünkben egy idealizált kép arról, hogy milyen kellene legyen: csendes, áldott, sze­retetteljes, békés, nyugodt... Ezt kívánjuk megteremteni a családunknak, ezért rohanunk már hetekkel korábban egyik üzletből a másikba, keressük a legmegfelelőbb ajándékot, mert hát a szeretetet ki kell fejezni, sütünk-főzünk akár­hány fogást, mert hát a szeretet etet… Aztán megjön a várva várt: összegyűl a csa­lád, ünneplőben mindenki, ünnepi az asztal, az étek, mosoly és boldogság. Kivéve, aki már hullafáradt, mert hetek óta a tökéletes ünnepet készíti elő... Ráadásul ez a tökéletes ünnep igazából nem is különbözik sokban egy máskor megszervezett nagy­családi vacsorától. Örültek az ajándékoknak, de Pisti olyan szótlan volt egész este (mint egyébként mindig máskor is), Katika pityereg, hogy nem azt hozta az angyal, ami­re ő vágyott (sosem tud igazán örülni semminek), Laci szokása szerint túl sok bort ivott, amitől Erzsike ez­úttal is nagyon ideges lett, Mancika is hozta a formáját, és egész este másról pletykált. Valahogy senki sem viselkedett „tökéletesen”. Csak úgy, mint máskor is szokott. Pár óra alatt lejárt minden, amire heteket készültünk, mindenki lefeküdt vagy hazament, és maradtak a romok, közöttük meg mi, frusztráltan…

Ki gyilkolta meg a nyugalmunkat? 

Mindenki más, aki amúgy a megszokott formáját hozta? Vagy mi, amikor valami megfoghatatlan tökéletességet ál­modtunk meg erre az estére? Valami mesebeli, földöntúlian békés karácsonyt álmodtunk, elfelejtve, hogy szeretteink, csa­ládunk, mi magunk olya­nok vagyunk, amilyenek, és az ünnepnapokon is pont olyanok leszünk? Vajon a nagyon áldott és szeretetteljes karácsony vá­gyával a lel­künkben nem kezdjük a sze­retteinket is a vágyaink, el­várásaink mér­cé­jével mérni? – sorolja az önvizsgálathoz hasz­nos kér­déseket Forró-Erős Gyöngyi.
Gyilkoljuk az ünnepet, ha nekifeszülünk a cukormázas, angyalhangú karácsony szte­reo­­típiájának. Ha ennek aka­runk megfelelni, elveszítjük a ma­gunk, a szeretteink egye­di, sa­játos hangulatú, közös ünne­pét, együttlétét, ahol el­fogadás, egymásra figyelés, szeretet van. Ahol az együttlét örömét felülírja bármilyen kü­l­ső vagy belső el­várásnak való megfelelés. Ahol nem kell tökéletes legyen senki és semmi, hanem jó és elég az, ha a mienk – jegyzi meg a pszichológus.

Nehéz ünnep?

„Képzeld el, minden ember békében él egymással. Talán álmodozónak tartasz, de nem vagyok egyedül.” John Lennon a híres Képzeld el! (Imagine) dalában olyan világot ír le, melyben egyetértés van, öröm, béke, és nincs háború. Mi is álmodtunk gyermekként egy világot magunknak, álmo­dunk most is, és valahol most is reméljük, hogy az tényleg lé­tezhet. Karácsony közeledtével próbáljuk újra ezt a hangulatot visszahozni, megélni a pillanatot, a szent­séget, ami nyugalmat, bé­kességet és örömöt ad – fogalmaz Telman Enikő szo­ciális és mentálhigiénés segítő szakember, függőségi ta­nácsadó. De vajon mindenki meg tudja élni ezt a pillanatot? Van, aki gyászol, elvesztette társát, magányos, feszült csa­ládi légkörben él, nyomja a „tökéletes karácsony” terhe, stressze, elvárások tömkelege, betegségek, függőségek, el­ve­szett remények és még rengeteg mi minden, ami megzavarja az ünnep meg­élését. Sokaknak ez az időszak inkább fájdalmas, mint fel­emelő.

Mi az, ami mégis meghittséget varázsol? 

Most van itt az ideje át­gon-dolni, mire van igazán szüksége a lelkünknek. Sok mindent megtehetünk, ami jól­esik. Ha közösségre van szük­­ségünk, hívjunk fel va­lakit, látogassuk meg, beszél­gessünk. Lehet, neki is ugyanolyan nagy szüksége van a mi jelenlétünkre. Nyissunk meg egy ajtót, többet kapunk – mondja Telman Enikő, aki hisz abban, hogy aki „mást felüdít, maga is felüdül” (Példabeszé­dek 11:25). A ka­cagás, a mosoly „ragályos”, a legkeményebb szívet is meg tudja érinteni. De ha másra van szükségünk, el akarunk vonulni, saját magunk lenni a sétában, egy meleg tea, jó könyv vagy film társaságában, azt is szabad. Ezek az apró dolgok tudják felüdíteni az életünket, és csendben vissza­hozni valamit az ünnep öröméből – teszi hozzá.