– Mi volt a kínai utazásuk témája, és milyen szerepet vállaltak ott?

Szép Róbert: A Kínai Kereskedelmi Minisztérium által meghirdetett China Aid program keretében pályáztunk, és nagy siker számunkra, hogy intézetünk nyolcfős kutatócsoportja elnyerte a lehetőséget. Háromhetes képzésen és terepgyakorlaton vettünk részt, amely az erdőgazdálkodás és a klímaváltozás kérdéseire fókuszált. Intézetünk a fiatal kora ellenére olyan szintre jutott, hogy nemcsak résztvevők voltunk, hanem felkérést kaptunk előadásokra és közös kutatási projektek kidolgozására is.
Keresztesi Ágnes: Szá­mom­­ra nagy megtiszteltetés volt, hogy engem neveztek ki Románia szakmai kapcsolattartójának, focal pointnak. Ez azt jelenti, hogy a jövőben mi koordinálhatjuk az ilyen típusú kínai programok romániai részvételét. Ráadásul felkértek, hogy tartsam meg a képzés megnyitóünnepségén a beszédet. Nagy megtiszteltetésként ért az is, amikor ott-tartózkodásunk végén lehetőség nyílt, hogy interjút adjak a távol-keleti ország legnagyobb napilapjának, a People’s Dailynek. Ez egy olyan lap, amelyet a legmagasabb szintű döntéshozók is olvasnak, így valóban kivételes lehetőség volt számunkra, hogy bemutathattuk a közös projekteket, beszélhettünk az együttműködés jövőjéről. Úgy érzem, ez azt is jelzi, hogy komolyan számítanak a munkánkra, és értékelik, amit Székelyföldről hoztunk magunkkal.

– A nagyvadakkal kapcsolatos problémák is terítékre kerültek. Mit tapasztaltak, mit láttak ezen a téren?

Sz. R.: Kínában az elefántok jelentik az egyik legnagyobb kihívást. A klímaváltozás miatt új területeket hódítanak meg, és nem ritka, hogy jelentős károkat okoznak a mezőgazdaságban. Olyan is előfordult, hogy kisebb falvakat kellett átköltöztetni a vonulási útvonalukból. Székelyföldön a medve a „nagyvadszimbólum”, amely körül számos konfliktus alakult ki, a párhuzam főleg a probléma jellegében van: hogyan lehet megtalálni az egyensúlyt az emberek biztonsága, a gazdasági érdekek és a vadak megőrzése között.
K. Á.: A kínai partnereink kifejezetten érdeklődtek a mi nagyragadozókkal kapcsolatos tapasztalataink iránt, hiszen Európában a medvék kezelésében komoly szakmai tapasztalat gyűlt fel. Mi pedig tanulhatunk abból, hogyan kezelnek ők ekkora léptékű kihívásokat, és milyen gyakorlati megoldásokat találtak. Nem arról van tehát szó, hogy a helyzetek teljesen azonosak, hanem hogy a gondolkodásmód, a tapasztalatcsere és a közös kutatás mindkét fél számára értékes lehet. Fontos, hogy ne csak a problémákat lássuk, hanem a közös megoldásokat is. Már most elkezdtünk olyan projekteket, amelyekben összehasonlítjuk a kínai és a romániai helyzetet, ami mentén közösen keresünk válaszokat. Ez azért is lényeges, mert így uniós és nemzetközi forrásokat is együtt tudunk lehívni.

– Mit tanulhatunk természetvédelem terén Székelyföldön a kínai tapasztalatokból?

Sz. R.: Inspiráló volt látni, hogy Kína mekkora lépéseket tett az erdősítésben. Tizenöt év alatt a 16%-os erdősültséget 25%-ra növelték. Több milliárd fát ültettek el, és ez már a levegőminőségben is érződik. Peking levegője ma sok európai fővárosénál tisztább. De talán még ennél is döbbenetesebb volt számunkra, hogy képesek voltak megfékezni a Góbi sivatag előrenyomulását. Millió hektárnyi területet erdősítettek be, és sikerült zöldövezeteket létrehozni olyan helyeken is, ahol korábban a sivatag terjeszkedett. Székelyföld számára ebből az a tanulság, hogy hosszú távú gondolkodás és következetes programok nélkül nincs eredmény.
K. Á.: Ami engem leginkább megfogott, az a fegyelem és a környezettudatosság. Pekingben például nem láttunk eldobott csikket az utcán, minden zöldterületet gondosan ápolnak. Ha nekik sikerült több száz millió embert erre nevelni, akkor nekünk is sikerülhet. Ez az a szemlélet, amit átvehetnénk: tisztelni a természetet, és vigyázni rá, mert a jövő nemzedékének csak így tudunk értéket hagyni. És nagyon érdekes volt az erdőgazdálkodás két típusa, amit megkülönböztetnek: az ökológiai erdők, amelyek védelem alá esnek, míg a kereskedelmi erdők egyszerre gazdasági és ökológiai funkciót töltenek be. Ott például a fák közé gyógynövényeket ültetnek, gombát termesztenek, sőt tyúkokat, kacsákat engednek a területre, hogy biológiai módon tartsák kordában a kártevőket. Ez a szemlélet nagyon kreatív és fenntartható, érdemes lenne nálunk is inspirációként tekinteni rá.

– Hogy látják, milyen lehetőségeket nyit ez az együttműködés Székelyföld számára?

Sz. R.: A legfontosabb, hogy az együttműködés nem egyszeri alkalom, hanem többéves program. Már most vannak közös kutatásaink, például a lucfenyő állományainak klímaszcenáriók szerinti jövőjét modelleztük az Országos Erdőnyilvántartás (IFN) segítségével. A kínai féllel olyan közös projekteket is azonosítottunk, amelyek hosszabb távon is folytathatók, és amelyekbe a helyi közösségeket, közbirtokosságokat is be lehet vonni, hiszen Székelyföldön is erdő- és vízgazdálkodási problémákkal szembesülünk a klímaváltozás miatt. A kínai tapasztalatok gyakorlati megoldásokat kínálhatnak ezekre a helyi kihívásokra is. Ez mutatja, hogy az együttműködés nemcsak tudományos, hanem gyakorlati, közösségi szinten is hasznosítható.
K. Á.: Ami számomra különösen fontos, hogy a kínai út bebizonyította: Székelyföldnek van keresnivalója a nemzetközi szakmai térben. Szeretnénk, ha a mi térségünk is kellőképpen képviselve lenne ezekben a programokban, hiszen egyre több közbirtokosság küzd a klímaváltozással, erdő- és vízgazdálkodási problémákkal. Kínában azt láttuk, hogy ők felismerték: ha tönkreteszik a természetet, a kárt helyrehozni sokszorosan drágább. Ezért hatalmas összegeket fordítanak az ökoszisztémák helyreállítására, és közben a jövő nemzedékének is igyekeznek értéket hagyni. Ez a gondolkodásmód nekünk is iránymutató lehet, ha időben lépünk, sokkal olcsóbban és eredményesebben tudjuk megőrizni a természeti kincseinket, mint ha utólag próbáljuk meg kijavítani a hibákat. Fontos, hogy Székelyföld kellőképpen képviselve legyen ezekben a programokban, hiszen a mi erdeink és nagyvadjaink jövőjéről is szó van.