Nem segítség, hanem kampány
Felkészületlenül érkezett Parajdra Magyar Péter, nem konzultált a helyi hatóságokkal és alapvető tévedéseket terjesztett a sóbányáról – nyilatkozta Bíró Barna-Botond, Hargita Megye Tanácsának elnöke.
Politikai önérdek vezérelte Magyar Pétert parajdi látogatásakor – állítja Bíró Barna-Botond megyeelnök. Az elöljáró a magyarországi Mandiner portálnak nyilatkozva úgy fogalmazott: „Nincs szükségünk olyan politikusokra, akik csak szelfizni jönnek, majd elmennek.” Szerinte Magyar tájékozatlanul érkezett, nem egyeztetett sem a helyi hatóságokkal, sem a szakemberekkel, ráadásul több ténybeli tévedést is megosztott a közösségi oldalán, például Parajd lakosságát 3500 főre tette, miközben valójában több mint 6500-an élnek a településen, vagy tévesen állította, hogy a sóbánya Románia egyik legfontosabb turisztikai célpontja. A portál szerint „a bánya egészének megmentése soha nem került reálisan napirendre”. Bíró szerint Magyar félretájékozottságát csak súlyosbítja, hogy egy olyan kivitelező kísérte a katasztrófa helyszínére, akivel a helyieknek régóta konfliktusuk van – a szóban forgó cég már kis csapadék esetén is működésképtelen vízelvezetőt épített, ráadásul egy fontos védőlépcsőt is a nemzetközi ajánlások ellenére bontott le. A tanácselnök szerint a magyar állami segítség reményt adott a helyieknek, ezzel szemben Magyar Péter fellépése csupán kampánycélokat szolgált.

