– Múlt év végén, november derekán adtunk hírt a Hargita Népében arról, hogy a Dévai Szent Ferenc Alapítvány megszüntette a csíksomlyói Szent István Otthonban a gyermekek gondozását. Mi történt pontosan? 

– A Szent István Otthon eredetileg szociális kollégiumként kezdett el működni, olyan bajban lévő gyermekeknek segítettünk, akik nem fejezték be tanulmányaikat, mert nem volt meg ehhez a megfelelő családi hátterük. Mi abban támogattuk őket, hogy ne hagyják el az iskolát, tanuljanak szakmát, érettségizzenek. Nem árva gyermekekről van szó: bentlakóink nyaranta hazamentek a szüleikhez. A probléma gyökere az, hogy bár létezik egy törvény (lásd keretes írásunkat – szerk. megj.), ami elfogadja az alapítványunk által létrehozott szociális típusú otthonok működését, a mai napig nincs kidolgozva annak az alkalmazási módszertana. Ezért történhetett meg, hogy házainkra is érvényes az a nemzetközi és Romániában is bevezetett intézkedés, hogy a gyermekvédelmi és szociális rendszeren belül nem lehet nagyobb létszámú otthonokat fenntartani (a hatályos intézkedések legtöbb 12 kiskorú gondozását ellátó otthonokat engedélyeznek, inkább a gyermekek kis létszámú családi otthonokban vagy nevelőszülőknél való elhelyezését favorizálják – szerk. megj.) Illetve köteleztek arra, hogy csak a gyermekvédelmi rendszerben lévő fiatalokat gondozhatjuk. Pont azok a kiskorúak kerültek ki a védelmünk alól, akiknek a családjuk mellett is egy biztonságos, támogató közegre lenne nagy szükségük a tanulmányaik befejezéséhez.

– Ezzel azt akarja mondani, hogy a jelenlegi gyermekvédelmi és szociális rendszer nem tud segíteni azoknak a fiataloknak, akik nehéz családi környezetben nevelkednek, és a szülői támogatás hiányában iskolaelhagyók lesznek?

– Igen. Azt gondolom, hogy a rossz anyagi körülmények között, nem megfelelő családi modellben élő gyermekeknek, többek között a cigány gyermekeknek a felzárkóztatására például ezekben a szociális kollégiumokban lett volna lehetőség. Lássuk be, hogy olyan családokról beszélünk, ahol nap mint nap megküzdenek a mindennapi betevőért, ebben a folyamatban pedig a gyermekre is számítanak a szülők – nem fogják tehát őket a gyermekvédelmi rendszerbe adni, viszont segíteni sem tudják őket a tanulásban. Sőt, gyakran nem is ez az elsődleges szempont. Mindezek mellett az elmúlt években több olyan nyilatkozatot tett a tanügyminiszter, miszerint országos szinten 24 százalékos az iskolai lemorzsolódás, vagy hogy a nyolcadikos tanulók jelentős hányada, ha jól emlékszem, 48 százaléka nem tud rendesen írni, olvasni. Szörnyű bűnnek tekintem tehát, hogy az állam nem rendezte a törvényes kereteit annak, hogy szociális típusú bentlakásokban segítsük felzárkóztatni ezeket a gyermekeket, anélkül, hogy közben a szülőknek hivatalosan le kellene mondaniuk a nevelésükről. 
 
– A Dévai Szent Ferenc Alapítványt 2002-ben alapította. Hány kiskorúnak segítettek az elmúlt időszakban? 

– Az elmúlt huszonöt évben több mint hatezer gyermeket fogadtunk be, közülük több mint 2600-an végeztek már, és ami nagyon fontos, ők, hála Istennek, nem koldulnak, hanem adófizető állampolgárok. 

– Minden esetben hatékonynak látja ezt a megközelítést? Azért kérdezem, mert a nem könnyű feladat vállalása és végzése mellett szűkmarkú az állami hozzájárulás, viszont fokozott figyelem, mondhatni elvárás kíséri a munkájukat.

– Azt gondolom, hogy ezt a munkát lehet szépen csinálni. Mondják sokszor, hogy rossz a gyermek, erre azt szoktam válaszolni: elmegy a gyermek iskolába, de délután nem ül le vele senki tanulni, ezért lemarad a tananyagban. Következő alkalommal a tanító néni mit tud mondani? Hogy hol a házi feladat, meg hogy miért nem tanultál? Megszidja, nem? Aztán megszidják otthon is. A kudarcélményt mi, felnőttek is kerüljük. Mit várunk tehát attól a gyermektől, aki nem kap segítséget, ezért rosszak a tanulmányi eredményei, aztán mivel nincs sikerélménye, már el is lóg az iskolából? Hoztak hozzánk olyan gyermeket is, hogy a plébános azt mondta nekem: ne engedjük haza a falujába, mert meg fogják ott lincselni... Apja-anyja pásztor volt, a gyermek nem tanult, ezért az osztályfőnök behívatta a szülőket, aminek az lett az eredménye, hogy az apja jól elverte a fiút. Az válaszul kiszúrta az osztályfőnök kocsijának a gumiját – és sorolhatnám, de a lényeg, hogy egymásból kölcsönösen nagyon rosszat hoztak ki. Nálunk aztán megnyugodott a gyermek.

– És hogy boldogult?

– Leérettségizett, és ma egy intézetet vezet.

 – Az elmondottak alapján azt már lehet látni, hogy a nagyobb épületekben működő bentlakásos otthonok fenntartása ilyen körülmények között, már csak gazdasági megfontolásokból is, szinte lehetetlen lesz. Milyen lehetőségeik maradtak? 
 
– Valóban nagy kihívás lesz a közeljövőben a nagyobb épületekben működő otthonok fenntartása, elképzelhető, hogy nem is mindegyiket sikerül működtetnünk, mint ahogy ez a csíksomlyóival is történt. Egyelőre próbálkozunk: részben ezért is fektettünk be és alakítottunk ki a tusnádi és gyergyószárhegyi otthonokban is zarándokházat. Mostanig is fogadtunk zarándokokat, de fontos volt, hogy hivatalossá tegyük. Nem mellesleg, vendégként, átmenetileg gyakran kisegítünk olyan bajban, krízisben lévő anyákat és gyermekeiket, akik menekülnek otthonról. Ezek az emberek általában mélyszegénységből jönnek, sok tanulásra, segítségre van szükségük, ezt megkapják nálunk az alapítvány segítségével. 
Több községben pedig, Hargita megyében például tíz helyszínen: Csató­sze­gen, Gyer­gyó­remetén, Gyergyó­cso­mafalván, Tekerőpatakon, Orosz­hegyen, Székelyvarságon, Zetelakán, Far­kaslakán, Má­ré­falván, Fel­ső­sófalván működnek napközi otthonaink. Ezeket azért hoztuk létre, hogy megelőzzük az iskolai lemorzsolódást, vagyis délutánonként nevelők segítségével tanulnak itt a gyermekek. Ezzel a megoldással valójában csak annyi funkciót veszünk át a szülőktől, amit ők nem tudnak ellátni. Általában tizenöt-húsz gyermekkel foglalkozik egy nevelő, azoknak a családoknak pedig, ahol úgy látjuk, hogy veszélyeztetett környezetben vannak a fiatalok, felajánljuk, hogy otthonban gondozzuk gyermeküket. A napközi otthonok fenntartásával is azoknak a gyermekeknek igyekszünk segíteni, akik nem részei a gyermekvédelmi rendszernek, de rossz családi körülmények között élnek, és ahhoz, hogy ebből kitörjenek, támogatásra van szükségük. Szerettünk volna ezekben a napközikben az élethez szükséges gyakorlati dolgokra is megtanítani a fiatalokat, mint főzés, veteményezés, házimunka, viszont az elmúlt évek előírásai miatt a konyhát nem tudjuk működtetni. 

– Nehéz évek elé néznek akkor…

– Mekkora a tragédia? Felhívott a Teréz Anya Nővérei otthon  vezetője, nekik Sepsiszentgyörgyön, Bákóban, Bukarestben van házuk, és azt kérdezték tőlem, hogy ha az épületek kulcsát átadják, átvesszük-e azokat tőlük? Olyan jogi kereteket kell ugyanis betartaniuk Romániában, amivel nem tudnak dolgozni. Tudni kell róluk, hogy több mint száz országban tevékenykednek. De ott van a kézdiszentléleki öregotthon esete, amit a Mallersdorfi Ferences Nővérek tartottak fenn a német standardok szerint, mégsem tudtak megfelelni a romániai előírásoknak, olyannyira, hogy megelégelték és bezárták az intézményt. Közben azt is látni kell, hogy a rengeteg elvárás és azzal járó költség mellett a romániai rendszer nagyon kevés támogatást ad az általunk működtetett otthonok fenntartására: az épület és személyzet költségeire konkrétan semmit, az egyedüli juttatás a gyermekek után járó nagyjából 1000 lejes fejkvótapénz. A napközi otthonok esetében pedig csak pályázati rendszeren keresztül igényelhetünk támogatást az államtól.

A Böjte-modell

A képviselőház 2017 áprilisában szavazta meg azt a törvényjavaslatot, amely értelmében az ún. szociális típusú bentlakások beépültek a szociális gondozási rendszerbe. A 2017/79-es törvényt – amely tkp. a 2011/292-es, a szociális gondozásról szóló törvényt módosította és egészítette ki – a hónap végén ki is hirdette Klaus Johannis akkori államelnök, majd megjelent a Hivatalos Közlönyben, az év május 1-jétől pedig hivatalossá vált. Lapunk akkor úgy írt róla, hogy általa gyakorlatilag törvényileg is elismerték a Böjte-modellt, azaz a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által működtetett bentlakásokat. A törvényjavaslat elfogadtatása nem ment könnyen: azt még két évvel korábban terjesztette be 8 honatya, közöttük 4 RMDSZ-es: Cseke Attila, Pataki Csaba, Végh Sándor és Szabó Ödön – élükön ez utóbbival, és sokáig ellenállásba ütközött, az akkori Cioloș-kormány többféle kifogást emelt ellene. Az új törvény egyik lényeges pontja, hogy megszövegezésébe bekerült a szociális típusú bentlakás fogalma, továbbá a szociális szolgáltatási kategóriákat kibővítette egy újjal: nehéz helyzetű családokból származó gyermekek szociális típusú bentlakásokban való elszállásolásával és gondozásával. A törvény egy másik szakasza kimondja, hogy amennyiben szociális szolgáltatásokat nyújtó entitásokként akkreditáltak, a Romániában elismert vallási felekezetek szubvenciókban részesülhetnek az állami költségvetésből, illetve helyi költségvetési kiutalások révén. 
A Böjte-modellt elismerő törvény később többször is módosult, illetve kiegészült, legutóbb pl. a 2024/100-as törvény révén, amely azonban a szociális bentlakások ügyét nem érinti. A 2017/79-es törvénynek soha nem jelentek meg az alkalmazására vonatkozó módszertani normái, talán azért nem, mert a szociális védelem és ellátás kérdéskörének egyes vetületeire vonatkozóan külön-külön jogszabályok rendelkeznek.
Az állami vagy más gondozásban lévő kiskorúak gondozási-nevelési feltételeinek tekintetében ugyanakkor az utóbbi években általános értelemben változás ment végbe a gyermekvédelmi rendszerben: a nagyobb otthonok helyett a kisebb, családi típusú otthonok modellje került előtérbe.