– Az Európai Unió jelenlegi intézményrendszere mennyire alkalmas az őshonos nemzeti kisebbségek védelmére? Hol látja a legnagyobb hiányosságokat?

– Egy, az Európai Parlament­ben működő, szakértői mun­ka­cso­port tavaly bemuta­tott ta­nulmánya szerint az uniós jog­anyag elegendő alapot bizto­sít arra, hogy az Európai Bi­zottság beavatkozzon, ha egy tagállam kormánya és egy nemzeti régió között konfliktus alakul ki az önrendelkezés ügyében. A gond az, hogy a Bizottság nem él ezzel a lehetőséggel: cinikus, mellőző magatartást tanúsít az őshonos közösségek ügye iránt. Pedig a nemzeti régiós kezdeményezés, illetve a Minority SafePack is közel 1,3 millió aláírást gyűjtött, bizonyítva, hogy ez európai népakarat – ennek ellenére mindkettőt visszautasították. Holott a déltiroli példa mutatja: politikai akarat és nemzetközi támogatás mellett az autonómia békét, stabilitást és gazdasági fellendülést hozhat.

– A 34. Tusványos panelbeszélgetésén elhangzott ez a kijelentés: „Ha magyar vagy, nem minden ajtó nyílik Romániában.” Milyen konkrét intézkedésekre lenne szükség ahhoz, hogy az őshonos kisebbségek ne érezzék magukat másodrendű állampolgároknak szülőföldjükön? Az autonómia jelentene megoldást az ilyen helyzetekre is? 

– Részben igen. Azonban tényleges jog- és esélyegyenlőség nélkül a diszkrimináció továbbra is állandó lenne. Ez az állam felelőssége. Ha focimeccseken magyarellenes rigmusok hangzanak el, azt halljuk, hogy „ki a magyarokkal az országból”, és az állam nem lép fel, a magyarellenesség és az uszítás erősödik. Nem a bírót kellett volna büntetni, aki Craiován leállította a mérkőzést, hanem a román futballszövetséget és az igazságszolgáltatást kellett volna fellépésre kötelezni. Nemrégiben egy gyógyszerésszel beszélgettem. Alkalmazták egy nagy gyógyszerészeti hálózathoz, de közölték vele: soha nem lehet regionális vezető, mert magyar. Ez intézményes diszkrimináció. Amíg a kormányzat elutasítja az őszinte párbeszédet a magyar közösség legfontosabb kérdéseiről, addig a feszültségek nem az autonómiatervekből fakadnak, hanem a párbeszéd hiányából. Továbbra is hangsúlyozom: mi, erdélyi magyarok az elmúlt 35 évben bebizonyítottuk, hogy békés, demokratikus eszközökkel területi vagy a kulturális autonómiát követelve nyugati létező modelleket akarunk meghonosítani, és ez által békét, stabilitást, gazdasági jólétet akarunk Székelyföldön is. 

– Mit gondol, a román közélet szereplőinek többsége miért utasítja el ezt a párbeszédet? Tusványoson is jóval kevesebben vannak jelen, mint korábban.

– Évek óta meghívjuk a román politikusokat és a különböző szakértőket a Tusványosra. Korábban voltak is neves résztvevők, közöttük államelnök és miniszterek, de állandó jelenlét nem alakult ki. Sokan kizárólag magyar rendezvénynek tekintik a tábort, noha mi tudatosan keressük a közös megoldásokat. Választási években különösen kockázatosnak tartják velünk mutatkozni – most választások után vagyunk, de mégis kevesen jöttek el. Pedig mi nyitottak vagyunk, aki eljön, bemutathatja a román álláspontot, és hozzáteheti a saját gondolatait a konstruktív vitákhoz. Ez így lesz a jövőben is, a párbeszéd rajtunk nem fog múlni. 

– És az erdélyi magyar–magyar párbeszédet milyennek látja? 

– Ennek nincs alternatívája. Az elmúlt 35 év bebizonyította, hogy kulturálisan és politikailag is össze kell fognunk. Nem egymást legyőzni, hanem egymást erősíteni kell. Nem hiszem, hogy a magyar képviselet csak egy párttal hatékony lehet, mindenkinek a saját közösségét mozgósítva, a közös minimumprogramot képviselve kell dolgoznia. Az RMDSZ-ben és az Erdélyi Magyar Szövetségben is vannak értékek, ezeket kell erősíteni, és választások idején meg kell találni az együttműködés módját. Az elmúlt választások tapasztalata, hogy amikor az EP- és helyhatósági voksolás egybeesett, az EMSZ sok helyen pórul járt. A nagyobb erőt látták az emberek, miközben az autonómiát képviselő nemzeti oldal erős hozzáadott értéket ad a magyar politikának. 

– Mik ebben a kihívások?

– Fontos lenne tisztázni a múlt vitás ügyeit, például a neptuni esetet, amelynél sokan úgy érzik, a nyelvi jogokért feláldozták az autonómiaképviseletet. A szórványban és a peremterületeken a közösség olyan ütemben fogy, hogy az lassan eltűnéshez vezet. Ezért intézményeket kell teremtenünk, minden politikai és nemzetközi lehetőséget meg kell ragadnunk. Az erdélyi magyarság időnként megfáradt, az autonómia ügyében is. Új energiát adhat, ha közösen képviseljük a kulturális és területi autonómiát Bukarestben, Brüsszelben és a világ bármely pontján.