Románia 2007-es EU-csatlakozása óta a régióban az egyik legnagyobb gazdasági felzárkózást produkálta a kezdeti alacsony szintről, de eközben az országon belüli egyenlőtlenség továbbra is nagy maradt. Bár a gazdasági elemzések szerint éppen az elmúlt években jelentősen javult ez a mutató is, és már az európai középmezőnybe tartozunk e téren, a társadalmi érzékelés és az ebből fakadó politikai következmények lassabban változnak. Ma Románia lakosságának egy jelentős része elégedetlen az életkörülményeivel, és úgy tartja, hogy a mindenkori kormány nem végzi jól a dolgát.

Ez korábban is így volt, mondhatnánk, ez nem magyarázza meg, miért fordulnak jelentős tömegek megmentőként és megváltóként Călin Georgescu vagy George Simion felé. Csakhogy a korábbi években több erős párt volt Romániában, amelyek az egymással folytatott harcuk közben be tudták csatornázni ezeket az elégedetlenségeket: amikor a 2008 utáni gazdasági válság miatt elfordultak az emberek Traian Băsescutól és pártjától, a PDL-től, át tudtak menni a Nemzeti Liberális Párthoz (PNL), aztán később épp Klaus Iohannisban látták a megmentőt. A Szociáldemokrata Párt (PSD) is rendre vissza tudta szerezni népszerűségét egy kormányzati ciklus vagy éppen Victor Ponta lemondása után: a Colectiv-tragédiát követően, 2016-ban rekordarányú győzelmet arattak a választásokon. Sőt, még a Liviu Dragnea fémjelezte korszak botrányai és a nagy bukaresti tömegtüntetések után is fel tudták építeni magukat, mert volt egy stabil választóközönségük, akihez más nem szólt rajtuk kívül, a nagy váltópártjuk, a PNL semmiképp.

Valami azonban megváltozott, amikor Klaus Iohannis második elnöki mandátuma során, 2021-ben behívta a kormányba a PSD-t, és a két nagy párt közösen kormányzott: eltűnt a váltópárt, az ellenzékben maradt USR ezt a feladatot nyilván nem tudta betölteni. Ekkor szorították ki az RMDSZ-t is a kormányból Iohannis kívánságának megfelelően, feleslegesnek és terhesnek ítélve a jelenlétünket, és ekkor kezdődött az az elképesztő mértékű túlköltekezés is, aminek sajnos most is isszuk a levét. Ugyanebben az időszakban küzdöttünk a világjárvánnyal, majd következett az infláció, az energiaválság és a háború a szomszédban. George Simion AUR-ja pedig nem tett mást, csak kihasználta a helyzetet, ebben pedig segítségére volt az a politizálási mód, ahogyan Iohannis intézte az ügyeket: csendben, szinte titokban, de közvetlenül beavatkozva előbb a PNL, később a kormány ügyeibe is. Ez volt az az időszak, amikor a hagyományos média is a szokottnál kesztyűsebb kézzel bánt a kormánnyal, az elégedetlen tömegeknek tehát könnyen lehetett az az érzésük, hogy itt az igazságtalanságokat elhallgatják, a rossz döntéseknek nincs valódi következménye, miközben már megint csak nekik lesz rossz, megkerülik őket, és ebben az összeesküvésben minden párt benne van, kivéve az AUR-t, amely látványosan dacol ezzel a hatalommal.

Mivel a két nagy párt nagykoalícióban kormányzott, a társadalmi felháborodás nem tett különbséget köztük, valamint a meredeken csökkenő népszerűségű Iohannissal sem vállaltak semmilyen konfliktust a pártok, érthető tehát, hogy egy kalap alá vették ezeket a szereplőket. Elértünk így 2024-hez, amikor a kormánypártok közös listát állítottak az EP-választásokon, amely óriási sikert aratott, bár ebben segített nekik, hogy a helyhatósági választásokat is ezen a napon rendezték, és mindkét párt támaszkodott a népszerű helyi vezetőire. Talán ezért nem érzékelték, hogy ekkora a baj, és a saját választóik is valami másra vágynak.

Valami másra, aminek az ígéretét megkapták Georgescutól, egy olyan szereplőtől, aki éppen azokhoz az emberekhez szólt, akikhez a PSD már nem tudott, és aki minden igazságtalanság orvoslását, a „régi szép idők” visszahozatalát vizionálta azoknak, akik fogékonyak voltak erre – és igen sokan voltak. Ezek a tömegek pedig újra arculcsapásként élték meg, amikor eltörölték az elnökválasztást, és az egész folyamatot újra kellett kezdeni, ebben is a nagy összeesküvés bizonyítékát látták, amely már megint ellenük irányul.

Bár tavaly decemberben eltörölték a választás első fordulóját, és ma is úgy gondolom, hogy ez megalapozottan történt, a következmények nem tűntek el: vasárnap láttuk, hogy George Simion sikeresen ült fel erre a vonatra, és az AUR a legnagyobb esélyt kapta a hatalomra kerülésre, ami nemcsak az elnöki tisztséget, hanem a kormányzást is jelenti.

Tavaly az RMDSZ sikerrel vette a választási küzdelmeket, a romániai magyarság pozíciói megerősödtek. Júniusban az utóbbi 20 év legtöbb szavazatát szereztük az EP-választásokon, ami egy trend megtörését jelentette, majd az elnökválasztás első fordulójában Kelemen Hunor több mint 400 ezer szavazatot, a voksok 4,5 százalékát szerezte meg, ami 2004 óta, tehát 20 éve a legjobb magyar eredmény az elnökválasztáson. Aztán egy héttel később szintén rekorddöntés volt, a júniusinál is jobb eredményt értünk el: ennyi voksot semmilyen választáson nem kaptunk húsz éve, a 2020-as parlamenti választáshoz képest 250 ezerrel több szavazatot szereztünk, a szavazatok arányában pedig legutóbb 2000-ben kaptunk többet, mint 2024-ben. Ezek az eredmények azért születtek, mert mi az emberek problémáival foglalkoztunk, arról beszéltünk, ami valóban érinti a magyarokat ebben az országban, amit a településfejlesztések, a közösségek megerősítése kapcsán tenni akarunk és tenni fogunk. A tavalyi év közös sikerei után az idei év sokkal nehezebbnek ígérkezett, és sajnos úgy tűnik, hogy ebben a tekintetben az előzetes várakozásainkat is felülmúlja.

Nekünk, magyaroknak az elnökválasztási harc mindig kényszerpálya, de azt szoktuk meg, hogy csak a második fordulóban kell azon gondolkodjunk, melyik jelölt lenne számunkra a jobb.

Most a megismételt elnökválasztás első fordulója előtt már döntenünk kellett, és világosan látszott, hogy ezt a hullámot csak akkor állíthatjuk meg, ha egyetlen erős jelölt küzd meg vele, aki bírja a kormánypártok támogatását, mert ez a kormány fennmaradásának garanciája is. Ez sajnos be is bizonyosodott: mivel Crin Antonescu mögé sem a PNL, sem a PSD nem tudta odatenni a kellő számú szavazatot, elbukott, és ezzel a kormány is felbomlott. Az RMDSZ a kampányban nagyon kemény munkát végzett, és látszik az eredményekből, hogy a jelölt csak ott tudott jó eredményeket elérni, ahol jelentős számban laknak magyar emberek, akik meghallották az üzenetünket és a helyes döntést hozták meg. Lehet, hogy nem szívből szavaztak Crin Antonescura, hanem racionálisan, észérvek mentén, de megtették, mert ezt diktálta a magyar érdek.
Most újra kényszerpályán vagyunk. 

Aki idáig elolvasta ezt az írást, és nem követte George Simion eddigi tevékenységét, felteheti a kérdést, hogy miért kellene nekünk megállítani ezt a politikust, aki csak kihasználta a nagy pártok hibáit, felerősítette a nép elégedetlenségét, és így szeretne hatalmat szerezni? Hiszen nem ez a dolga ellenzékben minden politikusnak?

Hát azért, mert

ez a George Simion és a mögötte álló párt, Călin Georgescu és a mögötte álló mozgalom mindazt képviseli, ami ellen mi és elődeink 35 éve küzdöttünk.

Jelenleg valóban nem a magyarellenes üzenetek a legerősebbek a körükben, de nincsenek illúzióink: hatalomra kerülve teljesen átírnák a román politikai érdekérvényesítés eszköztárát, a kisebbségi érdekérvényesítés eszköztárát pedig nagyrészt zárójelbe tennék. 

Nem akarok itt hosszasan érvelni Simion ellen, de arról beszélni kell, hogy ha eltekintünk a kisebbségi szempontjainktól, és a többségi román nézőpontból próbáljuk meg ezt a lehetőséget megítélni, akkor is katasztrofális a mérleg: gazdasági problémák, elszálló kamatköltségek, a lej gyengülése, megtorpanó fejlesztések, és akkor még nem is beszéltünk az Európai Unióval való kapcsolataink megromlásáról. Mivel a miniszterelnök lemondott, és ügyvivő kormány van, még egyértelműbb: Simion győzelmével az AUR kormányozni fog, ennek már semmilyen különösebb alkotmányjogi akadálya nincs. Ebben pedig nem az a legnagyobb baj, hogy az RMDSZ nem lesz tagja annak a kormánynak.
Simion győzelme tehát nemcsak nekünk nem érdekünk, hanem az országnak sem. 

Az egyetlen jó döntés így Nicușor Dan, aki megállíthatja ezt a hullámot, és a normális kerékvágásban tarthatja Romániát.

Az ő győzelméhez azonban nem a pártok, hanem az emberek összefogására van szükség. Arra, hogy mindazok, akik úgy érzik, hogy a Simion képviselte „értékek” távol állnak tőle, május 18-án elmenjenek és szavazzanak a másik opcióra. Arra, hogy románok és magyarok együtt állítsák meg az ország rossz útra lépését, hogy együtt előzzék meg azt a bajt, amit utólag már nem lehet kijavítani. Itt az idő, hogy mondjuk el azoknak is, akik nem érdeklődnek a politika iránt vagy elutasítják a politikusokat, magyaroknak és románoknak egyaránt: ez most tényleg a jövőnkről szól, és most még tehetünk érte. Legyünk többen, mint a másik oldal. Ehhez több millió új szavazó kell, olyanok, akik sem most, sem tavaly nem voltak szavazni. Nem lesz könnyű, de megvan rá az esély, és hinnünk kell benne. 

Bíró Barna-Botond