– Egy elsősegélynyújtásról szóló előadáson láttalak először, ahol lelkesen, felkészülten és magabiztosan adtad át az ismereteket az ottlévőknek. Mit jelent számodra a Vöröskereszt nagy csapatának része lenni, és hogyan kerültél közéjük?  

– 2013-ban jelentkeztem önkéntesnek, akkor kilencedik osztályos voltam a Batthyány Ignác Technikai Kollégiumban, média szakon, ugyanis fotós szerettem volna lenni. Később kiderült, hogy talán mégsem a fotózásban vagyok a legjobb, de ott is sok mindent tanultam, aminek ma is hasznát veszem. Alapvetően aktív ember vagyok, néptáncoltam, cserkészkedtem középiskolás koromban, ehhez jött a Vöröskeresztnél végzett önkéntes munka. Egyből megszerettem, és általa az egészségügy került a fókuszba, a későbbiekben ebbe az irányba húzott a szívem. 

– Nagyon szerteágazó a Vöröskereszt gyergyó­szentmiklósi alegységének tevékenysége: a katasztrófa­védelemtől az elsősegélynyújtáson át a karitatív ak­ciókig és a tömegrendezvényeken való aktív je­lenlétig sok mindent csináltok…

– Vannak nagy jótékonysági akcióink, próbálunk és igyekszünk egyre több rászoruló családon segíteni, a katasztrófavédelmi csapatunkat folyamatosan fej­lesztjük felszereléssel és tudással, vannak gyermek- és közösségi programjaink, elsősegélynyújtási tevé­kenységek – nagy logisztikát igénylő feladatok ezek, különösen a koordinátoroknak. Ez a tevékenység mindannyiunknak egy plusz az életében, ami állandóan jelen van, hiszen készen kell állni egy esetleges katasztrófahelyzetre, meg kell szervezni a karitatív akciókat, felkészíteni az utánpótlást a feladatokra – ezek mind nagy felelősséggel járó munkát jelentenek. Nálunk a csapatban mindenki eldöntheti, melyek azok a tevékenységek, amelyeket szívesebben végez, nálam a fő vonal a katasztrófavédelem, nyolc éve vagyok ennek a vezetője a csapaton belül. Az orvosi tanulmányaim miatt ezt az elkövetkező években át kell adnom egy másik kollegámnak, de természetesen továbbra is részt veszek mindenben, amiben csak tudok.

– A katasztrófavédelem készenléti állapot, amikor nehéz helyzetekben kell gyors döntéseket hozni, nyugodt maradni – ez tanulható?

– A gyakorlás sokat segít. Minél többször dobnak mély vízbe, annál könnyebben tudunk alkalmazkodni. Tanulható, de nehéz, és én is küzdöttem ezzel eleget, hiszen estem párszor abba a hibába, hogy annyi mindent akartam egyszerre és jól csinálni, hogy nem láttam, merre van az előre. Nekem az segített, hogy fejben próbáltam lejátszani bizonyos szituációkat, és elképzeltem, hogyan reagálnék – volt, amikor ez működött. Gyakorlatokon is sokat lehet tanulni ezt a készenléti állapotot, amely sok energiát igényel, és fejben is nagyon jelen kell lenni. 

– Milyen embert próbáló helyzetekkel találkoztál eddig? Mi okozott nehézséget? 

– Egyik nagy próbatétel a koronavírus időszaka volt, amikor nem tudtuk, mire lehet számítani. Az elején nem találtuk a helyünket, vártuk, hogy mikor mehetünk segíteni, mert az egyértelmű volt, hogy folytatni szeretnénk a munkát. Később kialakult, hogy miben tudunk segíteni, és hónapokig működött: élelmiszert, gyógyszert vittünk időseknek, és bevásároltunk nekik. A menekültválság is egy próbatétel volt, amikor el­­mentünk a szatmári határátkelőhöz segíteni az ottani kollégáknak. Ott töltöttünk két és fél napot, vittünk adományt, amit a gyergyói közösség a felhívásunkra gyűjtött. Az ottlétünk ideje alatt egy 12 napos ikerpárral menekülő édesanya története rázott meg leginkább. Akkor – és a segítségnyújtások során – megtanultam, milyen fontos hálásnak lennem mindenért, amim van. Amikor látom, hogy bármit viszünk az általunk támogatott több száz család gyermekeinek, örvendenek, úgy érzem, hogy fontos mindennap tudatosítanom, milyen jó, hogy segíthetek valamilyen formában.

– Ebből az önkéntes munkából következett az orvosi egyetem választása? 

– Először elvégeztem a marosvásárhelyi re­formátus asszisztensképzőben az általános asszisz­tens szakot, dolgoztam a szakmában közel egy évet, és utána mentem felvételizni az orvosira. Az én fejemben korábban kérdőjeles volt, van-e ott helyem, aztán lassan ráébredtem, hogy meg tudom csinálni, és nekem is lehet nagyot álmodni. Voltak jó emberek, jókor mellettem, akik bátorítottak, és én mindig hálás leszek nekik. Amikor azt tanulom, hogyan kell felelősséggel hozzáállni a szakmához, vissza tudok csatolni olyan emberekhez, akikkel közösen kezdtük el az önkéntességet, és ők már orvosok, ápolók – így ér össze minden kapcsolat és lehetőség az életemben. 

– Mit csinálsz, amikor nem tanulsz vagy éppen nem önkénteskedsz? Mi az, ami feltölt? 

– Szeretek túrázni, és korábban elvégeztem egy barlangászati alapképzést, de az utóbbi időszakban nem volt időm ebben kikapcsolódni. Szeretném ezt visszahozni az életembe, szeretnék fejlődni ebben.

– Alapjaiban változtatta meg az életedet az ön­kéntesség. Hogyan látod, a felnőtt életedbe is belefér majd hasonló intenzitással? 

– Az önkéntesség jó alapot szolgáltat az élethez, mert alázatra tanít a kollégák, a segítségre szorulók iránt, és kéz a kézben jár a hivatástudattal. És a jó példa – ha valaki szeretettel végzi a feladatát – ragályos, meg tud fertőzni másokat is. Ezt látom az utánpótlási csapattagjainkon is: ahogy megtalálják a hangot az idősekkel és a gyermekekkel, ahogy fejlődni szeretnének, mind azt bizonyítja, hogy „megfertőződtek” egy hivatástudattal, egy eszmei­séggel, ami kísérni fogja őket is az útjukon. Fontos számomra, hogy jó és alázatos szakember lehessek, és az elkövetkezőkben az orvoslás meg az önkéntes munka kiegészítse egymást, egyensúlyt teremtve a napjaimban.