A búbos lonc Marokkóban őshonos, ám megtalálható Európa több pontján is – Nyugat-, Közép- és Dél-Európában, de Svédország déli részén szintén előfordul –, a borostyán és az iszalag mellett Európa egyik legjellegzetesebb liánnövénye. Növekedése eléggé erőteljes, agresszív, akár 5 méter magasra is felfuthat, de évi 2-3-4 alkalmi metszéssel szépen lehet kondicionálni a növény fejlődését, alakítani, formázni növekedését, ritkítani a sűrű, elburjánzott részeit. Mérete ellenére a búbos lonc balkonnövény is lehet, ha akad számára egy kis befutható terület. Az erkély oldalfalára erősített apácarács vagy egyéb futtatásra használható támaszték megfelel a loncnak, amelyet a fal tövébe helyezett, méretesebb virágládába ültethetünk.

Nem kell attól tartanunk, hogy a lonc a faltól enyhén beárnyékolódik, és emiatt nem fog fejlődni, ugyanis kimondottan kedveli a félárnyékos helyet, ott is szépen fejlődik, de a napos fekvést is jól tolerálja. Az erkély erősen árnyékolt, sötét oldalára azonban ne tegyünk, mert akkor elég valószínű, hogy a pompás virágzásáról lemondhatunk, e dísznövény mellett pedig leginkább káprázatos, különleges formájú virágai szólnak: rózsaszín, fehér és sárga, hosszúbeporzós virágait júliustól kezdve egészen a fagyokig ontja, nyár végétől piros termést is hoz, amely azonban fogyasztásra alkalmatlan, enyhén mérgező is. 
A búbos lonc nem túl igényes növény: teljesen fagytűrő – igaz, az első évében érdemes óvni a fagytól –, a talajjal szemben nem válogatós, a lényeg, hogy jó víz­áteresztő képességű talajt válasszunk számára. Vízigénye közepes, a heti egyszeri öntözést szereti, de ha egyszer-kétszer ez kimarad, a növénynek nem okozunk kárt. Szaporítani bujtással, félfás vagy fás dugványozással lehet, de kapható földlabdás/konténeres formában is – utóbbiakat akár télen is kiültethetjük, ha éppen nincs fagy.