Az erdélyi konyha meghatározó, egyedi ízesítője a tárkony. A különleges, üde, friss, ánizsos ízű, enyhén csípős fűszernövény jól bírja a hőkezelést, hosszan tartó főzés esetén sem veszít aromájából. Így lehet kiváló kísérője a leveseknek – gondoljunk csak a régiónkban alapfogásnak számító tárkonyos pityókalevesre, bablevesre vagy akár a tárkonyos bárányfejlevesre –, de adható savanyított ételekhez, ragukhoz, bárány- és vadhúsos, halas és tojásos fogásokhoz, mártásokhoz is. Ízét általában más savas anyagok (citrom, ecet, bors) emelik ki leginkább.

A tárkony Ázsia különböző pontjain őshonos, a magyarok lakta régióban vadon nem is terem, de általában termesztik Európában és Észak-Amerikában is. A Kárpát-medencébe valószínűleg a honfoglaló magyarok hozták be és terjesztették el – de Európába mindenféleképpen Kelet-Ázsiából érkezett –, a fűszer a kontinenst a 14. században hódította meg, szerepe a francia konyhában ugyanolyan jelentős lett, mint az erdélyiben. A középkorban sárkánynövény néven is ismerték, mivel úgy tartották, hogy a sárkány- és kígyómarás, esetleg veszett kutya harapásának ellenszere, de ismert volt még tárkonyüröm, esztragon, sárkányfű néven is. Az biztos, hogy a fűszer segíti a zsír lebontását, jótékony hatással van az emésztésre, teája vesetisztító hatású.

A tárkony meglepően hálás eleme lehet a fűszerkertünknek, balkonon, ládában is könnyen nevelhetjük ezt a növényt. Magról való szaporítása nehéz, mert ritkán vagy egyáltalán nem hoz magot, csírázóképessége pedig alacsony. Ha mégis magról nevelnénk, akkor a magokat márciusban vessük el, és a 15-20 centiméteres palántákat május körül ültessük ki. De egyszerűbb a dolgunk, hogyha tőosztással vagy tősarjról nevelünk tárkonyt: a két-három éves növények tövein tavasszal megjelenő tősarjakat májusban szedhetjük le, a többéves növényeket pedig késő ősszel vagy kora tavasszal, de mindenképp tősarjadás előtt, ásóval kiemelhetjük, és méretétől függően több tőre oszthatjuk.

A tárkony szereti a napfényt, de félárnyékos helyen is jól érzi magát. Közepes hőigényű, fejlődik 15-20 fokon is, de bírja a meleget. Emellett a fagyot is jól tűri, -15 fokon is túlél a föld alatt akár hótakaró nélkül is, az őszi és kora tavaszi fagyoktól nem hal el. Vízigénye magas, főként a júliusi virágzás idején, ezért rendszeres öntözést és jó vízelvezető cserepet, ládát igényel. Szüretelni virágzáskor érdemes, ilyenkor ajánlott 8-10 centiméteresre vissza­vágni a növényt és hagyni újrafejlődni. Ha gondosan nevelgetjük, az ősz folyamán még egyszer szedhetünk róla.